Van élet Közép-Kelet-Európában a vámokon túl is

A közép- és kelet-európai (KKE) részvénypiacok az év elején meredeken emelkedtek, a magasabb vámok áprilisi bejelentése után viszont az index a globális piacokkal együtt visszaesett. A megnövekedett kereskedelmi költségek közvetlen hatása miatti aggodalmak a recessziós félelmekkel súlyosbodtak. A szalagcímek mögé nézve árnyaltabb a kép - a Fidelity úgy gondolja, hogy továbbra is bőséges lehetőség kínálkozik ezen a vonzóan értékelt piacon.

Van élet Közép-Kelet-Európában a vámokon túl is

Negatív szalagcímek - átlátni a zajon

A sajtó és a szélesebb körű konszenzus által felhozott érv az, hogy a régió jelentős autóipari exportőr, és ezért a vámok kedvezőtlen hatással fognak bírni. Ez azonban figyelmen kívül hagy számos fontos részletet. Először is, a legtöbb KKE gazdaságban a gépjárműexport a GDP viszonylag kis hányadát teszi ki, és még azokban is, ahol ez jelentősebb, az USA-ba irányuló export nagyon kicsi az EU-ba irányuló exporthoz képest. A leginkább érintett piacok esetében több szempontot is figyelembe kell venni. Szlovákia például nem rendelkezik olyan jelentős részvénypiaccal, hogy átvészelje az esetleges hatásokat, míg a magyar piacnak csak egyetlen hazai részvénye van - az OTP Bank, ahol még ennek a vállalatnak is csak a nyereségének egynegyede származik Magyarországról. Lengyelország és Görögország esetében az autóipar szerepe sokkal kisebb (vagy Görögország esetében nem is létezik).

Autóexport a GDP %-ában, 2024

Forrás: Bloomberg, 2025. március 27.

Egy másik kérdés az iparágak közötti magasabb vámok lehetősége körül forog. Bár a kölcsönös vámok kivetését egyelőre szüneteltették, az eredetileg javasolt 20%-os vámtétel miatt aggályok merültek fel az EU-val szemben, tekintettel arra, hogy a közép- és kelet-európai gazdaságok mélyen integrálódtak az európai ellátási láncokba. Itt a Fidelity arra számít, hogy Görögország és Lengyelország az Egyesült Államokba irányuló exportjuk GDP-hez viszonyított arányának alacsonyabb szintje miatt a nagyobb tőzsdeindexű gazdaságok közül a legkevésbé érintettek közé tartoznak.

Az USA-ba irányuló teljes export a GDP %-ában

Forrás: CEIC, 2025. március 27.
A lengyelek biztosan ellenállnak

Más, közvetettebb hatásokra térve, egy globális recesszió egyértelműen hatással lenne a közép-kelet-európai gazdaságokra, de itt is a helyzet árnyaltabb, mint azt a címlapok sugallják. Ha konkrétan Lengyelországot nézzük, láthatjuk, hogy gazdasága viszonylag ellenálló volt a globális pénzügyi válság alatt, amikor az ország elkerülte a recessziót, és a globális gyengeség ellenére ~2,5%-os GDP-növekedést ért el. A jövőre nézve az EU-források feloldása Lengyelországban, amely nagy infrastrukturális beruházásokat fog kiváltani, jelentős lendületet ad majd a piacnak. Az uniós finanszírozás összességében jelenleg rekordszintű, és Lengyelország várhatóan jelentős haszonélvezője lesz ennek, mivel a 2040-ig tartó időszakban az olyan területeken, mint az utak, a vasút, a kikötők és az energiatermelés, a tervezett beruházási programok várhatóan 1000 milliárd PLN-t tesznek ki.

Lengyelországi beruházási programok

Forrás: Budimex befektetői prezentáció, 2025. április.

Már látható, hogy e beruházások hatása kezd átgyűrűzni a vállalatokhoz, például a legnagyobb lengyelországi építőipari vállalat, a Budimex számára a megrendelések rekordszintűek, és ennek 80%-a 2025 és 2026 között tényleges kiadásokká alakul át. Eközben a többi kelet-közép-európai gazdaságot tekintve a görögországi háttér szintén szilárd marad. Itt a gazdasági aktivitás továbbra is élénkül, a munkaerőpiac javul, a feldolgozóipari aktivitási mutatók erősen zárták az első negyedévet, és az új megrendelések mutatói is jónak tűnnek. A fő különbség Görögország és Lengyelország között az, hogy Görögországba már hosszabb ideje áramlanak az uniós források, ami megmagyarázza, hogy a két évvel ezelőtti negatív szintről mára 13%-ra gyorsult a hitelállomány növekedése.

Csehország és Magyarország jobban ki lenne téve egy globális recessziónak, de ezek a gazdaságok a német beszállítói lánc részei, így az exportveszteség egy részét ellensúlyozná a Németország által bejelentett nagyszabású ösztönző csomag. Amint az alábbi ábra mutatja, a német beruházási aktivitás jellemzően a közép- és kelet-európai vállalati hitelek növekedésével párhuzamosan mozog.

Német beruházási aktivitás vs. közép- és kelet-európai vállalati hitelek növekedése

Forrás: Központi Bank adatai, statisztikai hivatalok, 2025. március 27. *Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Horvátország.

A Fidelity szakértői rendkívül optimisták a piac bankjaival kapcsolatban, különösen a görög és lengyel bankokkal - például a görög Piraeus Financial és a lengyel PKO Bankkal -, amelyek jó helyzetben vannak ahhoz, hogy kihasználják a pozitív makrotrendeket. A kamatcsökkentés lehetősége az egyik potenciális ellenszél, amelyet szorosan figyelemmel kísérnek, és azon dolgoznak, hogy felmérjék a bankok nettó haszonkulcsára gyakorolt lehetséges hatást. Általánosságban azonban e bankok értékeltsége nagyon kedvező, amit a 8% és 10% közötti osztalékhozamok is mutatnak

KKE bankok: a 2022 előttihez képest mélyen diszkontált szorzók a gyors eredménynövekedés ellenére is

Forrás: Bloomberg, 2025. február 28. Bloomberg BEst becslései.

„Úgy gondoljuk, hogy fontos átlátni a zajon, és felismerni azt a tényt, hogy az autóipar a legtöbb közép- és kelet-európai gazdaságnak - és különösen azoknak, amelyeknek jelentősebb tőzsdéi vannak, mint például Görögország és Lengyelország - csak kis részét teszi ki. Bár egy globális recesszió ellenszelet jelenthet, a makrogazdasági háttér számos ilyen gazdaságban továbbra is szilárd - az olyan gazdaságok, mint Lengyelország, még a globális pénzügyi válsághoz hasonló nagyon gyenge időszakokban is komoly növekedési eredményeket érhetnek el, például a növekvő infrastrukturális kiadásoknak köszönhetően” – teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet-európai vezetője.

Kulcsszerepben a pénzügyi edukáció – a magyarok még mindig óvatos befektetők

A magyarok továbbra is óvatos befektetők, miközben a pénzügyi ismeretek és a digitális bizalom fejlesztésre szorul. A Global Money Week ráirányítja a figyelmet a pénzügyi oktatás fontosságára világszerte, azonban Magyarországon a befektetési aktivitás továbbra is korlátozott. Ennek hátterében a pénzügyi ismeretek hiányosságai és az alacsony digitális bizalom állnak – derül ki az XTB globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített kutatásból.
2026. 03. 18. 18:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása Brazíliában: az XRP és az RLUSD új piacokat hódít meg

A Ripple újabb stratégiai lépést tett Latin-Amerikában: Brazília válhat a következő kulcsfontosságú központtá a blokklánc-alapú pénzügyi infrastruktúra kiépítésében. Az XRP és az RLUSD terjeszkedése nemcsak a régiót, hanem a globális kriptopiacot is átalakíthatja.
2026. 03. 18. 17:30
Megosztás:

Meghirdették az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot

Szerdán megjelent a kilencedik Érték és Minőség Nagydíj pályázat, a védjegyhasználatra május 28-ig lehet jelentkezni, a vállalkozások jelentkezését több mint 100 kategóriában, a gazdaság és a kultúra 48 főcsoportjában várják – közölte a pályázat szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a védjegy alapítója.
2026. 03. 18. 17:00
Megosztás:

Nyolcszáz új munkahelyet teremt a kínai Zoomlion beruházása Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen.
2026. 03. 18. 16:30
Megosztás:

Már az induló cégeknek sem elérhetetlen a nullás bankszámla

Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
2026. 03. 18. 16:00
Megosztás:

Az Ether stabilizálódik: az Ethereum a 2026 eleji gyors megerősítési szabály bevezetésére készül

Az Ethereum fejlesztői egy új mechanizmuson dolgoznak, amely jelentősen csökkentheti a tranzakciók visszaigazolási idejét. A Fast Confirmation Rule (FCR) bevezetése nemcsak a felhasználói élményt javíthatja, hanem a cross-chain ökoszisztéma hatékonyságát is új szintre emelheti.
2026. 03. 18. 15:30
Megosztás:

José González a 35. jubileumi Művészetek Völgyében - A svéd előadó új albumával érkezik Kapolcsra

Az argentin politikai menekült szülők gyermekeként Svédországban született José González tavalyi teltházas koncertje után idén a Völgylakók legnagyobb örömére Kapolcsra látogat.
2026. 03. 18. 15:00
Megosztás:

Díjazták a Herbiovit gyógynövényes kozmetikumait

A közelmúltban ismét kiosztották a MagyarBrands díjakat, amelyek évről évre a kiemelkedő magyar márkákat ismerik el. A program 2010 óta vizsgálja a hazai brandeket több szempont – többek között identitás, reputáció, márkaépítés, innováció és társadalmi hasznosság – alapján. A díjátadó gálaest keretében, idén is több mint hatvan márka vehette át az elismerést a kiváló fogyasztói, üzleti és innovatív kategóriákban, többek között a Herbiovit is.
2026. 03. 18. 14:30
Megosztás:

Csalók ellen: Befektetési Túlélőcsomag az Erstétől

A befektetési csalások az utóbbi időben az egyik leggyorsabban terjedő pénzügyi visszaélési formává váltak. A csalók „kihagyhatatlan” ajánlatokkal és tudatos pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják megszerezni az ügyfelek pénzét. Az Erste a csalások megelőzése, a befektetők edukálása érdekében tájékoztató oldalt állított össze. Az ügyfelek a Befektetési Túlélőcsomag internetes felületén egy helyen, strukturált formában és közérthető nyelvezettel megtalálnak minden szükség információt, ami ahhoz kell, hogy felismerjék és elkerüljék a befektetési csalásokat.
2026. 03. 18. 14:00
Megosztás:

Emelkedett az üzemanyag ára Bosznia-Hercegovinában

Jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak Bosznia-Hercegovinában a közel-keleti válság hatására, ezért a hatóságok szigorították az árképzés ellenőrzését - közölték az illetékesek.
2026. 03. 18. 13:30
Megosztás:

Elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák a Magyar Közútnál

Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak.
2026. 03. 18. 13:00
Megosztás:

Stadler eredmények: nőtt az árbevétel és a profitabilitás, de kihívásokból nincs hiány

A svájci vasúti járműgyártó, a Stadler stabil növekedést mutatott 2025-ben, miközben egyszerre kellett megküzdenie természeti katasztrófák, makrogazdasági nyomás és devizahatások következményeivel. A kilátások azonban kifejezetten biztatóak: a vállalat 2026-ra már 5 milliárd frank feletti bevételt céloz.
2026. 03. 18. 12:30
Megosztás:

Vásárlás okosan: márkák szerepe és jelentősége

Vásárláskor gyakran egy-egy ismert márka mellett döntünk. De vajon miért választjuk pont azt? A márkanevek nem egyszerűen termékeket jelölnek, hanem kapcsolatban állnak az életmódunkkal is. Korábban a gyártók a márkaneveket a minőség és megbízhatóság jelzéseként használták, azonban ma szinte minden márka többet kínál: identitást, közösségi élményt és hűséget.
2026. 03. 18. 12:00
Megosztás:

Az átlagos személyi kölcsön hitelösszege már meghaladja a 3 millió forintot

Hosszabb távon egyértelmű bővülés figyelhető meg a személyi kölcsönök piacán. Egy szerződésre vetítve az átlagos hitelösszeg már elérte a 3,2 millió forintot, ami jelentős emelkedést jelent a 2021-ben mért, körülbelül 2,2 millió forintos átlaghoz képest. A növekedés egyik fő oka, hogy a személyi kölcsönből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek ára számottevően, közel 43 százalékkal emelkedett. A piaci verseny továbbra is élénk, az egyes hitelajánlatok között jelentős különbségek lehetnek, ezért különösen fontos a körültekintő választás.
2026. 03. 18. 11:00
Megosztás:

Új erőviszonyok a Morgan Stanley kripto ETF-jeinél

Meglepő fordulat rajzolódik ki a kriptopiacon: miközben a legtöbben az intézményi befektetők dominanciájára számítottak, a valóság egészen mást mutat. A Morgan Stanley háza táján az egyéni kereskedők vették át az irányítást – és ez alapjaiban formálhatja át a digitális eszközök jövőjét.
2026. 03. 18. 10:30
Megosztás:

A fejlett piacokon csökkentek a kötvényhozamok

Bár az olajárak mintegy 3%-kal emelkedtek tegnap, ez a kötvény- és a devizapiacokon sem látszott igazán. A fejlett piacokon a kötvényhozamok csökkentek, a legkevésbé a tízéves amerikai, amely egy bázisponttal, 4,2%-ig esett.
2026. 03. 18. 10:00
Megosztás:

Mérsékelten emelkedtek az amerikai részvényindexek

Bár hétfőhöz képest kisebb mértékben, de kedden is tovább erősödtek a Wall Street-i indexek. Az S&P 500 0,2%-kal, a Dow Jones 0,1%-kal, a Nasdaq Composite 0,5%-kal került feljebb. A légitársaságok és utazási vállalatok részvényei visszapattantak az elmúlt hetek veszteségeiből, amelyeket az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai, illetve az energiaárak megugrása okoztak.
2026. 03. 18. 09:30
Megosztás:

Nyugodt kereskedéssel folytatódott a hét a nyugat-európai tőzsdéken

Kedden tovább emelkedtek a nyugat-európai részvényindexek. A befektetők a mai Fed-kamatdöntésre, és a csütörtökön esedékes EKB- és BoJ-kamatdöntésekre, illetve a jegybankok frissített iránymutatására várnak a közel-keleti konfliktus közepette. A STOXX 600 és a DAX 0,7%-kal, a CAC40 0,5%-kal, az FTSE 100 0,8%-kal került feljebb. Az emelkedő olajár mellett a STOXX 600 energiaipari szektorindexe 2,3%-kal emelkedett.
2026. 03. 18. 09:00
Megosztás:

Hatósági célkeresztben a szabadidős létesítmények és berendezések biztonsága

A fogyasztók biztonságának megóvása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést indít a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeinek vizsgálatára. Az ellenőrzés kiemelt célja annak biztosítása, hogy az aquaparkokban, kalandparkokban, vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak. Idén a hatóság vizsgálja továbbá a via ferraták biztonságát is.
2026. 03. 18. 08:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a Demján Sándor Program iránt: rövid idő alatt elfogyott az EXIM szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt kerete

Jelentős vállalati érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett finanszírozási konstrukcióit. A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az 50 milliárd forintos szabadon felhasználható keretrész már teljes egészében lekötésre került. A keret gyors merülése ellenére a további konstrukciók továbbra is elérhetők.
2026. 03. 18. 08:00
Megosztás: