Újratervezésben élik mindennapjaikat a vezérigazgatók

A világ vezérigazgatóinak közel 60%-a arra számít a következő 12 hónapban, hogy a globális gazdasági növekedés felgyorsul, 42% pedig a dolgozói létszám 5%-os növekedésével is kalkulál – áll a PwC 28. Globális Vezérigazgatói Felmérésében, melynek eredményeit tegnap hozták nyilvánosságra a davosi Világgazdasági Fórumon.

Újratervezésben élik mindennapjaikat a vezérigazgatók

Csak optimistán! - a fokozódó kockázatok ellenére

A vezérigazgatók csaknem háromötöde (60%) optimista rövidtávon a globális gazdasági kilátásokat illetően, ami jelentősen meghaladja a tavalyi 38, és a két évvel ezelőtti 18%-os arányt. A vállalatvezetők 42%-a a dolgozói létszám növelését is tervezi a következő 12 hónapban - a legmagasabb arány a technológia (61%), ingatlan (61%), magántőke (52%), valamint gyógyszeripar és élettudomány (51%) szektorokban figyelhető meg -, míg a létszám csökkentését kevesebb mint feleannyian (17%). Úgy vélik, hogy a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) inkább a dolgozói létszám bővüléséhez, semmint fogyatkozásához vezetett.

A bizakodás ellenére nem enyhültek a kockázatok, hiszen a makrogazdasági volatilitás (29%) és az infláció (27%) továbbra is a vezérigazgatók által világszerte legtöbbször említett fenyegetések, ezt követik a kiberkockázatok (24%) és a szakképzett munkaerő hiánya (23%). Az egyes régiók között viszont szembetűnő különbségek vannak: a geopolitikai konfliktus miatt a Közel-Keleten (41%), illetve Közép- és Kelet-Európában (34%) aggódnak legtöbben, Afrikában pedig az infláció a fő probléma (39%).

„Az idei felmérés megállapításai éles ellentétre mutatnak rá” - hívta fel a figyelmet Mohamed Kande, a PwC globális vezetője. „Bár a vezérigazgatók világszerte optimisták az előttünk álló évet illetően, azt is tudják, hogy az értékteremtés megújulás nélkül nem megy. A feltörekvő technológiák, mint a GenAI, valamint a geopolitikai átrendeződések és az éghajlatváltozás által olyan új üzleti ökoszisztémák alakulnak ki, amelyek új versenyhelyzetet is teremtenek. Akik készek bátor döntéseket hozni a stratégiájukról – a munkavállalóktól kezdve az ökológiai lábnyomon és az ellátási láncon át egészen az üzleti modelljük újragondolásáig - azok lesznek sikeresek” - tette hozzá.

A többség nem elég agilis

Az elmúlt két évhez hasonlóan tízből négy vezérigazgató (42%) úgy véli, hogy vállalata egy évtized múlva nem lesz életképes - mindenekelőtt a szabályozási környezet változásai miatt -, ha a jelenlegi úton halad tovább. A vezetők azonban nem tétlenek: az összes ágazatban csaknem kétharmaduk (63%) legalább egy jelentős intézkedést tett az elmúlt öt évben annak érdekében, hogy átalakítsa vállalata értékteremtésének módját. Azok, akik több reformot is végrehajtottak, nagyobb nyereségnek örülhettek, hiszen 38% legalább egy új ágazatban versenybe szállt, és egyharmaduk bevétele több mint 20%-kal bővült ebben az időszakban.

A megújulás üteme azonban lassú, és a vállalatok nagy többsége nem elég agilis. A megkérdezettek körülbelül fele mondta azt, hogy a pénzügyi és emberi erőforrásaik legfeljebb 10%-át csoportosítják át évente, és több mint kétharmaduk 20%-nál kevesebbet.

A kézzelfogható technológiai előnyök még nem hoznak jobb eredményeket

A vezérigazgatók a GenAI bevezetésének köszönhetően kézzelfogható előnyöket tapasztalnak: 56%-uk hatékonyságnövekedésről számolt be, míg egyharmaduk a jövedelmezőség (34%) és a bevételek (32%) emelkedését tapasztalta. A teljesítmény azonban némileg elmarad a tavalyi reményektől, amikor 46% várt jövedelmezőség-javulást, de egy évvel később csak 34% válaszolt úgy, hogy ezek valóra is váltak. A mesterséges intelligenciába vetett bizalom hiánya továbbra is akadályt jelent a szélesebb körű alkalmazás előtt, hiszen mindössze egyharmaduk van nagyfokú bizalommal aziránt, hogy a technológiát a vállalat kulcsfontosságú folyamataiba beépítsék.

Ennek ellenére a GenAI jövedelmezőségre gyakorolt hatásaival kapcsolatos optimizmus kissé magasabb a tavalyinál – 49% vár növekedést a következő 12 hónapban. A megkérdezettek nagyjából fele (47%) számít arra, hogy a következő három évben integrálja az MI-t (beleértve a GenAI-t is) a technológiai platformjaiba, 41%-uk tervezi az MI integrálását az alapvető üzleti folyamatokba, 30%-uk pedig új termékek és szolgáltatások fejlesztését tervezi.

Bár még a korai szakaszban járunk, semmilyen adat nem utal arra, hogy a GenAI a munkalehetőségek széles körű csökkenéséhez vezetne a globális gazdaságban. Több vezető állítja, hogy a GenAI inkább növelte, mint csökkentette a dolgozói létszámot (17% szemben 13%-kal).

„Az idei felmérés érettebb képet mutat a generatív mesterséges intelligencia használatáról a vállalaton belül. A vezérigazgatók meg vannak győződve arról, hogy a GenAI képes új távlatokat teremteni, ugyanakkor jobban tisztában vannak azzal, hogy milyen kihívásokkal kell megbirkózniuk ahhoz, hogy realizálják ezeket a lehetőségeket” - mutatott rá Mezei Szabolcs, a PwC Magyarország cégtársa.

Az éghajlattal kapcsolatos beruházások megtérülnek

Az éghajlatváltozás szintén cselekvésre sarkallja a vezérigazgatókat. Az elmúlt öt év klímaberuházásainak pénzügyi hatásáról úgy nyilatkoztak, hogy ezek a lépések hatszor nagyobb valószínűséggel eredményeztek bevételnövekedést (33%), mint -csökkenést (5%). Emellett közel kétharmaduk arról számolt be, hogy az éghajlattal kapcsolatos beruházások - melyek elindítása igencsak nehézkes - csökkentették a költségeket, vagy legalábbis nem gyakoroltak jelentős hatást azokra.

Az ilyen befektetéseket végrehajtó vezérigazgatók a szabályozás összetettségére (24%) hivatkoznak, mint a legfontosabb gátló tényezőre, szemben az alacsonyabb megtérüléssel (18%) vagy a vezetőség támogatásának hiányával (6%).


Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás: