Újra osztalékpolitikát hirdethet a Magyar Telekom?

Az osztalékpolitika hiánya miatt a befektetők az elmúlt években némileg mellőzték a Magyar Telekomot. Ezt korábban a frekvencia aukciók és a versenytársak miatti óvatosság még indokolta is, de mostanra ezek a kockázatok elmúltak, így az osztalékpolitika hiánya már nem rugalmasságot, hanem befektetői oldalról nézve egyértelműen hátrányt jelent a többi távközlési céghez képest, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy a Magyar Telekom árfolyama lemaradóvá vált a régiós szektortársakhoz képest.

Újra osztalékpolitikát hirdethet a Magyar Telekom?

Az elmúlt egy-két, sőt három évben a Magyar Telekom határozottan alulteljesítette a régiós szektortársakat. Három év alatt a teljes hozam (árfolyam és osztalék együttesen) mindössze 8% volt, míg a szektorban átlagosnak számított a 40%-os összesített hozam is.

Forrás: Bloomberg, Erste

Mekkora is az eladósodottság?

Az osztalékfizetési lehetőségek meghatározásának kiindulópontja a társaság adósságának vizsgálata. Nehezíti a társaság eladósodottságának megítélését, hogy az elmúlt években érdemben változtak meg a számviteli szabályok, így a jelenlegi eladósodottsági mutatók önmagukban nem hasonlíthatók össze teljeskörűen a múltbeli eladósodottsággal, így érdemes korrekciókat végezni.

A harmadik negyedéves pénzügyi kimutatás alapján a társaság nettó eladósodottsága 490 milliárd forint, ami a 2021-es EBITDA várakozásunknak a 2,1-szeresét jelenti. Ugyanakkor az elmúlt évek számviteli szabály változása (IFRS 16) miatt jelentős átsorolások történtek, megemelve a kimutatott adósságot. Ugyanis a hosszútávú bérleti szerződéseket (épület, telekommunikációs eszközök) is pénzügyi lízingként kell már bemutatni, bár ez tényleges eladósodottságot nem jelent. Ennek nagyságrendje 110 milliárd forint körüli összeg. Ergo a korrigált nettó adósság számításaink szerint 380 milliárd forint körül lehetett a harmadik negyedév végén. Ez a 2021-es, IFRS 16 alkalmazása nélküli EBITDA várakozásunk 1,8-szerese. Vagyis a korrigált mutató sokkal kedvezőbb képet fest a helyzetről.

Ráadásul a negyedik negyedév és az első negyedév is cash flow pozitív szokott lenni, így az osztalékfizetés időpontjáig várhatóan még tovább javul majd az eladósodottsági mutató.

Ha az eladósodottságot a tőkeáttétellel kívánjuk jellemezni (nettó eladósodottság / (nettó eladósodottság + saját tőke)), akkor 44%-ot, illetve 38%-os korrigált értéket kapunk a harmadik negyedév végére. Korábban, még az IFRS 16 bevezetése előtt 40%-os mutatóhoz kötötték az osztalékfizetést, vagyis a korrigált 38%-os mutató alapján már teljesül a korábbi osztalékfizetési feltétel.

2021 év végi várakozásaink alapján a korrigált nettó adósság 345 milliárd forintra csökkenhetett az év végére, ami az IFRS 16 nélküli EBITDA előrejelzésünk 1,6-szeresével egyezik meg. A korrigált nettó eladósodottsági ráta pedig 35% lehet.

Ráadásul 2014-ben és 2015-ben, az IFRS 16 szabványok bevezetése előtt is 40%-nál nagyobb nettó eladósodottsági ráta mellett döntöttek az osztalékfizetés mellett, az adósság csökkenő trendjére való tekintettel.

Osztalékkilátások

Az elmúlt évek alacsony osztalékfizetési gyakorlata és az osztalékpolitika hiánya miatt meglehetősen alacsonyak az osztalékvárakozások. A Magyar Telekom iránymutatása alapján az FCF és az adózott eredmény növekedésével nőhet az osztalék mértéke, ami a tavalyi 15 forint osztalék és a részvényeként 10 forint értékű részvény visszavásárlás, vagyis összesen 25 forintnyi részvényesi juttatás után csak évi néhány százalékos emelést jelentene, ugyanis az EBITDA tekintetében 1% körüli, vagy azt meghaladó növekedési lehetőséget, a szabad cash flow tekintetében pedig évi 1-2%-os növekedésre lát teret a menedzsment.

A Bloomberg elemzői konszenzusa 17,5 forint osztalékot vár a 2021-es, és 20 forintot a 2022-es eredmény után. Az Erste csoport várakozása 20 illetve 23 forint részvényenként a fenti két időszakra, ezt követően pedig tartósan 25 forint. Ezt további 3 milliárd forintnyi részvényvisszavásárlás egészíthet ki tartósan, ami részvényenként további 3 forintnyi osztalékkal tekinthető egyenértékűnek. Ez utóbbi azért alacsonyabb a korábbi értékeknél, mert a tavalyi 10 milliárd forintnyi részvényvisszavásárlási aukció már mérhető árfolyam emelő hatással járt.

A HOLD Alapkezelő, amely 14,6 millió darab Magyar Telekom részvényt tart az általa kezelt alapokban, és ezzel az egyik legmeghatározóbb kisebbségi tulajdonos, a Magyar Telekomnak címzett nyílt levelében az eladósodottságtól függő osztalékfizetésre tett javaslatot. Az alapkezelő a jelen eladósodottsági szint mellett a középtávú készpénztermelés 60-80%-át javasolja osztalékként kifizetni.

Az Erste elemzőjének eredmény- és cash flow előrejelzése alapján a társaság középtávon évi közel 80 milliárd forintnyi készpénztermelő képességgel rendelkezik. Ez 48-64 forint közötti osztalék kifizetését teheti lehetővé, ami több mint duplája a jelenlegi osztalékvárakozásoknak. Egyúttal kétszámjegyű osztalékhozamot is jelentene a mostani árfolyam mellett, ismét klasszikus osztalékpapírrá téve a Magyar Telekom részvényeit.

Ha a menedzsment 2021-2024-es publikus célkitűzéseiből indulunk ki, akkor 70 milliárd forint körüli szabad cash flow-val számolhatunk. Ez alapján 42-56 forint között alakulhatna az osztalék mértéke 60-80%-os kifizetést figyelembe véve.

Előjelzésünk alapján a sáv közepével (70%) számolva 2022-ben átmenetileg ugyan növekedne a nettó adósság, de még mindig csak az EBITDA duplájára rúgna, így nem lenne szükséges módosítani az osztalékpolitikát.

Számításaink szerint a saját tőke arányos eladósodottság (gearing) a következő években kicsivel 40% fölött alakulna, de a 2023-tól jelentősen javuló eredmény és cash flow termelő képesség növekedése miatt 2024-től már számottevően csökkenne. A korrigált eladósodottsági mutató 7-9 százalékponttal lehet alacsonyabb előrejelzésünk alapján.

Forrás: Erste számítások

Értékeltség

A szektortársakkal összehasonlítva az összes fő előretekintő mutató (P/E és EV/EBITDA) alapján is átlag alatt forog a Magyar Telekom részvénye. Így önmagában az értékeltség is a részvények vétele mellett szólhat.

Forrás: Bloomberg; Erste

Befektetési stratégia

A Magyar Telekom február 23-án, piaczárást követően fogja publikálni 2021-es eredményét. Ez jó lehetőséget teremtene a társaságnak arra, hogy közzétegye osztalékpolitikáját, vagy legalább utaljon rá. Főként, hogy előrejelzésünk szerint az EBITDA AL (lízing utáni EBITDA) 6%-kal bővülhetett 2021-ben, felülmúlva a menedzsment 3%-os előrejelzését. Így tehát erős évet tudhat maga mögött a társaság. Az elmúlt évek tapasztalata alapján a negyedéves eredmény rendszerint már tartalmazott osztalékjavaslatot is. Mindenesetre úgy látjuk, hogy a piaci várakozások osztalék tekintetében meglehetősen alacsonyak, amihez képest könnyű pozitív meglepetést okozni. Ezért egy kedvező osztalékpolitika bejelentésére spekulálva érdemesnek tartjuk a Magyar Telekom részvény vételét. Az imént vázolt 50 forint körüli becslés a maximális osztalékfizetési képességre vonatkozóan felső becslésnek tekinthető, ám a piac már egy visszafogottabb, de emelkedő osztalékjavaslatot is pozitívan fogadna. A pozícióval hosszútávra tervezünk, így a javasolt kiszállási pont 520 forint, szektorelemzőnk intézményi, vételi ajánlásának megfelelően. A veszteség limitáló stop-loss megbízást pedig a 400 forintnál húzódó támaszszint alá javasoljuk elhelyezni. A pozíció hozam/kockázat aránya meghaladja a 3:1-es arányt.

Stabil tartományban maradt a K&H innovációs index

A hazai vállalkozások innovációs aktivitása továbbra is stabil szinten maradt: a K&H innovációs index 2025 második félévében 27 pontot ért el, ami lényegében megfelel az elmúlt három év eredményeinek. A főindex ezzel továbbra is a több éve megszokott, szűk tartományban mozog, miközben több területen is kedvező elmozdulások láthatók.
2025. 12. 04. 15:30
Megosztás:

Világszenzáció Várpalotáról: magyar kutatók mesterséges anyatej szerkezetet hoztak létre

Magyar kutatók várpalotai laborja forradalmi áttörést ért el: mesterséges anyatej-szerkezetet alkottak, amely a természetes anyatej különleges micelláit és liposzómáit utánozza, és előzetes vizsgálatok alapján a hatóanyagok felszívódását rendkívül hatékony módon képes támogatni. Az új technológia a jövőben nemcsak a táplálkozástudományban, hanem akár a gyógyszerhatóanyag-hordozás kutatásában is ígéretes lehetőségeket nyithat meg, akár a rákgyógyszerek jelenlegi formáját, sőt akár az öregedés lassítását is forradalmasíthatja. A jelenleg még szabadalmazás alatt álló eljárás világszenzációként hívja fel a figyelmet Magyarország fiatal kutatóinak innovációjára, amely a tudományos világ előtt új lehetőségeket nyit.
2025. 12. 04. 15:00
Megosztás:

Chainlink áttörés előtt? Kritikus támasz felett stabilizálódik, miközben rekordot dönt a Grayscale új LINK ETF-je

A Chainlink árfolyama továbbra is masszívan tartja magát a kulcsfontosságú 13 dolláros támasz felett, miközben a Grayscale újonnan indított LINK ETF-je már indulása óta több tízmillió dollárnyi befektetést vonzott. A technikai és fundamentális jelek együtt egyre erősebb hosszú távú növekedési potenciált rajzolnak a decentralizált oracle-hálózat köré.
2025. 12. 04. 14:30
Megosztás:

Digitális játéktrendek 2025-ben a Dudespin Online példáján

Az európai online szerencsejáték-piac az elmúlt években látványosan átalakult: a felhasználók egyre inkább mobilon, azonnali fizetésekkel és élő közvetítésekkel keresik a kikapcsolódási lehetőségeket.
2025. 12. 04. 13:47
Megosztás:

Így nő a minimálbér és a garantált bérminimum

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. 12. 04. 13:30
Megosztás:

HSBC újraírja a bankolás szabályait: elindult a tokenizált betétek globális korszaka

A világ egyik legnagyobb bankja meghúzta a váratlant: a tokenizált betétek nemcsak Hongkongban, hanem már Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és Luxemburgban is elérhetők. Ez nem csupán technológiai fejlesztés – hanem új pénzügyi korszak kezdete, ahol a határokon átívelő utalások valós időben, éjjel-nappal lezajlanak.
2025. 12. 04. 13:00
Megosztás:

Októberben is többet vásároltak a magyar családok – 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni. Az erősödő lakossági fogyasztás a magyar gazdaság húzóereje. Több mint 2 éve nőnek a reálbérek, így folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom, miközben újabb és újabb rekordokat dönt a hazai turizmus. Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene éves alapon 3,1 százalékkal nőtt.
2025. 12. 04. 12:30
Megosztás:

Az erős forint pörgeti a használtautó-importot

Novemberben a DataHouse adatai szerint 11 075 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 14,6 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 660-as értékét. A második félévben jelentősen megugrott a használtautók behozatala, ami egybeesett a forint árfolyamának erősödésével: az euróhoz mért árfolyam ekkor lépett tartósan a 400 forintos szint alá.
2025. 12. 04. 12:00
Megosztás:

Nyolc jelentős társadalmi hatású digitális fejlesztés nyert összesen 20 millió forint támogatást

A One Alapítvány célja a digitális esélyegyenlőség és fenntartható fejlődés támogatása, a digitális kompetenciák fejlesztése, valamint innovatív társadalmi kezdeményezések és a helyi közösségek támogatása. Ehhez a One Digitális Díj keretében a technológiai megoldások erejét hívja segítségül, így támogatva azokat a hazai innovátorokat, akik kiemelkedő és jelentős társadalmi hatású fejlesztéseket hoznak létre.
2025. 12. 04. 11:30
Megosztás:

Magyar fintech-siker: a BlockBen megkapta az új, európai szintű kripto engedélyt

Az európai kriptopiac drasztikus átalakuláson ment keresztül a Markets in Crypto-Assets (MiCA) szabályozás életbelépésével: a több ezer korábbi szolgáltatóból 2025 végére alig száz cég szerezte meg az új engedélyt. A BlockBen tulajdonosainak lettországi vállalata első magyar tulajdonú szereplőként felelt meg az új, egységes európai kriptoszabályozási követelményeknek a Lett Nemzeti Bank engedélye alapján.
2025. 12. 04. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők csütörtökön?

Az ázsiai piacokon ma reggel vegyes a hangulat, további számottevő pluszokat látni a japán piacon, miközben a kínai, dél-korai indexek a piros tartományban várják a kereskedés végét.
2025. 12. 04. 10:30
Megosztás:

Tovább erősödtek a vezető Wall Street-i indexek

Szerdán tovább emelkedtek az irányadó amerikai indexek, melyhez a megjelent makróadatok nyomán élénk kamatcsökkentési várakozások adták a lendületet, élen az energia-, a pénzügyi és az ipari szektorral.
2025. 12. 04. 10:00
Megosztás:

Kis mérték hozamcsökkenés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Az euróövezet szolgáltatószektorra és a gazdaság egészére vonatkozó novemberi végleges beszerzésimenedzser-indexe erősebb lett még az előzetes adatnál is, így azt valószínűsíti, hogy az európai gazdaság kilábalása gyorsul.
2025. 12. 04. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Csütörtök reggelre gyengült a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 04. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulások a nyugat-európai tőzsdéken

A keddi kereskedést követően a szerdai is vegyesen alakult a nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 kevesebb, mint 1 pontot erősödött, a FTSE100 és a DAX 0,1%-ot süllyedt, míg a CAC40 alig 0,2%-os pluszban zárt.
2025. 12. 04. 08:30
Megosztás:

Agrometeorológia: folytatódik a talaj töltődése nedvességgel

Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok, a következő napokban jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 04. 08:00
Megosztás:

Ez a vírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban

A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak - közölte honlapján szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2025. 12. 04. 07:30
Megosztás:

Hatalmas rekord: csúcsra ért a lakáshitel októberben

„Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem, az előző hónaphoz képest 128,66% a növekedés. Természetesen hatalmas szerepe van ebben az Otthon Start hitelnek, a támogatott kölcsön szeptemberi indulását követő igénylésekből ugyanis az ősz második hónapjára lettek szerződések.”
2025. 12. 04. 07:00
Megosztás:

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá, hogy döntésük környezeti szempontból is felelős legyen. A műfenyő és a vágott fenyő közötti választás látszólag egyszerű, ám az életciklusuk, gyártásuk, lebomlásuk és társadalmi hatásaik alapján jelentős különbségek mutatkoznak. Az alábbi rövid összefoglaló áttekinti mindkét opció környezeti terhelését, valamint a földlabdás fenyők és a karácsonyfa-újrahasznosítás lehetőségeit is.
2025. 12. 04. 06:30
Megosztás:

A vállalati felszámolások trendje 2026-ban

Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet az Allianz Trade elemzőinek előrejelzése szerint. A szakértők majd csak 2027-től várnak trendfordulót, amikor 1 százalékos enyhe csökkenést prognosztizálnak a fizetésképtelenségi esetek számában.
2025. 12. 04. 06:00
Megosztás: