Vegyes képet festenek a kínai inflációs adatok

Kínában a decemberi 0,1%-ról 0,5%-ra emelkedett januárban az éves infláció, ami meghaladta a várt 0,4%-ot.

Vegyes képet festenek a kínai inflációs adatok

Az árak emelkedése a belső kereslet erősödését jelzi, és arra utal, hogy a közelmúltbeli kormányzati ösztönző intézkedések és a támogató monetáris politika kezdi éreztetni a hatását.

Havi szinten 0,7%-kal emelkedtek a fogyasztói árak a decemberi stagnálás után. Ez 11 hónapja a legmagasabb érték, de némileg elmarad a 0,8%-os előzetes becsléstől.

Ezzel szemben a termelői árak 2,3%-kal csökkentek éves összevetésben, ami meghaladta a várt 2,1%-ot. Az előző hónaphoz képest 0,2%-kal voltak alacsonyabbak a termelői árak a decemberi 0,1%-os csökkenés után.

Több százmilliárd forintos ipari együttműködés Magyarország és Egyiptom között

Több százmilliárd forint értékű ipari együttműködés zajlik Magyarország és Egyiptom között azáltal, hogy a magyar vasúti járműgyártás az észak-afrikai országból kapta a valaha volt legnagyobb nemzetközi megrendelését, ami nagy iparfejlesztési lehetőség hazánk számára - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kairóban.
2025. 02. 10. 22:00
Megosztás:

A francia kormány túlélt egy újabb bizalmatlansági indítványt

A centrista François Bayrou által vezetett francia kormány hétfőn ismételten túlélt a Nemzetgyűlésben egy bizalmatlansági indítványt, amelyet ismételten a radikális baloldali Engedetlen Franciaország nyújtott be.
2025. 02. 10. 21:30
Megosztás:

Nem táltosodott meg a Gloster a második félévben

Az előzetes számok alapján 13,3-13,45 milliárd forintos árbevétellel és 850-1100 millió forint közti EBITDA-val zárta a 2024-es évet a Gloster csoport.
2025. 02. 10. 21:00
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ árfolyama a magyar infláció alapján?

Kedden a januári inflációs adattal leszünk gazdagabbak. A piac a decemberi 4,6 százalék után januárban 4,8 százalékos inflációt vár év per év alapon.
2025. 02. 10. 20:30
Megosztás:

Óriási botrány van Amerikában az állami pénzek felhasználása miatt

Óriási botrány van Amerikában. Az amerikai elnök úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években - közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán.
2025. 02. 10. 20:00
Megosztás:

Ezek a legmenőbb logózott céges reklámajándékok 2025-ben

Egy apró, de gondosan megválasztott ajándék gyakran többet mond minden szónál. Lehet ez egy szépen gravírozott toll, egy logózott kulcstartó, ha azonban valami igazán különlegeset szeretnél, ajándékozz egyedi céges logózott csokit ügyfeleidnek, partnereidnek, vagy munkatársaidnak.
2025. 02. 10. 19:30
Megosztás:

Start Garancia: 860 milliárd forintnyi beruházást tettek lehetővé 2024-ben

Kiugró mértékben nőtt 2024-ben a Start Garancia Zrt. kezességvállalási állománya, a társaság az előző évhez képest megközelítően 40 százalékkal nagyobb, 430 milliárd forintnyi portfóliót kezelt a múlt év végén, így 640 milliárd forintnyi finanszírozás, 860 milliárd forint értékű beruházás megvalósulásához járult hozzá - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 02. 10. 19:00
Megosztás:

Az autóipar is ráfázhat az amerikai vámokra – figyelmeztet a Fitch

A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a Mexikóval és Kanadával szemben tervezett, bár egyelőre elhalasztott pótlólagos importvámokat - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2025. 02. 10. 18:30
Megosztás:

A megtakarítók többsége egy lábon áll – figyelmeztet a CIB Bank

A legtöbb megtakarító egyetlen befektetési termékben tartja pénzét, miközben a diverzifikációval nemcsak a kockázatok csökkenthetők, hanem magasabb hozamok is elérhetők - tájékoztatta a CIB Bank reprezentatív felmérésének eredményeiről az MTI-t.
2025. 02. 10. 18:00
Megosztás:

A vártnál gyorsabban emelkedik a lakások ára

Több mint 9 százalékkal nőttek a lakásárak januárban az egy évvel korábbihoz képest, ami gyorsabb drágulás, mint amire számítani lehetett – közölte az ingatlan.com hétfőn az MTI-vel januári lakásárindexének adatai alapján.
2025. 02. 10. 17:30
Megosztás:

Elbukott a McDonalds, rosszabb lett, mint várták...

A McDonald's negyedik negyedéves eredménye gyengébben alakult a vártnál, főként az Egyesült Államokban tapasztalt forgalomcsökkenés miatt.
2025. 02. 10. 17:00
Megosztás:

Elindult a regisztráció a BÉT Részvényfutamra

Február 10-től lehet jelentkezni a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány ingyenes tőzsdejátékára, a BÉT Részvényfutamra, amely a 7-8. osztályos és középiskolás diákok, tanáraik és szüleik számára kínál izgalmas tőkepiaci tanulási lehetőséget - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.
2025. 02. 10. 16:30
Megosztás:

Hibás adatszolgáltatások miatt bírságolt az energiahivatal

Az adatközlési kötelezettségek hibás teljesítése miatt három szolgáltatóra összesen 12 millió 750 ezer forint bírságot szabott ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2025. 02. 10. 16:05
Megosztás:

Rekordszinten az arany ára

Rekordszintre emelkedett az arany ára, miután Donald Trump amerikai elnök új vámokat helyezett kilátásba az acél- és alumíniumimportra, Kína pedig lehetővé tette biztosítók egy csoportjának, hogy aranyba fektessenek.
2025. 02. 10. 15:30
Megosztás:

A fogászat jelene és jövője: riasztó adatok és új technológiai áttörések

Hazánk és más országok fogászati állapota aggodalomra ad okot, mivel folyamatosan romló tendenciát mutat az elmúlt évek statisztikái alapján. A technológiai innovációk megjelenésükkel - különös tekintettel a mesterséges intelligenciára - új reményt adhatnak a megelőzésben és a kezelésben. Hogyan alakultak a közelmúlt adatai, milyen új trendek határozzák meg a következő évet, és hogyan változtatja meg az AI a fogászat jövőjét? A Clinident friss körképe.
2025. 02. 10. 15:00
Megosztás:

Visszahívják az OTP kötvényét, 100 milliárd forint a tét. Mely kötvényekbe érdemes ezt fektetni?

Az OTP Bank Nyrt. a mai napon 100 százalékos árfolyamon visszahívja a 2006-ban euróban kibocsátott, változó kamatozású OTP Perpetual (örökjáradék) vállalati kötvényének teljes piacon lévő mennyiségét – jelentette be a bankcsoport idén január 16-án. A hazai befektetők körében igen kedvelt eszközben összesen 247,7 millió eurót, azaz mintegy 100 milliárd forintot tartottak a kötvényesek. Az SPB Befektetési Zrt. szerint az OTP Perpetual kötvények eddigi tulajdonosai számára a pénzügyi szektorban több eurós és amerikai dolláros vállalati kötvény is hasonlóan vonzó befektetési lehetőséget kínál.
2025. 02. 10. 14:30
Megosztás:

Szigetvári József a PortfoLion csapatában folytatja

Szigetvári József februártól Venture Partner pozícióban csatlakozik az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners kockázati- és magántőke alapkezelőhöz, ahol évtizedes tapasztalatával, szekértői szerepben támogatja a PortfoLion jelenlegi és jövőbeli portfóliócégeinek növekedését és nemzetközi terjeszkedését.
2025. 02. 10. 14:00
Megosztás:

Fontos a béralkura is felkészülni az állásinterjún

A bértárgyalás a munkavállalás egyik legfontosabb mozzanata, általában egy alku folyamat, amelyre érdemes előre és alaposan felkészülni. A HR szakember szerint az alkuldozás nem mindenkinek megy, sokan inkább elfogadják a felajánlott bért, pedig lehet ez másképpen is!
2025. 02. 10. 13:30
Megosztás:

Januárban kilőtt a lakáspiac, sokat nyerhetünk megfelelő törlesztési stratégiával

Budapesten, a befektetők vadászterepének számító VI., VII., VIII. és IX. kerületekben összesen 36%-kal nőtt az eladó lakások iránti érdeklődés az év első hónapjában. Rekordot döntött a hitelkedv is, januárban ugyanis közel 900-an indítottak online hitelbírálatot, átlagosan 32,4 millió forintra. Szakértők azt tanácsolják, hogy hitelből történő vásárlásnál érdemes az előtörlesztés díjaival is kalkulálni a megfelelő bank kiválasztásakor.
2025. 02. 10. 13:00
Megosztás:

Vigyázzunk gyerekeinkre! Gyúlékony farsangi maszkok és jelmezek

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a magyar családok védelme érdekében a farsangi időszakban is kiemelt figyelmet fordít a szezonális termékkörök ellenőrzésére, valamint határozottan fellép, amennyiben hiányosságokat tapasztal. Nem biztonságos termék esetén az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok intézkednek a termék forgalomból történő kivonása és a fogyasztóktól történő visszahívása iránt.
2025. 02. 10. 12:30
Megosztás: