Van kiút az inflációból?

Fordulat következett be a befektetések piacán, ami valójában már az infláció felgyorsulása előtt elindult, a megtakarítók ugyanis megérezték az áremelkedések előszelét. A tartósan magas infláció feladja a leckét azoknak, akiknek van lehetősége megtakarítani. Sokféle befektetés közül lehet válogatni, de a választás nem egyszerű: a megtakarítók a K&H-nál is a reálhozamot biztosító célpontokat keresik. Ehhez olyan kombinációra van szükség, amelyben vannak az államkötvényekhez, betétekhez képest rizikósabb részvénybefektetések, köztük részvényalapok is. Bár előre lehetetlen megmondani a jövőbeni hozamokat, azok "mérete" nagyban függ a kockázati étvágytól. A nagyobb rizikóvállalás komolyabb hozammal kecsegtet. Az első negyedévben a K&H által kezelt alapok állománya közel 11 milliárd forinttal növekedett, a bővülés jelentős részéért a részvényalapok és a vegyes alapok voltak felelősek.

Van kiút az inflációból?

A korábbi években megszokott "nyugalmi" állapotot egy bizonytalanabb világ váltotta fel megtakarítások piacán. A globális és a magyarországi infláció 2021 közepén felgyorsult, és tartósan magas szinteken maradhat, ez pedig a megtakarítások szempontjából is kulcsfontosságú - áll a K&H összeállításában. A spórolási kedv fokozódásához hozzájárultak az év eleji állami extra juttatások, köztük az szja-visszatérítések.

"A szóban forgó bevételeket többféleképpen használták fel az érintettek, többek között a befektetés is kézenfekvő megoldás volt. A K&H-nál a lakossági likvid eszközök összege a kormányzati kifizetéseknek, valamint az emelkedő béreknek köszönhetően 2022-ben is folyamatos növekedést mutatott. A jelentős inflációs várakozásoknak megfelelően azonban reálhozammal kecsegtető eszközöket is keresnek ügyfeleink. Erre akár egy összegben, akár rendszeres befektetés keretében a K&H-nál is lehetőség van" - mondta Bánhalmi Gábor, a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája. Hozzátette: "A jelenlegi, magas inflációs környezetben lényeges, hogy a portfólióban legyenek nagyobb hozammal kecsegtető, de ezzel együtt rövid távon jobban ingadozó részvényeszközök is. Csak így tudunk ugyanis olyan befektetési csomagot felépíteni, amelynek van esélye infláció feletti, tehát valódi, reálhozamot biztosítani."

Az, hogy mekkora a részvényalapok vagy részvények aránya az adott háztartás portfóliójában, attól függ, mekkora a megtakarító kockázatvállalása. "Fontos azonban, hogy mindig csak annyi kockázatosabb eszközt tartsunk befektetéseinken belül, amely megfelel a kockázati étvágyunknak, és ezekre a befektetésekre hosszú távú építőelemként tekintsünk" - emelte ki a szakember.

A K&H azt látja, hogy az elmúlt két évben határozottan megnőtt a kockázatvállalási hajlandóság a lakossági ügyfelek körében. Ez a folyamat az infláció megugrása és az MNB-s kamatemelések miatt már jóval korábban megindult. "2020 elején még az óvatosabb befektetési alapok voltak a népszerűbbek, majd 2020 decemberére az arány megfordult, és a dinamikusabb befektetési megoldások vették át a vezető helyet. A trend aztán 2021 során számottevően felgyorsult, és ha a K&H vegyes alapok népszerűségét vizsgáljuk, jelenleg már közel 80 százalékban a dinamikusabb megoldásokat választják a megtakarítók. Elsősorban azért, mert sokan már a magasabb inflációs adatok megjelenése előtt érzékelték, hogy felfelé indulnak az árak" - fogalmazott Bánhalmi Gábor. Ez a befektetési stratégia 2021 során rendkívül kifizetődő volt, hiszen a tavalyi évben a részvénypiacok kiemelkedően teljesítettek, míg a hozamok emelkedése miatt a kötvények rosszul szerepeltek.

Az K&H összeállítása szerint az idei első negyedévben a K&H által kezelt alapok állománya közel 11 milliárd forinttal növekedett, a bővülés jelentős részéért a részvényalapok és a vegyes alapok voltak felelősek. A szakértő szerint ebben az évben a piacok sokkal ingadozóbbak lehetnek, mint tavaly. Ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy a rövid távú ingadozásoktól ne ijedjenek meg a megtakarítók, azaz hosszú távon kell gondolkodni a befektetések esetében, és a már említett kockázati étvágyhoz passzoló színes befektetési portfóliót érdemes összeállítani.


Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

Súlyos gazdasági károkat okoz az aszály, a magyar élelmiszerek vásárlása minden eddiginél fontosabb

A HungaroMet Zrt. idei elemzései aggasztó adatokat mutatnak a hazai mezőgazdaság szempontjából. Magyarország területének közel 90 százalékát veszélyezteti az aszály, az elmúlt hónapok csapadékhiánya pedig már nemcsak a mezőgazdasági termelést, hanem a hazai élelmiszerlánc egészét is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A szárazság különösen az Alföldön és a Duna–Tisza közén okoz súlyos problémákat, miközben a korábbi években már több százezer hektáron jelentkezett aszálykár. A Marketing Resolution júniusi makrogazdasági összefoglalója szerint 2026 áprilisában a teljes kiskereskedelmi forgalom éves alapon 3,6 százalékkal nőtt, ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 3,4 százalékkal bővült. Ebben a környezetben a Magyar Termék védjegy olyan tájékozódási pontként jelenhet meg, amely segít a fogyasztóknak felismerni és tudatosan támogatni a magyar értéklánchoz kötődő termékeket.
2026. 06. 12. 06:30
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás: