Újranyitott a Fagus Hotel Sopronban

Két évig tartó felújítást követően augusztus elején újranyitott a Fagus Hotel Conference & Spa a soproni Lővérekben - tájékoztatta a tulajdonos és üzemeltető Adventor Hotels az MTI-t.

Újranyitott a Fagus Hotel Sopronban

A hotelt 2003-ban építették, majd 2016-ban bezárták. Tulajdonosváltás után a felújítás 2020-ban kezdődött, felújították a szobákat, a wellness-részleget, megújult a szaunavilág és a konferenciatermek is. Az MTI érdeklődésére a cég közölte: a teljes felújítás 4,5 milliárd forintba került, ebből 2 milliárd forint a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program támogatása volt.

A Fagus Hotel 2022 augusztusi újranyitásának első hetében a vendéglétszám meghaladta a kétszázat.

Kiemelték, hogy a 144 szobás, négycsillagos hotel a hazai és a külföldi vendégekre egyaránt számít, elhelyezkedése miatt különösen kedvelt az osztrák és német, valamint a szlovák és cseh vendégek körében. A közleményben Sáfrány Tamás, az Adventor Hotels ügyvezető igazgatója ismertette, nemcsak felújították a hotelt, hanem új szolgáltatásokat is kínálnak az épületben, amelyek közül kiemelkedik a wellnessrészleg, emellett az étterem befogadóképességét is bővítették.

Az Adventos Hotels szállodaüzemeltető és ingatlanfejlesztő cég portfóliójába tartozik a Fagus Hotel mellett az idén őszre teljesen megújuló bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa, valamint a keszthelyi Hotel Sirius, amelynek átadása jövő nyáron várható.

A cég közel kétszáz embert foglalkoztat, amelyből hetven a Fagus Hotelben dolgozik.

Mik azok a mém kriptók és miért vásárol belőlük mindenki?

A mém érmék alapjaiban eltérnek a hagyományos befektetési eszközöktől, sőt a legtöbb esetben még a nagyobb kriptóktól is.
2023. 10. 05. 00:01
Megosztás:

Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom csökkent az előző évi időszakhoz viszonyítva

2023. augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,0, naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. 10. 04. 23:30
Megosztás:

Újabb bukkanó az úton

Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az idei nyolcadik hónapra vonatkozóan.
2023. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Szabálytalanságok miatt több millió forintos bírságot szabtak ki távol-keleti üzletekre

Profilt váltó, átalakuló tulajdonosi szerkezetű távol-keleti üzleteket ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a mulasztó vállalkozásokra több millió forintos bírságot szabtak ki.
2023. 10. 04. 22:30
Megosztás:

Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyag koncentrációja

Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján szerdán.
2023. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Világháborús bomba miatt kiürítik pénteken a XII. kerület egy részét

Második világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét péntek reggel, várhatóan kora délutánig - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán az MTI-vel.
2023. 10. 04. 21:30
Megosztás:

Beépíti a mesterséges intelligenciát az oktatásba az ESSCA üzleti egyetem

Az oktatásba is beépíti a mesterséges intelligenciát az ESSCA üzleti egyetem, amelynek idén 30 éves budapesti kampuszán konferencián vitatták meg az MI hatását az üzleti élet különböző területeire - közölte az egyetem az MTI-vel.
2023. 10. 04. 21:00
Megosztás:

A GVH videóval mutatja be az Árfigyelő térképes boltszűrő funkciójának működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) videóval mutatja be az Árfigyelő legújabb, térképes boltszűrő funkciójának működését és előnyeit - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
2023. 10. 04. 20:30
Megosztás:

Az ázsiai térségben terjeszkedik a MET Csoport

A svájci központú MET Csoport növekedési stratégiájának részeként irodát nyit a Szingapúri Köztársaságban. A MET Ázsia 90 százalékban a MET Csoport, 10 százalékban a szingapúri Keppel leányvállalata. A terjeszkedés célja, hogy a MET tovább erősítse LNG-portfólióját a globális piacokon, és bővítse energetikai infrastruktúra-beruházásait az ázsiai-csendes-óceáni térségben.
2023. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint szerdán

Erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2023. 10. 04. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexveszteséggel fejezték be szerdán a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2023. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visszább esett az euróövezet gazdasági teljesítménycsökkenése szeptemberben

Az euróövezet gazdasági teljesítményének csökkenése az előzetesen közöltnél is jelentősebben lassult szeptemberben a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán ismertetett végleges értékei szerint.
2023. 10. 04. 18:30
Megosztás:

Ma alig mozdult a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX minimális, 1,72 pontos emelkedéssel 55 961,13 ponton zárt szerdán, gyakorlatilag stagnált.
2023. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Kiemelkedő sikerrel zárult a Sharity Impact tőkebevonása

Szeptember folyamán sikeresen zajlott le az OXO csoport portfóliójába tartozó Sharity Impact tőkebevonása. A tőkebevonás kísérleti jelleggel úgy célozta az OXO Labs már folyósított mintegy 40 millió forintos tőkebefektetésének kiegészítését, hogy abban a cégcsoport zárt befektetői köre vehetett közvetlenül részt. Ennek során végül a megcélzott összeg többszörösét, további több mint 150 millió forint befektetést sikerült bevonni.
2023. 10. 04. 17:30
Megosztás:

Új szolgáltatásokat kínál a Visegrádi Szabadalmi Intézet

A Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI) két új szolgáltatást kínál, amelyek szakértő választ adnak egy találmány vagy technikai megoldás újdonságáról és szabadalmazhatóságáról - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) szerdán az MTI-vel.
2023. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Lassult előző hónapban az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése szeptemberben, miután augusztusban öt hónapja a legnagyobb növekedési ütemet jegyezték fel.
2023. 10. 04. 16:30
Megosztás:

Megdőltek a tavalyi és a 2019-es csúcsok a turizmusban nyáron

Megdőltek a tavalyi eredmények és a járvány előtti 2019-es rekord a turizmusban a vendégéjszakákat, a vendégek számát és a bevételeket tekintve egyaránt, eredményes nyarat zárt az ágazat - értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke a 2023-as szezont szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2023. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Kiknek jó választás a fakitermelő képzés?

Iparági várakozások szerint idén nőhet a fakitermelő képzésekre jelentkezők száma. Az elmúlt években egyre nő a különféle mezőgazdasági képzések népszerűsége: ezek a tanfolyamok kiválóak azok számára, akik szeretnek a természetben dolgozni, és olyan új, piacképes szakmára vágynak, amely értékteremtő és fenntartható is egyben. Ezen kurzusok közé tartoznak a fakitermelő és a lakott területi fakitermelő képzések is.
2023. 10. 04. 15:45
Megosztás:

Csökkent a használt lakások átlagos ára az országban

Magyarországon a használt lakások átlagosan ára idén a második negyedévben 2,9 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetesen adatai alapján az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
2023. 10. 04. 15:30
Megosztás:

Hazánk az év végére visszatérhet a növekedési pályára

Magyarország az év végére visszatérhet a növekedési pályára, és e gazdasági bővülés a következő évben is fennmarad - mondta a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) Visegrádon tartott konferenciáján szerdán.
2023. 10. 04. 15:00
Megosztás: