Újra átadta a Budapesti Értéktőzsde a rangos Kochmeister díjat

Az egyesült államokbeli CFA Institute és a Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesülete (CFA Society Hungary) ismét megrendezte hagyományos, egyetemisták körében meghirdetett, angol nyelvű részvényelemzési versenyét. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő vetélkedő keretében az első két helyezett a Budapesti Értéktőzsde patinás elismerésével, a 2004 óta átadásra kerülő Kochmeister-díjjal gazdagodott, valamint a győztes csapat kvalifikálta magát a március hónapban megrendezendő régiós elődöntőre, melyet siker esetén a régiós középdöntő követheti. Emellett a BÉT az első két helyezettet összesen 500 000 forint pénzjutalommal díjazta.

Az idén huszonegyedik alkalommal megrendezett verseny két elemből tevődik össze: az őszi, írásbeli forduló, a CFA Institute Research Challenge során a versenyzőknek a Waberer’s Internationalről kellett fundamentális elemzést készíteniük, többek között a társaság pénzügyi eredményeire, a versenytársak tevékenységére és olyan, a hazai és nemzetközi tőkepiacon egyaránt jelen lévő aspektusokra figyelve, mint az ESG (Environmental, Social, and Governance) szempontok működésbe való beágyazottsága.

A pályamunkák alapján 3 csapat kvalifikálta magát a szóbeli döntőre, amelynek szakmai zsűrijét ezúttal is elismert tőke- és pénzpiaci szakértők alkották: Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese, Tomasovszki Tímea, a VIG Alapkezelő ESG officer munkatársa, Majzik Viktor, a Waberer’s Tőkepiaci Igazgatója, és Peter Grace, a The CFO Business vezető partnere és a Waberer’s egykori Felügyelő Bizottsági tagja.

A komoly presztízzsel bíró, a BÉT első elnökéről, báró Kochmeister Frigyesről elnevezett BÉT Kochmeister-díjat a zsűri döntése alapján idén a Budapesti Corvinus Egyetem által delegált Modern Solution, valamint a Neumann János Egyetem által delegált Neumaniacs nevű csapatok kapták meg. A BÉT által felajánlott, összesen nettó 500 ezer forintos pénzösszeg pedig az első két helyezett csapat között oszlott szét: 

I. helyezett: Modern Solution, Budapesti Corvinus Egyetem
II. helyezett: Neumaniacs, Neumann János Egyetem

Az írásbeli és szóbeli verseny összesített eredményei alapján a győztes csapat résztvevői egyúttal kvalifikálták magukat a régiós elődöntőbe, majd ezt követően, ha továbbjutnak a régiós középdöntőbe és döntőbe, amelynek során Európa, a Közel-Kelet és Afrika legjobbjai küzdenek meg egymással. A régiós döntőn a csapatoknak lehetősége nyílik bekerülni a globális döntőbe is.

„A fiatal befektetői generáció pénzügyi tudatosságának fejlesztése kiemelt fontosságú a BÉT számára. A Kochmeister-díj ezen elkötelezettségünk egyik megnyilvánulása, amelynek keretében minden évben kiváló minőségű pályamunkákat láthatunk. Az idei verseny ismét nagyszerű eredményekkel zárult, amely lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők szakmai tudásukat nemzetközi szinten is megmérettethessék, ami hatalmas előrelépés lehet szakmai karrierjük szempontjából is. Bízunk benne, hogy a jövőben tovább erősíthetjük ezt a hagyományt, és további tehetséges fiatalokat ösztönözhetünk a pénzügyi szektorban való sikeres pályafutásra.” – mondta Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese.

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá, hogy döntésük környezeti szempontból is felelős legyen. A műfenyő és a vágott fenyő közötti választás látszólag egyszerű, ám az életciklusuk, gyártásuk, lebomlásuk és társadalmi hatásaik alapján jelentős különbségek mutatkoznak. Az alábbi rövid összefoglaló áttekinti mindkét opció környezeti terhelését, valamint a földlabdás fenyők és a karácsonyfa-újrahasznosítás lehetőségeit is.
2025. 12. 04. 06:30
Megosztás:

A vállalati felszámolások trendje 2026-ban

Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet az Allianz Trade elemzőinek előrejelzése szerint. A szakértők majd csak 2027-től várnak trendfordulót, amikor 1 százalékos enyhe csökkenést prognosztizálnak a fizetésképtelenségi esetek számában.
2025. 12. 04. 06:00
Megosztás:

Juttatások: sok pénzt hagynak veszni a magyarok

Hamarosan sok magyarországi munkavállalónak kell döntenie arról, milyen béren kívüli juttatásokat szeretne igénybe venni jövőre. Az Erste felmérése szerint sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen béren kívüli juttatások érhetők el, illetve ezek hogyan is működnek pontosan, és ezért havonta akár több ezer forintot is elbukhatnak. A bank szerint fontos a kollégák pénzügyi tudatosságának fejlesztése, és ennek részeként segíteni kell a munkatársaknak eligazodni a béren kívüli juttatási csomagok között.
2025. 12. 04. 05:30
Megosztás:

Fordulat a lakáspiacon: a vevőknek áll a zászló az év végén

Novemberben a lakáspiaci aktivitás az év végi lecsendülés jeleit mutatja, de a kereslet és a kínálat dinamikája teljesen eltérő dinamikát tükröz, ami a lakásvásárlók számára jelent előnyt. A kereslet csökkenése éves összevetésben annak is köszönhető, hogy tavaly november kiugróan erős volt az állampapírból kiszálló befektetők fokozódó jelenléte miatt. A kínálati oldalon pedig két számjegyű bővülés következett be a frissen meghirdetett lakóingatlanoknál – derül ki az ingatlan.com novemberi kereslet-kínálati összesítőjéből.
2025. 12. 04. 05:00
Megosztás:

Így pihennek a magyarok: a termál- és élményfürdőzés a legkeresettebb wellnessprogram

A magyarok döntő többsége félévente jár wellnessezni, elsősorban a szállodai wellnessrészlegeket választja, és ezért akár hosszabb utat is megtesz –– derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A szolgáltatások közül a termál-, illetve az élményfürdő a legkedveltebb, ezt követi a szauna és a gőzfürdő, majd a masszázs, amelyeket főként stresszoldás és relaxáció céljából vesznek igénybe.
2025. 12. 04. 04:30
Megosztás:

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb - írja közleményében a Bank360.
2025. 12. 04. 04:00
Megosztás:

Több száz romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio

Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 04. 03:30
Megosztás:

Nem kell, hogy a nyugdíjas feladja Önmagát!

A nyugdíjas évek nem kell, hogy az önfeladásról szóljanak, sokkal inkább egy új életszakaszról, amikor több idő jut önmagunkra, a szeretteinkre és a társas kapcsolatainkra.
2025. 12. 04. 03:00
Megosztás:

Lesz-e nyugdíjad 10-20 év múlva? Itt a válasz!

Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolják újra pénzügyi terveiket, és tesznek kisebb-nagyobb lépéseket a hosszú távú biztonság érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint a fiatalok körében látványosan erősödik a tudatosság: az új belépők 40 százaléka 16-34 év közötti, és egyre többen választanak kockázatosabb, hosszabb távon nagyobb hozamot kínáló portfóliókat.
2025. 12. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a menetrend az orosz gázról való gyors ütemű leválásról

Az EU megegyezett az orosz gázról való leválás menetrendjéről, ami a korábban tervezettnél picit gyorsabb lesz.
2025. 12. 04. 01:30
Megosztás:

Egy tanárnő kálváriája a pszichiátriai kezelésen - büntettek is érte

Pszichiátriai kezelések okozta rosszullét, kiszámlázott, de el nem végzett kezelések – a budapesti tanárnő esete egyedi történetnek tűnhet, ám egy jogvédő szervezet szerint az ilyen ügyek visszatérőek, így valójában rendszerszintű problémáról van szó. A NEAK mindenesetre büntetett ebben a konkrét ügyben.
2025. 12. 04. 01:00
Megosztás:

Miért fáj jobban a derekunk karácsony előtt?

Az év végi stressz és érzelmi terhelés felerősítheti a mozgásszervi panaszokat – figyelmeztet Joó Enikő gyógymasszőr, holisztikus manuálterapeuta. Tapasztalatai szerint a derékfájás, a beállt nyak vagy a becsípődések sokszor nem csupán fizikai eredetűek, hanem lelki problémák testi megnyilvánulásai.
2025. 12. 04. 00:30
Megosztás:

Az olasz védelmi miniszter önkéntes katonai szolgálat bevezetését javasolja

Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, aki szerint a hibrid háború fenyegetése miatt több ezer magasan képzett biztonsági szakértőre van szükség Olaszországban.
2025. 12. 04. 00:05
Megosztás:

SOL erős ellenállásba ütközik 150 dollár alatt, miközben a Digitap új lendületet vesz a 2 millió dolláros hétvégi roham után

A Solana megrekedt 150 dollár alatt, mivel gyenge mutatók gyengítik a lendületét, miközben a Digitap 2,2 millió dolláros presale-je és élő omni-bank alkalmazása a $TAP tokent az egyik legígéretesebb kriptoeszközzé emeli jelenleg.
2025. 12. 03. 23:00
Megosztás:

Berobbanhat az Ethereum árfolyam? A Fusaka frissítés újraindíthatja a Pectrához hasonló 56%-os ralit

Az Ethereum árfolyama újra emelkedő pályára állt: december eleje óta több mint 13%-ot nőtt, részben a kriptopiac általános fellendülése, részben a Fusaka nevű hálózati frissítés körüli növekvő optimizmus hatására. Bár az ETH még mindig 17%-os mínuszban van havi szinten, a grafikonokon megjelenő technikai jelek kísértetiesen hasonlítanak a 2025 májusi Pectra-upgrade előtti szituációhoz – amikor az Ethereum egyetlen hét alatt 56%-ot ugrott. Vajon most ismét hasonló robbanás következik?
2025. 12. 03. 22:00
Megosztás:

A HungaroControl első uniós léginavigációs szolgáltatóként csatlakozott a SOCEA-hoz

A török, azeri, üzbég, kirgiz, tádzsik és kazah légiforgalmi irányító vállalatokat tömörítő szakmai szervezethez csatlakozott a HungaroControl, a csatlakozás lehetőséget teremt a térség szakszolgálataival való szorosabb stratégiai együttműködésre és koordinációra, ami az európai légiforgalom hatékonyabb áramoltatását eredményezheti - közölte a magyar légiforgalmi szolgálat szerdán az MTI-vel.
2025. 12. 03. 21:30
Megosztás:

Szerdán alig változott a forint árfolyama

Szerdán kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2025. 12. 03. 21:00
Megosztás:

Putyin gazdasági tanácsadója szerint a kriptovaluta kulcsszerepet kell kapjon Oroszország gazdasági mérlegében

Az orosz kormány egyre nyíltabban fordul a kriptovaluták felé: most épp Vlagyimir Putyin egyik legközelebbi gazdasági tanácsadója szorgalmazza, hogy a kriptovaluták jelenjenek meg az ország hivatalos fizetési mérlegeiben. A háttérben egy gyorsan növekvő bányászati iparág áll, amely rejtett exportként dollármilliárdos értéket képviselhet – és ez még csak a kezdet.
2025. 12. 03. 20:30
Megosztás:

Utolsó 24 óra: A 92 ezer dolláros BTC csúcsküszöb lenne? Válts Digitap-ra ($TAP) az összeomlás előtt

A korábbi eladási hullámból való kilábalást követően a Bitcoin múlt pénteken átlépte a 92 ezer dolláros határt. Azonban, mivel nem sikerült áttörnie a kulcsfontosságú ellenállási szinteket, azóta jelentős árfolyamesést tapasztalt.
2025. 12. 03. 20:00
Megosztás:

Soha ne add el a Bitcoint! Vagy mégis? Veszélyben a BTC zászlóshajója

Michael Saylor neve egyet jelent a Bitcoin maximalizmussal – és a „Soha ne add el a Bitcoinod” elvvel. Azonban a kriptopiac egyik legnagyobb intézményi szereplője, a Strategy (korábban MicroStrategy) olyan pénzügyi nyomás alá került, amely arra kényszerítheti, hogy megszegje ezt az alapelvet. De mi történik akkor, ha ez a vállalat valóban elkezdi értékesíteni BTC-állományát? Összeomolhat a piac? Vagy ez csak egy új korszak kezdete?
2025. 12. 03. 19:00
Megosztás: