Várakozáson felül alakult az idei első félév a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. számára

Látványos növekedést ért el a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2023 első félévében. A transzformátorok, valamint nagy teljesítményű villamos motorok és generátorok gyártásával, illetve nagyfeszültségű készülékek szervizelésével foglalkozó vállalat az idei évre előirányozott megrendelés-volumen 66 százalékát már az első félévben teljesítette, összesen 66,6 millió euró (azaz több mint 25 milliárd forint) értékben.

Várakozáson felül alakult az idei első félév a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. számára

A koncepciózus építkezés, a megfelelő üzleti stratégia, valamint az egyedi szaktudás és az ügyféligényekre szabott gyártás eredményeként a magyar vállalat árbevétele több mint 35,4 millió euró (azaz nagyjából 13,2 milliárd forint) lett 2023 első félévében, miközben az adózás utáni eredmény az előzetesen kitűzött célokat is meghaladva elérte a 2,8 millió eurót (a több mint 1 milliárd forintot).

A Ganz a jövőre vonatkozóan is hasonlóan pozitív pénzügyi eredményeket prognosztizál, tekintve, hogy a következő évekre beérkezett megrendelésszámok volumene már most meghaladja a 103 millió eurót (kb. 39 milliárd forintot), az idei évre vonatkozóan pedig a rendelésállomány már 98%-ban le van kötve.

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a 2022-es, áttörő évet követően, amely során minden pénzügyi eredményét pozitívra fordította, 2023 első félévében is várakozáson felül teljesített. A magyar nehézgépgyártó vállalat ugyanis a pénzügyi eredmények, valamint a megrendelésszámok tekintetében is nagyfokú növekedést ért el a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A Ganz az előre irányozott éves bevétel 66%-át, összesen 66,6 millió euró (azaz több mint 25 milliárd forint) értékben az év első hat hónapjában teljesítette, amely eredmény csaknem 24 millió euróval haladja meg a 2022 júniusában rögzített, hasonló időszakra vonatkozó megrendelésszám-volument. A vállalat 2023 első félévében 35,4 millió euró (azaz nagyjából 13,2 milliárd forint) bevételt termelt, ami csaknem háromszorosa az előző év azonos időszakában elkönyvelt eredménynek, az első félév adózott eredménye pedig 2,8 millió euró (több mint 1 milliárd forint) volt.

A nehézgépgyártó vállalat az elmúlt időszakban számos területen, így a hazai és nemzetközi piacokon, valamint az energiaszektor digitalizációs törekvéseit tekintve is jól teljesített, amelynek köszönhetően a piac egyik elismert szereplőjévé vált itthon és külföldön egyaránt. A megrendelés-volumen tekintetében a magyar piac az éves költségvetés 115%-át teljesítette az év első hat hónapjában.

Így a társaság 2023-ban sikeresen telepített és üzembe helyezett többek között öt 50 MVA teljesítményű, illetve két 160 MVA teljesítményű transzformátort a Forest-Vill Kft. részére, a Kiskunhalason létesült, 250 MW-os napelemparkhoz. A vállalat emellett a MAVIR Zrt. részére gyártotta le az idei év legnagyobb, 500 MVA teljesítményű, 5 oszlopos transzformátorát a kerepesi alállomáshoz.

A vállalat emellett a nemzetközi piacokon is gyors ütemben erősíti a pozícióját: az egész évre vonatkozó exportköltségvetés rendelésállományának 50 százalékát a Ganz már az év első felében teljesítette összesen csaknem 25 millió euró (azaz nagyjából 9,3 milliárd forint) értékben.

Ezáltal az exportmegrendelések csaknem 180 százalékkal emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest. A növekedés pedig az év második felében is hasonló mértékű lehet, tekintve, hogy a beérkezett megrendelések összértéke 10 millió euró (azaz nagyjából 3,4 milliárd forint).

„A reorganizáció óta eltelt közel két és fél évben a Ganz nemcsak stabilizálta a gyártói és működési tevékenységét, hanem a pénzügyi eredmények, illetve a beérkezett megrendelésszámok tekintetében is felülmúlta a várakozásokat. A stabil operációnak, a jól működő és hosszú távon fenntartható üzleti startégiának, valamint a beszállítóinkkal kötött erős alapokon fekvő kapcsolatainknak a 2023 első hat hónapjában elért pénzügyi eredményeink is méltó bizonyítékai. Mindemellett annak is kifejezetten örülünk, hogy az előzetesen megfogalmazott terveknek megfelelően több mint 30 új munkavállalóval erősítettünk az elmúlt hónapokban” – mondta Jan Prins, a Ganz ügyvezető igazgatója.

Az idén a Ganz Villamos osztály 145 éves évfordulóját ünneplő magyar vállalat 2022-ben mutatta be a transzformátorok állapotának figyelésére alkalmas intelligens rendszerét, a Ganz Intelligent Solutions-t. A digitális rendszer bevezetése a vállalat várakozásait felülmúló hatást ért el az energia piacán, bizonyítva azt, hogy a digitalizáció egyre jelentősebb lendületet kap a szektorban: a Ganz az első félévben 14, 2023-ban pedig összesen 36 állapotfigyelő rendszerrel ellátott egységet gyárt le, és 2024-re vonatkozóan már több mint 40 intelligens transzformátorra vonatkozóan érkezett megrendelés.

Ezen belül a hazai energiaszektor egyik jelentős szereplőjének gyártja le az Intelligent Solutions iAdvance csomagjával ellátott, eddigi „legintelligensebbnek” tekinthető transzformátorát. Látva a jelentős piaci érdeklődést, a vállalat az év első félévben azt a stratégiai döntést is meghozta, miszerint az állapotfigyelő rendszert a transzformátorok mellett a villamos forgógépekre is kiterjeszti.

„A Transzformátor üzletág eredményeinek kiemelkedő növekedése mellett a Forgógép és a Szerviz üzletágunk megrendelésszámai is jelentősen emelkedtek az idei évben, előbbi esetében 150 százalékkal, utóbbinál pedig 210 százalékkal magasabb a megrendelések volumene, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Hasonlóan erőteljes növekedést prognosztizálunk az előttünk álló időszakra nézve is, hiszen a beérkezett, de még nem teljesített megrendelések értéke csaknem duplája a tavalyi év első félévének: több mint 103 millió euró, azaz közel 39 milliárd forint. Mindemellett azt is látjuk, hogy a Ganz a megújuló energia piacán is egyre elismertebb húzónévvé válik, ami többek között az ügyfélközpontúságunknak, valamint mérnökeink magas szaktudásának, szakértelmének is köszönhető” – kommentálta a pénzügyi eredményeket az ügyvezető igazgató.

Az év első hónapjaiban a Ganz a szervezeti működését is átalakította, amelynek fontos elemét képezte többek között az, hogy a vállalat létrehozta a Ganz 2.0 operatív szervezetet, élére pedig június folyamán egy operatív vezetőt is kinevezett, akinek irányítása alá olyan területek tartoznak, mint a transzformátorok és villamos forgógépek tervezése és gyártása, projektmenedzsment, illetve az ipari mérnöki tevékenység, továbbá a folyamatos fejlesztés. Ezzel párhuzamosan az ügyvezető igazgatóság felel egyebek mellett a Ganz pénzügyi, HR, IT, sales és marketing, kutatás-fejlesztési, valamint a Szerviz üzletág tevékenységének irányításáért is.

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2020-ban alakult, és miután a CG Electric Systems Hungary Zrt.-vel szemben 2020 júliusában felszámolási eljárás indult, a társaság nyilvános aukció keretében megvásárolta a tápiószelei Ganz-gyárat és az ahhoz tartozó eszközállományt, továbbá munkaszerződéseket kötött a társaság közel 300 korábbi munkavállalójával. A reorganizáció eredményeként, a vállalat megerősödve, több mint 15 év után újra 100%-ban magyar tulajdonba került. A társaság a tápiószelei gyárban egyedi nagyfeszültségű villamos berendezések, így transzformátorok, motorok és generátorok gyártását végzi, illetve ehhez kapcsolódó szerviz tevékenységeket is biztosít az ügyfelei számára. A vállalat több mint 350 munkavállalót foglalkoztat, ezáltal a régió egyik legjelentősebb munkaadója.


Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás: