Utcaszínház fesztivált rendeznek Sümegen

Szeptember 22-24. között rendezik meg a Kisfaludy 2023 utcaSzínház Fesztivált Sümegen, színházi és társművészeti produkciókkal, valamint a Lóci játszik zenekar koncertjével.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a rendezvény pénteki sümegi sajtótájékoztatóján kiemelte: az eddig megvalósított programok is azt mutatják, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezői jó úton járnak afelé, hogy sikerüljön beteljesíteni a kitűzött célokat.

Kulcsfontosságúnak nevezte a sümegi programot annak bemutatására, hogyan van jelen az európaiságban a magyarság, illetve a magyarságban az európaiság. Ugyanis Kisfaludy Sándor élete és munkássága úgy magyar, hogy európai, és úgy európai, hogy magyar - fogalmazott.

Navracsics Tibor reményeit fejezte ki, hogy a rendezvény még népszerűbb lesz, mint tavaly, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a felkészülési időszakban kipróbált programok 2023-ban "különösen ragyognak" és még látogatottabbak lesznek.

A területfejlesztési miniszter közölte: az első féléves veszprémi adatok azt mutatják, hogy a belföldi turisták száma 92 százalékkal, a külföldi turistáké pedig 56 százalékkal emelkedett korábbi évek hasonló időszakához képest.

Végh László, (Fidesz-KDNP) Sümeg polgármestere kiemelte: a város egyre nagyobb súlyt kíván fektetni Kisfaludy Sándor emlékének őrzésére. Oszkai Réka, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház igazgatója a programokat ismertetve jelezte: pénteken az emlékházban a Darnay Alkotótábor tagjaival rendezett művészpiknikkel kezdődik a fesztivál, amely örömtánccal és az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatóinak előadásával folytatódik.

Szombaton közösségi kezdeményezésre szüreti felvonulással indul a nap, amelyhez utcaszínházi produkciók kapcsolódnak majd. Délután a palotakertben utcaszínházi forgatag várja az érdeklődőket, tapolcai és sümegi amatőr színjátszók előadásában megelevenedik Kisfaludy Sándor badacsonyi szürete, lesz tűzszínház, fellép a Lóci játszik zenekar, az estet pedig fényfestés zárja.

Vasárnap közösségi családi interaktív programokat rendeznek, mások mellett fellép Berecz András ének- és mesemondó, a művelődési központban pedig a Broadway Tánccsoport Omega-táncjátéka zárja a fesztivált.


Magyarországon rendszerszintű a túlárazás, magas a korrupciós kockázat

A magyar közbeszerzési rendszer felhajtja az árakat, a túlárazás rendszerszintű, különösen a nagy értékű közbeszerzéseknél magas a korrupciós kockázat - közölte az Integritás Hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 01. 20:30
Megosztás:

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért, mintegy 293 milliárd forintért - írja az economica.net a Banca Transilvania közleménye alapján.
2026. 07. 01. 20:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat befolyásolta a magyar tőzsdét is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,12 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel 139 468,07 ponton zárt szerdán.
2026. 07. 01. 19:30
Megosztás:

Becsengettek az OTP Csoportnak Hongkongban

Újabb mérföldkőhöz érkezett az OTP Csoport a nemzetközi tőkepiacokon: az Európai Unió bankjai közül elsőként indított kötvényprogramot a Hongkongi Értéktőzsdén (HKEX). A 7 milliárd euró keretösszegű EMTN-program bevezetését ünnepélyes gongceremóniával köszöntötték a Hongkongi Értéktőzsde Connect Halljában június 30-án.
2026. 07. 01. 19:00
Megosztás:

Történelmi csúcs a személyi hiteleknél, csökkenés a lakáshiteleknél

Májusban a személyi hitelek piacán történelmi csúcsot ért el az új szerződések összege, több mint 131 milliárd forintot vettek fel a háztartások. Az újonnan kötött lakáshitel-szerződések szerződéses összege viszont csökkent az előző hónaphoz képest, a kihelyezett összeg 253 milliárd forint volt. A hazai lakáshitelpiac azonban így is jól teljesít, a volumen már az év első öt hónapjában megközelítette az 1 300 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 01. 18:30
Megosztás:

Rekordszámú uniós állampolgár hagyta el Belgiumot 2024-ben

Belgiumból 91 866 külföldi állampolgár költözött el 2024-ben, közülük 61 338 volt uniós polgár, ami a valaha feljegyzett legmagasabb adat - derült ki a belga szövetségi migrációs központ (Myria) szerdán közzétett éves jelentéséből.
2026. 07. 01. 18:00
Megosztás:

Tapasztalt nemzetközi szakemberrel erősíti felsővezetését a Yettel Magyarország

Új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes (Chief Commercial Officer) csatlakozik a Yettel Magyarországhoz: 2026. július 1-jétől Tomáš Řezníček vezeti a vállalat kereskedelmi területét. Több mint 20 éves nemzetközi tapasztalatával érkezése tovább gyorsítja a Yettel digitális és mesterséges intelligenciára épülő átalakulását.
2026. 07. 01. 17:30
Megosztás:

Stellar anchorok: így épül híd a bankok és a blokkláncok között

A Stellar anchorok teszik lehetővé, hogy a hagyományos pénzek, például a dollár, a peso vagy a naira szabályozott módon kerüljenek fel a blokkláncra, majd szükség esetén vissza a banki rendszerbe. Ezek a szolgáltatók kulcsszerepet játszanak a Stellar nemzetközi fizetési infrastruktúrájában, mivel összekapcsolják a bankszámlákat, a készpénzes hálózatokat, a stabilcoinokat és a digitális eszközöket.
2026. 07. 01. 17:00
Megosztás:

Bővülő exportarány, régiós terjeszkedés a Pek-Snack Csoportnál

Stabil árbevétel és növekvő nyereség mellett tovább bővült 2025-ben a Pek‑Snack Csoport régiós jelenléte. A kiterjedt franchise-hálózattal és stratégiai jelentőségű kiskereskedelmi partnerekkel rendelkező finompékáru-gyártó konszolidált árbevétele az előző évivel közel azonos, 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra bővült.
2026. 07. 01. 16:30
Megosztás:

Nyári utazás egyszerűbben: az OTP digitális devizaváltási megoldásokkal segíti ügyfeleit

A nyári utazási szezon kezdetével jelentősen megnő a külföldi vásárlások és a devizás tranzakciók száma. Az OTP Bank ezért olyan digitális megoldásokat kínál ügyfeleinek, amelyekkel a devizaváltás és a külföldi költések kezelése egyszerűbbé, gyorsabbá és kiszámíthatóbbá válik.
2026. 07. 01. 16:00
Megosztás:

A Henkel technológiája segítette a Sagrada Família központi tornyainak megépülését

Barcelona – A Sagrada Família központi tornyainak elkészülte a bazilika történetének egyik legösszetettebb építészeti és mérnöki kihívása volt. A megvalósításban a Henkel Adhesive Technologies üzletágának innovatív Loctite megoldása is kulcsszerepet játszott: a technológia lehetővé tette, hogy a kő- és acélelemek egyetlen stabil szerkezeti egységként működjenek. A több mint tíz éve tartó együttműködés során a Henkel nem csupán a nagy teljesítményű Loctite EA9497 szerkezeti ragasztót biztosította, hanem átfogó műszaki támogatással a projekt speciális igényéhez igazított kiterjedt tesztelési és validációs folyamatokkal, valamint folyamatos szakértői együttműködéssel támogatta a kivitelezést.
2026. 07. 01. 15:30
Megosztás:

Elérte a jegybank fájdalomküszöbét a forint erősödése

Hirtelen sokat erősödött a forint, az elmúlt egy év felértékelődése már történelmi távlatban is jelentősnek mondható. Az árfolyam ezzel elérhette a Magyar Nemzeti Bank fájdalomküszöbét, erre utal a májusi devizaswap-tender kamatcsökkentése – vélekednek legfrissebb negyedéves elemzésükben az OTP Global Markets szakemberei. Ennek ellenére a bank elemzői nem várnak komoly forintgyengülést, de a kockázatok inkább a korrekció irányába mutatnak. A friss prognózis szerint a magyar gazdaság növekedése az év elején jórészt egyszeri hatások miatt élénkült, de az 1,5-2 százalékos bővülés így is elérhetőnek tűnik 2026-ban.
2026. 07. 01. 15:00
Megosztás:

Az EU most rendet tesz a kínai webshopok körül, de mit jelent ez a magyar vásárlóknak?

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 14:30
Megosztás:

Tajvan átfogó kriptotörvényt fogadott el, szigorú szabályok jönnek a stabilcoinokra

Tajvan törvényhozása elfogadta az ország első átfogó kriptovaluta-szabályozását, amely engedélyhez köti a virtuáliseszköz-szolgáltatók működését, és külön követelményeket vezet be a stabilcoinok kibocsátására. Az új jogszabály szigorú tartalékolási, auditálási és ügyfélvédelmi előírásokat határoz meg, miközben komoly büntetéssel fenyegeti az engedély nélkül működő kriptopiaci szereplőket.
2026. 07. 01. 14:00
Megosztás:

Harmadik alkalommal indul az Anti-Scam Month kampány, új jelentés mutatja be a többeszközös csalások fejlődését

A Bitget elindította Anti-Scam Month kezdeményezésének harmadik évét, és közzétette „The Evolution of Fraud in the Multi-Asset Era” című 2026-os csalásellenes jelentését, amely a blokklánc-biztonsági vállalattal, a SlowMisttel együttműködésben készült.
2026. 07. 01. 13:30
Megosztás:

Elindult a Revolut extra készpénzfelvételi akciója

A Revolut megkezdte az akciót, 300 000 forint limiten felüli ingyen készpénzfelvételt biztosít a hazai felhasználóknak.
2026. 07. 01. 13:00
Megosztás:

Több százezer dolgozó marad ki az egészségprogramokból

Míg a legtöbb nagyvállalat az irodaházakban egyre jobban odafigyel a munkavállalói jóllétére, és egyre többet költ egészségmegőrző programokra, akár ergonomikus székekre is, addig a magyar gazdaság motorját jelentő fizikai dolgozók kimaradnak ezekből a lehetőségekből. A 2026-os Országos Mozgásszervi Állapotfelmérés eredményei azt mutatják, hogy a fizikai állomány mozgásszervi állapota kritikus gazdasági mutató lett.
2026. 07. 01. 12:30
Megosztás:

Mától végigsöpör a bankszámlákon a drágulási hullám

Eddig mondták, de mától már csinálják is: július 1-től a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójából. A szerencsésebbeknek most nem nő a költsége, a pechesebbeknél viszont 8,1 százalékos a drágulás.
2026. 07. 01. 12:00
Megosztás:

A kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Benyújtotta a kormány kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. 07. 01. 11:30
Megosztás:

Emelkedtek a hosszú hozamok az USA-ban és az euróövezetben is

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain emelkedtek a hozamok kedden nap végén, a JOLTs munkapiaci adatai szerint a betöltetlen álláshelyek száma az USA-ban két éve nem volt ilyen magas; jóval meghaladva a piaci várakozásokat; illetve összhangban állt az elmúlt időszakban tapasztalt foglalkoztatotti létszám ugrásszerű növekedésével.
2026. 07. 01. 11:00
Megosztás: