Magyarország, cégvezetéstől eltiltott személyek

A tavalyi és az idei kényszertörlési eljárások meghatározóak lesznek idén a számok alakulásában. Az elmúlt két évben indított jelentős számú felszámolási és kényszertörlési eljárások ellenére 2023-ban alig haladta meg a cégvezetéstől eltiltott személyek száma a 20 ezret. Bár csekély mértékben, de 2023-ban ismét csökkenő tendenciát mutat az újonnan eltiltott magánszemélyek száma, amiben fordulat várható 2024-ben.

Magyarország, cégvezetéstől eltiltott személyek

A cégvezetéstől eltiltott személyek száma az OPTEN adatai alapján jelentősen csökkent 2023-ban. Felmerül a kérdés, hogy vajon ez a cégvezetők felelősségteljesebb hozzáállását tükrözi, vagy más tényezők állnak a háttérben. Úgy tűnik, mindkettő szerepet játszik. A cégvezetők vagyoni felelőssége jelentős, amit senki sem szeretne kockáztatni, emellett az utóbbi időszak jogszabályi változásai is komoly hatást gyakoroltak rá. Jelentős változások történtek a felszámolási és kényszertörlési eljárások szabályaiban, és ezek azok az eljárások, amelyek révén a cég tulajdonosai és vezetői a megszűnés folyamán eltiltásra kerülhetnek.

A cégmegszűnések száma az idén is folyamatosan nő, és a kényszertörlések tudatos felszámolásba terelése időben hosszabb lefutást eredményez, melynek hatása idén már "termőre" fordulhat. A 2022-es jogszabályi változások jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy tavaly a felszámolási eljárások száma meghaladta a 20 ezret, és ezek több mint 85 %-a kényszertörlési eljárásból származott. „Már látszik, hogy az új eltiltott vezetők száma idén várhatóan magasabb lehet a tavalyinál. Ez év májusáig közel 11 ezer cég szűnt meg felszámolási vagy kényszertörlési eljárás keretében, ami tavaly májusig ennek mindössze a fele volt. – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Miközben 2021-ben csupán 4 076 eltiltás került közzétételre, addig 2022-ben ez az érték már 6 655 főre emelkedett, majd tavaly kissé csökkent. Az új eltiltások száma még mindig messze elmarad a 12-13 ezres csúcsoktól, ami kedvező hír lehet a cégvilág számára. 

Ugyanakkor az eltiltások száma továbbra is magasnak számít, és a jelenlegi összes eltiltásra vetített csökkenés részben technikai hatásoknak köszönhető. 2010 második felében több éven keresztül 12-13 ezer fő között mozgott az évente újként regisztrált eltiltott cégvezetői státusz, amihez képest az elmúlt évek adatai a normalizálódás irányába mutattak Magyarországon. Az OPTEN adatai alapján két év alatt felére csökkent 2023-ban az eltiltott személyek száma megközelítve a 20 ezres szintet. 

Az eltiltottak számának visszaesésében három tényező biztosan megfogalmazható. Elsődleges és legfőbb hatás a 2017-2018-ban kiszabott 5 éves eltiltások tömeges lejárata, melynek eredménye, hogy sok korábban eltiltott személy mára újra teljes jogú cégvezető és tulajdonos lehet. Fontos változás volt az eltiltás szabályainak 2019. január 1-től érvénybe lépett módosítása is, mely megmutatkozott abban, hogy ezt követően kevesebb lett az újonnan eltiltott személy. A változásnak köszönhetően az eltiltással potenciálisan érintett személyeknek már van lehetőségük felelősségük tisztázására és a tényleges eltiltás elkerülésére. A harmadik tényező a 2022 második felétől hatályos jogszabályváltozás, amely szigorította az egyszerűsített kényszertörlési eljárásokat, és jelentős részüket átterelte a felszámolási eljárásokba, ami időben eltolódást eredményezett.


Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás: