Valósággá válhat-e a légi taxizás?

Kevesebb mint egy év van hátra a Párizsi Olimpiáig, ahol a szervezők céljai szerint már elektromos légi taxik is részt vehetnek a közönség utaztatásában az egyes helyszínek között. A terv realitásának megítéléséhez a KPMG saját kutatásának főbb tanulságait érdemes áttekinteni.

Valósággá válhat-e a légi taxizás?

A Forma 1-es Magyar Nagydíjra helikopterrel érkező vendégek miatt megugró városi légiforgalom megosztja a magyar közvéleményt: kell-e nekünk a légi taxizás? A városközpont és Mogyoród között dübörgő gépek sokakban ellenszenvet váltanak ki – de lehet, hogy csak az irigység táplálja ezt. Mi lenne, ha csendes, és sokkal szélesebb közönség számára is elérhető személyi drónok teljesítenének szolgálatot?

A KPMG régóta nyomon követi az úgy nevezett városi légi mobilitás (urban air mobility – UAM) fejlődését, társadalmi elfogadottságát és gazdasági relevanciáját, hiszen egy olyan technológiai és mobilitási innovációról van szó, mely robbanásszerűen alakíthatja át a nagyvárosi közlekedést és az emberek mindennapjait. Azt, hogy mekkora gazdasági potenciál van ezen iparágban mi sem szemlélteti jobban, mint a Morgan Stanley becslése, mely szerint ez a piac 2040-re egybillió dollárra nőhet.

A műszaki feltételek adottak, az üzleti modellek elkészültek, világszerte több szolgáltató teszteli már saját prototípusait a nyüzsgő nagyvárosok légterében. Ugyanakkor a nemzetközi- és országspecifikus szabályok, melyek a keretet adják majd a légi taxizás működésének, jelenleg még egyeztetés és felülvizsgálat alatt állnak. 

2022-ben a KPMG közreadta globális elemzését, a KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Indexet. Ebben 25 ország felkészültségét igyekezett megbecsülni a helyből függőlegesen fel- és leszállni képes (vertical takeoff and landing – VTOL) személyszállító járművek terjedésének trendjeit. Az index 34 önállóan létező mérőszámot kombinál, ezeket négy témakör – a vásárlói elfogadás, az infrastruktúra, a szabályozás, valamint a technológia és innováció – köré csoportosították.

Az index alapján a jelenlegi ranglista első helyén az Egyesült Államok áll, melyet Szingapúr követ, míg a dobogó harmadik fokán pedig Hollandia szerepel, mint európai éllovas. A KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Index nemcsak rangsorolja az egyes országokat felkészültségükkel kapcsolatban, de az érdekelt szereplők (pl. gyártók és ellátási láncok, üzemeltetők, stb.) részéről is megemlíti a következő mérlegelendő szempontokat és várható tendenciákat. 

Városi légi mobilitás – mindenki az elektromosoktól várja a megváltást 

Érdemes újfent tisztázni, hogy mit nevezünk függőlegesen fel- és leszálló légi járműnek. Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökség (European Union Aviation Safety Agency – ESEA) nagyon pontosan meghatározta ezen körbe tartozható járművek attribútumait, így többek között olyan feltételek szerepelnek ezek között, mint a több hajtómű és rendszer, a függőleges fel- és leszálló funkció és az üzembiztos rendszerek és struktúrák.

Egy, a városi légi mobilitással kapcsolatos felmérés eredményeként a megkérdezett európai polgárok 48%-a a kibocsátás csökkenését várja el az innovatív városi légi járművektől, így nem is kérdés, hogy a jelenlévő piaci szereplők kifejezetten az elektromos VTOL légi járműveket állítják a fejlesztések középpontjába. 

Társadalmi és környezeti fenntarthatóság

A társadalom három legfőbb aggodalma a légi taxizás tekintetében a helyi és globális környezet, a zajszennyezés és a biztonság. Ezen szempontok vizsgálatára már többféle kísérlet zajlott a múltban. Az elektromos légi taxizás társadalmi fenntarthatóságát szolgálná a Lilium és a Joby elektromos meghajtású légi járműve.

A Lilium várhatóan körülbelül 60 dBa (abszolút decibel) zajszinttel tudná működtetni modelljét 100 méteres magasságban, így a gépjármű működése nem lenne hangosabb, mint egy átlagos hangvételű párbeszéd két ember között. A Joby járművénél repülés közben, 500 méteres távolságban, 45 dBa-t, míg felszállás közben, 100 méteres távolságban, 65 dBa-t regisztráltak. 

Az elektromos légi taxizás környezeti fenntarthatóságát támasztja alá a Michigan Egyetem egyik tanulmánya, mely szerint egy három főt szállító elektromos légi jármű akár 52%-kal kevesebb kibocsátással tudna működni, mint egy belső égésű motoros gépjármű, valamint 6%-kal kevesebb kibocsátással üzemelhetne, mint egy elektromos gépjármű, figyelembe véve egy gépjármű átlagos telítettségét, ami 1,5 fő. 

Az elektromos légi taxik vizuális és technológiai kialakításában mindenki a saját igényei szerint járhat el a kialakuló jogszabályi keretek között, azonban egy kis betekintést kaphatunk az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége által vízionált légi járműről. 

Meghajtás

A hagyományos helikopterektől az elektromos légi járműveket a motorok és a rotorok darabszáma különbözteti meg leginkább. Az elektromos légi taxik több, akár 6-8 rotorral is fel lesznek szerelve, ezáltal csökkentve a zajszennyezettségét a városnak, hiszen kisebb fordulat alatt is működtethetők a motorok azonos repülési biztonság mellett. 

Belső tér kialakítása

Kezdetben az elektromos légi taxikat pilóta vezetésével szeretnék irányítani, de megannyi kezdeményezés már célul tűzte ki az autonóm légi taxik kifejlesztését. A belső tér kialakítási koncepciójának origójában a kényelem és a biztonság helyezkedik el. Az élményt nagy üvegfelületek elhelyezésével szeretnék fokozni, melyet a fedélzeti szolgáltatások (pl. étel, ital) tehetnek felejthetetlenné.  

Leszállóhelyek (vertiportok)

A vertiportokat a következőképpen határozza meg az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége: „a függőlegesen fel- és leszálló (VTOL) légi járművek felszállásához és leszállásához használt vagy használni tervezett földterület, vízfelület vagy szerkezet”.

Ahhoz, hogy megvalósuljon a biztonságos városi légi mobilitás szükségszerű légifolyosók, valamint leszállóhelyek kialakítása szükségszerű akár épületek akár közterek mentén, figyelembe véve például a vasútállomások vagy a buszmegállók közelségét. 

A Párizsi Olimpiára elektromos légi taxival?

A párizsi reptereket üzemeltető ADP-csoport képviselője nemrég nyilatkozott arról, hogy a 2024-ben megrendezendő Párizsi Olimpiára már napi működésben lévő elektromos légi taxikkal is szeretnék szállítani a közönséget. Jelenleg még folyik a tesztelése a járműnek, valamint fokozatosan tanulmányozzák, hogy mely lokációnál lesz szükséges vertiportokat felállítani.

Ezzel az indulással Párizs lenne az első európai város, és talán az első város a világon, amely eVTOL-szolgáltatásokat kínál a vendégek számára. Párizs után valószínűsíthetően Dubaiban 2026-tól lesz választható a légi taxi szolgáltatás, melyet négy vertiporttal terveznek kiszolgálni.

Szinten tartott a brit jegybank

A Bank of England döntéshozói 6:3 arányban az alapkamat szinten tartásáról határoztak, így maradt a 4,25%.
2025. 06. 20. 12:30
Megosztás:

Egyre népszerűbbek az extrák a lakásbiztosításoknál

Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek a lakásbiztosításoknál. A legkeresettebbek közé tartozik például a beázásra vonatkozó biztosítás vagy az úgynevezett lakásszerviz, amely gyors segítséget nyújt probléma esetén – közölte a K&H. A pénzintézet tapasztalatai szerint a digitalizáció rohamos térnyerése is egyértelműen látszik.
2025. 06. 20. 12:00
Megosztás:

Justin Sun Washingtonban: TRON befolyása az amerikai kriptoszabályozásra

Washingtonban találkozott Justin Sun, a TRON alapítója az amerikai digitális eszközök szabályozásáért felelős vezetővel. A háttérben a GENIUS törvényjavaslat, a TRON szerepének újradefiniálása és egy lehetséges szabályozási fordulat sejlik fel, amely az egész altcoin piacot átalakíthatja.
2025. 06. 20. 11:30
Megosztás:

Oldalaztak a fejlett piacok kötvényhozamai

Az amerikai és a német kötvénypiacon alig mozdultak a hozamok, a tízéves amerikai 4,4, a német 2,5% környékén ingadozott.
2025. 06. 20. 11:00
Megosztás:

Bitcoin-dömping az egészségügyi szektorból: A Semler Scientific 105 ezer BTC-re hajt

A Semler Scientific nem csupán az egészségügyi infrastruktúrában újít, hanem a vállalati kriptoeszköz-kezelés terén is példát mutat. A cél: 2027-re több mint 105 ezer Bitcoin birtoklása – nem is akárhogyan.
2025. 06. 20. 10:30
Megosztás:

Ünnepnap miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék; növekedtek az olajárak

A Juneteenth ünnepe miatt zárva tartottak az Egyesült Államok tőzsdéi.
2025. 06. 20. 10:00
Megosztás:

Az iráni-izraeli konfliktus miatt tovább csökkentek az európai részvénypiacok

Az európai részvénypiacok csütörtökön több mint egyhónapos mélypontra estek, mivel a Közel-Keleten fokozódó feszültségek és az esetleges amerikai beavatkozás miatti aggodalmak elbizonytalanították a befektetőket.
2025. 06. 20. 09:00
Megosztás:

Trump kontra Fed: Kamatvágást követel az exelnök, Powell egyelőre kivár

Donald Trump újra nekiment a jegybankelnöknek, miközben az amerikai Fed kitart a jelenlegi kamatszint mellett. A háttérben inflációs aggodalmak és kereskedelmi vámok húzódnak – a tét pedig dollármilliárdokban mérhető.
2025. 06. 20. 09:00
Megosztás:

Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek

Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlásra, építkezésre fordította az összeget. Ezek alapján az idén kötött lakásvásárlások mintegy 10 százalékánál a Munkáshitel is közrejátszhatott.
2025. 06. 20. 08:30
Megosztás:

A Smith & Wesson jelentős negyedéves nyereségcsökkenésről jelentett

Jelentősen zsugorodott a Smith & Wesson Brands amerikai fegyvergyártó negyedéves nyeresége és bevétele.
2025. 06. 20. 08:00
Megosztás:

Visa és Yellow Card összefogása: stabilcoin forradalom indul Afrikában

A digitális pénzügyek új korszakát hozhatja el a Visa és a pan-afrikai kriptotőzsde, a Yellow Card friss megállapodása. A két fél együttműködésének célja, hogy USD-alapú stabilcoin fizetéseket vezessenek be Afrikában – méghozzá nem évek, hanem már 2025-ben, konkrét országban indulva. A projekt nemcsak technológiai áttörés lehet, hanem pénzügyi befogadásban és utalásokban is komoly előrelépést hozhat a fejlődő világ számára.
2025. 06. 20. 07:30
Megosztás:

Június 30-ig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

2025 a családok és a vállalkozások éve, ezért a kormány idén is azon dolgozik, hogy minden család és minden vállalkozás újabb lépést tehessen előre. Ennek jegyében idén már tizedik, jubileumi alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatot, melyre 2025. június 30-ig várjuk a vállalkozások jelentkezését. A nagysikerű kezdeményezés elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését és hozzájárul a foglalkoztatottság további növeléséhez is. A kormány ezzel is erősíti a kis- és középvállalkozások szerepét, amelyek a hazai cégek 99 százalékát teszik ki, és a munkavállalók 72 százalékának biztosítanak megélhetést.
2025. 06. 20. 07:00
Megosztás:

Munka(hely) határok nélkül?: A rugalmasság az új céges valuta

A pandémia idején villámgyorsasággal terjedt el a home office a munkáltatók körében, azonban mára sok munkahelyen háttérbe szorult, miközben a rugalmas munkavégzés iránti igény továbbra is jelentős a munkavállalók körében – derül ki a HR-szolgáltató WHC Csoport friss munkaerőpiaci jelentéséből. Az on-site munkavégzésre való visszatérés és a dolgozók elvárásai közötti feszültség különösen a toborzásnál jelenthet kihívást.
2025. 06. 20. 06:30
Megosztás:

A MET Csoport átadta Magyarország legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszerét

Átadták Magyarország legnagyobb működő, önálló akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS): a MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Dunai Energiatároló 40 MW teljesítményű és 80 MWh kapacitású – azaz kétórás ciklusidejű – berendezést helyezett üzembe a Dunamenti Erőmű területén. A beruházás a legújabb példája annak, hogy a MET európai szinten fektet be korszerű energiatárolási megoldásokba.
2025. 06. 20. 06:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-áradat: Rekord beáramlás 8 nap alatt, indulhat az árfolyam emelkedés?

A Bitcoin újabb lendületet kapott: az Egyesült Államokban jegyzett spot Bitcoin ETF-ekbe mindössze nyolc nap alatt 2,4 milliárd dollárnyi friss tőke áramlott be. A nagybefektetők egyértelműen visszatértek, és a piac stabilitása a közel-keleti konfliktusok ellenére is fennmaradt. Vajon ez a folyamatos beáramlás újabb árfolyam-emelkedést hozhat a BTC számára? A részletek alapján úgy tűnik: minden adott hozzá.
2025. 06. 20. 05:30
Megosztás:

4-5%-kal drágultak az autók –az új és használt modellek is többet érnek idén

Komoly döntés előtt állnak azok, akik új autó vásárlását fontolgatják, de a használt piacról is nyitottak a lehetőségekre. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet. A piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértői most összevetették, hogy alakult a legkeresettebb modellek átlagára új, illetve használt autók piacán. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet.
2025. 06. 20. 05:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az euróövezetben

Áprilisban havi és éves összevetésben egyaránt nőtt az építőipari termelés az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2025. 06. 20. 04:30
Megosztás:

Stratégiai áttörés a magyar biztosítási piacon: a Hungarikum Alkusz Csoport és a Callfactory Csoport szövetsége új korszakot nyit az ügyfélkiszolgálásban

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. többségi tulajdont vásárolt a Callfactory holdingcégében, amely Magyarország egyik vezető Call Center szolgáltató vállalatcsoportja, és a jövőben HUNFactory néven szolgája ki meglévő és leendő ügyfeleit. A tulajdonszerzés a Gazdasági Versenyhivatal engedélyéhez kötött, a szerződés a GVH jóváhagyását követően lép hatályba.
2025. 06. 20. 04:00
Megosztás:

Új napelemparkot és akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol Algyőn

Új, 37,4 megawatt teljesítményű napelemparkot és egy 40 megawattóra kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol a Csongrád-Csanád vármegyei Algyőn.
2025. 06. 20. 03:30
Megosztás:

A Soproni Egyetem egyeztetése kínai befektetőkkel

A Soproni Egyetem meghívására 4 fős kínai befektetői és kutatói delegáció érkezett Sopronba kétnapos látogatásra 2025. június 18-19. között. Az intézmény vezetősége kétnapos programmal várta a vállalatvezetőket, akiket a Shandongi Erdészeti Akadémia vezető kutatója is elkísért. Az egyetem célja, hogy közösen kutatási, szolgáltatási központot hozzanak létre Sopronban, segítve mind a hazai, mind a kínai (jelen esetben Shandong tartomány) faipari vállalatok sikeres együttműködését, a hazai vállalatok kínai és a kínai vállalatok európai piacra jutását, az egyetem számára pedig a szolgáltatások révén megkerülhetetlen híd szerepet és folyamatos bevételeket, lehetőségeket teremtsen.
2025. 06. 20. 03:00
Megosztás: