Vegyesen nyitottak az amerikai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi rekordzárás után.

Vegyesen nyitottak az amerikai tőzsdék

New Yorkban a DJIA-30 index 0,06 százalékkal alacsonyabban kezdte a csütörtöki kereskedést, az S&P-500 index viszont 0,05 százalékkal, a Nasdaq Composite index pedig 0,14 százalékkal nyitott magasabban.
    
A Wall Street indexek szerdán a negyedik egymást követő kereskedési napot zárták újabb rekordon. Az erősödés legfőbb oka az volt, hogy a Fed a tőzsdei befektetők szemében "megnyugtató" jelzést tett mennyiségi monetáris ösztönzőinek fokozatos kivezetéséről azzal, hogy szerdai monetáris döntésének indoklásában nem tett említést a kamatemelések megkezdésének az ütemtervéről.
    
Szerdán bíztató makrogazdasági adatok is segítették az árfolyamok emelkedését. A magánszektorban foglalkoztatottak száma például nagyobb mértékben emelkedett októberben a piaci várakozásoknál. A foglalkoztatási fronton csütörtökön is kedvező hírek érkeztek, az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 19 havi mélypontra esett az elmúlt héten, ami a gazdasági fellendülés folytatódására utal.
    
A folyamatban lévő harmadik negyedévi eredménybeszámoló szezonban csütörtökön egyebek között a Toyota Motor, a Moderna, a Square, az Airbnb és az Uber teszi közzé jelentését. Az S&P-500 index tagjaiból azok, amelyek már megtették negyedéves jelentésüket, többségében várakozáson felüli adatokat mutattak be.
   
Az olajárak az előző napi három heti mélypontról vettek emelkedő fordulatot csütörtökön. A WTI október végén hét éves, a Brent pedig négy éves csúcsot állított be. Az olajpiac arra számít, hogy az OPEC+ az eredeti tervének megfelelően továbbra is napi 400 ezer hordóval növeli a termelését minden hónapban, holott az Egyesült Államok napi 800 ezer hordós növelésre szeretné rávenni.
    
Az amerikai piacok nyitásakor a WTI ára 3,08 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 83,35 dolláron, a Brent ára pedig 2,96 százalékkal emelkedett 84,42 dollárra.
    
Az arany spot ára 1,21 százalékkal emelkedett unciánként 1790,95 dollárra. Az arany árának az emelkedése elsősorban a Fed bejelentésének tulajdonítható, miszerint "nem kapkodja el" a dollárkamatok emelésének a megkezdését.
    
Az eurót 0,41 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1565 dolláron.

A készpénzes vevő most már nem elég erős az ingatlan piacon? Győzhet az Otthon Start?

Az Otthon Start hitel alapjaiban forgatja fel az ingatlanpiacot: a kamattámogatott hitelre vásárlókra várnak az eladók, hiszen magasabb árakat érhetnek el általuk. A szakértő szerint ugyanakkor ez a konstrukció gyengíti a vásárlók pozícióját, és a korábban előnyben lévő készpénzes befektetők is kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott piaci viszonyokhoz.
2025. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.
2025. 08. 23. 07:00
Megosztás:

Otthon Start hitel: ezért lehet életveszélyes már most lefoglalózni bizonyos ingatlanokat

Az Otthon Start esetében fontos kérdés, hogy egy ingatlan lakás vagy ház. Igen ám, de ezt nem is olyan könnyű sokszor eldönteni. Ezért a BiztosDöntés.hu szakértői szerint semmiképpen nem szabad lefoglalózni egy ingatlant addig, amíg ebben bizonytalanság van. Ugyanis, ha végül mégsem sikerül a hiteligénylés, a kifizetett foglaló összegét a vevő akár el is veszítheti.
2025. 08. 23. 06:00
Megosztás:

A Waberers és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg

A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre szóló új, stratégiai együttműködésről állapodott meg, amelynek alapján egységes, hatékony logisztikai és szállítási rendszert alakítanak ki az energetikai szektorban; a megállapodás hozzájárul az MVM ellátásbiztonságának és működési hatékonyságának növeléséhez - tájékoztatta a Waberer’s Csoport pénteken az MTI-t.
2025. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU több mint 4 milliárd eurót folyósított Ukrajnának

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának.
2025. 08. 23. 04:00
Megosztás:

Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában

A Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött mintában több, mint 150 darab, 5 milliméternél kisebb, döntően a csomagolóanyagokból származó mikroműanyag-részecskét találtak 1000 liter vízmintában az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. szakemberei. A független laboratórium a PET Kupát támogató friss vizsgálata azt mutatja: a korábbi mérésekhez képest nőtt a mikroplasztikok koncentrációja. 2025-ben egy nemzetközi projekt keretében a Tisza több pontján is történik ehhez hasonló vizsgálat...
2025. 08. 23. 03:00
Megosztás:

Házkutatást tartott az FBI John Bolton korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadónál

Szövetségi nyomozók tartottak házkutatást John Bolton volt elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonhoz közeli otthonában pénteken.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Jó hír a gyerekeseknek! Nő a GYED és CSED összege is, mutatjuk mennyivel!

Nő a CSED, GYED nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Az özvegyi nyugdíj változása sokakat érint

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályai 2025. március 14-étől módosultak. Vonatkozó jogszabályok: az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet. Nézzük meg mit jelent ez pontosan, érthetően.
2025. 08. 23. 01:00
Megosztás:

40%-ot ralizott a kriptósok új kedvenc békás érméje egy fontos hír után

A Wall Street Pepe (WEPE) ára egy nap alatt 40%-ot emelkedett, miután a projekt hivatalosan is bejelentette a token elindítását a Solana blokkláncán. A bejelentés óta a projekt több, mint 1 milliárd tokent égetett el az Ethereum blokkláncán a kétláncos mechanizmusra való átállás részeként.
2025. 08. 23. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Az XRP háromszorozhat 2026-ig, de a Layer Brett akár 100 dollárt 10 000 dollárrá alakíthat

Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
2025. 08. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcsra gyorsult az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 08. 22. 22:00
Megosztás:

A Cardano két alternatívája, amelyek 2025-ben akár 250 dollárt 250 000 dollárrá alakíthatnak

A Cardano régóta része a kriptovilágnak, és hírnevét a „lassan, de biztosan” megközelítéssel építette fel.
2025. 08. 22. 21:00
Megosztás:

A Gazdasági Versenyhivatal azt állapította meg, hogy árréscsökkentés eredményes, mert csökkentette az érintett termékek árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismételten visszautasítja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közvetlenül, illetve a médián keresztül politikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni a versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatairól szóló, még nem lezárt jelentéstervezeteit.
2025. 08. 22. 20:00
Megosztás:

5 legjobb kriptovaluta, amelyet érdemes megvásárolni augusztusban a 20–50-szeres hozam reményében 2026 előtt: Chainlink, Pi Coin, HBAR, Polkadot és Layer Brett

A kriptopiac augusztusi fókuszában azok az új hullámos érmék állnak, amelyek magas növekedési potenciállal rendelkeznek – és ezek közül is kiemelkedik a Layer Brett.
2025. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Gyengébb lett a második negyedéves német GDP

Gyengébben alakult a második negyedévi német GDP-növekedés az előzetes jelentéshez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2025. 08. 22. 18:00
Megosztás:

Az arany és ezüstbánya cégek második negyedéves eredménye jelentősen felülmúlta a várakozásokat

Az arany és ezüstbánya részvények jelentős meglepetést okoztak a második negyedévben, a magas arany- és ezüstárak segítettek. Az arany második negyedéves 3.289 dolláros unciánkénti átlagára meghaladta az első negyedéves 2.861 dollárt.
2025. 08. 22. 17:00
Megosztás:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon

Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
2025. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok

A beszerzési menedzser-indexek – elsősorban a feldolgozóipari alindex váratlan javulása miatt – az euróövezetben és az USA-ban is erősebbek lettek a vártnál.
2025. 08. 22. 14:00
Megosztás: