Változik az oltási kampányt Németországban

Átalakítják az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányt Németországban a kórokozó omikron nevű változatának felbukkanása miatt - jelentették be csütörtökön Berlinben.

Változik az oltási kampányt Németországban

Karl Lauterbach egészségügyi miniszter tájékoztatóján elmondta, hogy az első és a második adag oltások beadása mellett kiemelten foglalkoznak az emlékeztető oltásokkal. A Covid-19-től védő emlékeztető oltás az omikron elleni védekezés "legfőbb eszköze", ezért minden lehetséges eszközzel felgyorsítják, "szélsőségesen erőltetett" menetté alakítják át az emlékeztető oltások beadását, hogy megállítsák a delta variáns miatt elindult negyedik hullámot, és megelőzzék az omikron szétterjedése miatt fenyegető újabb járványhullámot - fejtette ki.
    
Németországban halad a leggyorsabban az emlékeztető oltás beadása egész Európában, és ezt a tempót tartani kell, amelyhez több vakcina is szükséges - fejtette ki az ország legelismertebb közegészségügyi szakértői közé tartozó kutatóorvos, aki az egy hete kezdett miniszteri munkája előtt szabadidejében önkéntes oltóorvosként dolgozott. "Sok oltóanyag kell, méghozzá gyorsan" - emelte ki a szociáldemokrata (SPD) politikus, ismertetve, hogy tárgyalásokat kezdtek a román, a bolgár, a portugál és a lengyel kormánnyal oltóanyag vásárlásáról, valamint az Európai Bizottsággal és a gyártókkal új megrendelésekről és szállítások átütemezéséről. A Modernával már meg is állapodtak abban, hogy a tervezettnél korábban szállítanak le 35 millió adagot, a BioNTech-kel pedig az Európai Bizottságon keresztül arról egyeztek meg, hogy a társaság legyárt egy korábban nem tervezett, 160 millió adagos tételt, amelynek a felét megvásárolja Németország.
    
Karl Lauterbach elmondta, hogy a beszerzésekre azért van szükség, mert a kormányváltás után készített "leltár" szerint 2022 első negyedévében 50 millió dózisra számíthat Németország, az omikron miatt újratervezett, erőltetett iramú kampányhoz viszont 70 millió adag, köztük 50 millió emlékeztető, frissítő adag szükséges az év első három hónapjában. Az eredeti menetrend alapján március végére sem fejeződne be az emlékeztető oltások beadása. Ez túlságosan lassú ütem, mert az omikron "elképesztő sebességgel terjed", az Egyesült Királyságból származó adatok szerint az általa okozott fertőződések száma 2-3 naponta megduplázódik. Ezért a kampány súlypontját előre kell hozni, január első heteire minél nagyobb sebességre kell kapcsolni - fejtette ki a miniszter, kiemelve, hogy az emlékeztető - kétdózisú oltás esetén a harmadik adag - oltásra is szükség van az omikron semlegesítéséhez.
    
Lothar Wieler, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője elmondta: eddig csupán néhány száz esetben azonosították az omikron variánst, de csak idő kérdése, hogy a deltát kiszorítva ez legyen a vírus uralkodó változata Németországban.
    
Karl Lauterbach hangsúlyozta, hogy az új irányvonal nem jelenti a minisztérium előző, kereszténydemokrata (CDU) vezetésének bírálatát. Éppen az előző kormánynak tulajdonítható, hogy sikerült felgyorsítani az oltási kampányt, és az emlékeztető oltások beadásában az első helyre kerülni az Európai Unióban - mondta az SPD-s politikus. A szövetségi kormány adatai szerint a 356 napja elindított kampányban éppen szerdán sikerült új rekordot felállítani: 24 óra alatt 1,496 millió oltást adtak be az első, a második és az emlékeztető adagokat együttvéve. Így már a német lakosság 73 százaléka - 60,7 millió ember - kapott legalább egy adag oltást. Teljes oltással 70 százalékuk - 58,2 millió ember - rendelkezik. Az emlékeztető oltást a lakosság 27 százaléka - 22,5 millió ember - kapta meg.
    
Az oltatlanok 22,5 millióan vannak, a lakosság 27 százalékát teszik ki. Azonban közülük 4 millióan - a lakosság 4,8 százaléka - ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.

Észak-macedóniai céggel kötött megállapodást a 4iG Nyrt. leányvállalata

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS GROUP DOOEL Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 02. 02. 23:00
Megosztás:

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati segítséget az üzletindítástól a mindennapi működésig. A kiadványt a kormány által 2026 januárjában elfogadott, az éttermek versenyképességének javítását célzó 5+1 pontból álló akcióterv részeként dolgozták ki - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 02. 02. 22:30
Megosztás:

A Binance 1 milliárd dolláros védelmi alapját Bitcoinba konvertálta – Új korszak kezdődhet a kriptobiztonságban

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje új stratégiát választott: a SAFU alap immár BTC-ben védelmezi a felhasználók vagyonát.
2026. 02. 02. 22:00
Megosztás:

Az EU kifogyhat a megújuló energiaforrásokhoz szükséges fő nyersanyagokból

Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz, már 2030-ra problémák lehetnek ezek biztosításában - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 02. 02. 21:30
Megosztás:

Napelem a jelenlegi piaci környezetben: kivárni vagy beruházni?

Az elmúlt években az energiapiac olyan mértékű változásokon ment keresztül, amelyek alapvetően írták újra a beruházási döntések logikáját. Az árak ingadozása, a hálózati bizonytalanságok és a szabályozási környezet átalakulása miatt egyre több háztartás és vállalkozás teszi fel a kérdést: érdemes most napelemes rendszerbe fektetni, vagy célszerűbb kivárni egy kedvezőbb időszakot?
2026. 02. 02. 21:00
Megosztás:

A Jupiter új fejezetet nyit: Jönnek az első predikciós piacok a Solanán

A decentralizált tőzsde integrálja a Polymarketet, hogy felépítse a Solana blokklánc első predikciós piachálózatát. A Solana-alapú Jupiter decentralizált tőzsde (DEX) merőben új irányba bővíti szolgáltatásait: a cég bejelentette, hogy integrálja a Polymarketet, a legnagyobb blokklánc-alapú predikciós piacot.
2026. 02. 02. 20:30
Megosztás:

Digitális Fizetési Szolgáltatók Terjeszkedése Magyarországon

Aki mostanában próbált készpénzzel fizetni egy budapesti kávézóban vagy az egyik népszerű nyári fesztiválon, az hamar szembesülhetett a valósággal: a fizikai bankjegyek korszaka lassan, de biztosan leáldozóban van.
2026. 02. 02. 20:00
Megosztás:

Pénzvisszafizetési garanciát ad az ALDI a friss zöldségekre és gyümölcsökre

Az ALDI Magyarország vásárlói elégedettsége érdekében minőségi garanciát nyújt az üzleteiben árusított valamennyi friss zöldségre és gyümölcsre. Amennyiben a vásárlók nem elégedettek a megvásárolt zöldség, illetve gyümölcs minőségével, bármelyik ALDI-üzletbe visszavihetik, és a vállalat visszatéríti a vételárat. A vásárlók minden hónapban megszavazhatják, melyik zöldség vagy gyümölcs legyen elérhető rendkívüli kedvezménnyel.
2026. 02. 02. 19:30
Megosztás:

Vitalik Buterin új Ethereum víziója: Kétszintű blokkláncmodell és a tartalomkészítők kriptogazdasága

Az Ethereum társalapítója szerint a blokklánc jövője egy kettős rétegű modell köré épül, ahol a tartalom és a közösség új ösztönzőket kap. Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója új elképzeléseket vázolt fel a blokkláncok jövőjéről.
2026. 02. 02. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a hazai védjegybejelentések száma

Jelentős növekedést mutatnak a magyarországi iparjogvédelmi adatok, 2025-ben több mint tíz éve nem látott szintre emelkedett a védjegybejelentések száma, miközben a formatervezésiminta- és használatiminta-oltalmi kérelmek terén is egyértelmű erősödés tapasztalható - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 18:30
Megosztás:

Tíz év alatt duplájára nőtt az utasbiztosítást kötők aránya

A külföldre utazó magyarok kétharmada már köt utasbiztosítást, ami jelentős előrelépés a tíz évvel ezelőtti egyharmados arányhoz képest – derül ki a Groupama Biztosító legfrissebb adataiból. A téli szezonban a hazai utazók két táborra oszlanak: míg sokan a közeli osztrák vagy akár a lengyel síterepeket választják, addig mások a hideg elől menekülve inkább a napfényes Egyiptomot és Marokkót részesítik előnyben. A társaság 2025-ös adatai szerint egy közlekedési baleset esetén a kárkifizetés megközelítheti a 30 millió forintot is, míg megbetegedésből kifolyólag egy egyedi esetben 34 millió forintos kárkifizetésre is sor került.
2026. 02. 02. 18:00
Megosztás:

Rekordösszegű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Újabb vihar a kriptopiacon

Csak a múlt héten közel egymilliárd dollárt vontak ki a Bitcoin ETF-ekből: a befektetői bizalom megingott, az altcoinok is nyomás alá kerültek. Mi áll a háttérben?
2026. 02. 02. 17:30
Megosztás:

AZ MVM hibrid erőművet hoz létre Ajkán

Az MVM Balance Zrt. akkumulátoros energiatárolót épít a bakonyi gázturbinás erőműhöz az ajkai iparterületen - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 17:00
Megosztás:

Hongkong megnyitja kapuit a stabilcoin kibocsátók előtt

Márciusban érkezhetnek az első engedélyek: az ázsiai pénzügyi központ új fejezetet nyit a digitális pénzügyek szabályozásában: jönnek a hivatalos stabilcoin engedélyek.
2026. 02. 02. 16:30
Megosztás:

Több mint egymillió személykocsit gyártott tavaly a Skoda Auto

Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó cseh autógyár hétfőn.
2026. 02. 02. 15:30
Megosztás:

Bitpanda és Ribbon Plc összefogása: új lendület a brit kriptopiacnak

A kriptovaluták új korszakba léphetnek az Egyesült Királyságban egy ígéretes fintech partnerség révén. Egy friss együttműködés felpezsdítheti a brit kriptovaluta szektort: a Bitpanda Technology Solutions és a Ribbon Plc összefogásával új, szélesebb körben elérhető digitális eszközszolgáltatások kerülhetnek a piacra. Bár a részletek még homályosak, a potenciál óriási – különösen a kriptoeszközök mainstream pénzügyi rendszerbe való beillesztését illetően.
2026. 02. 02. 15:00
Megosztás:

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A megújult HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jövője szempontjából mérföldkőnek számít, hogy az Európai Bizottság illetékes szerve lehetővé tette a HUN-REN kutatási intézményeinek a szükséges adminisztratív folyamatok megkezdését, és ezzel az uniós pályázati részvételük folyamatos lesz - közölte az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében a kutatóhálózat.
2026. 02. 02. 14:30
Megosztás:

Aki magyar részvényt vett, jól járt januárban

Erőteljes rajtot vett a hazai részvénypiac 2026-ban, a BUX index január végére, új rekordot elérve 128 831,58 pontra emelkedett, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év zárásához képest. A januári összforgalom 477,6 milliárd forintot tett ki, amely 23,9 milliárd forint értékű napi átlagnak felelt meg. A legnépszerűbb részvények sorrendjét továbbra is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon vezette 287,9, 94,5 és 49,6 milliárd forint értékű forgalommal. A befektetési szolgáltatók közül a Concorde tört az élre, amelyet a WOOD & Company és az ERSTE követett.
2026. 02. 02. 14:00
Megosztás:

Trump szerint Venezuela komoly bevételhez juthat

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 13:30
Megosztás:

Döntésképtelenség bénítja a magyar vállalkozókat

A magyar vállalkozók körében egyre gyakoribb a döntésképtelenség, pedig az információk könnyen hozzáférhetők – állítja Kasza Tamás lezárási specialista. A „tudás–cselekvés paradoxon” lényege, hogy a túl sok tudás bénítja a cselekvést, amit szerinte a szocialista múlt kockázatkerülő reflexei is erősítenek.
2026. 02. 02. 13:00
Megosztás: