Vegyesen zártak kedden az amerikai indexek

Kedvezően fogadták a piacok az Egyesült Államok és annak legnagyobb külföldi hitelezője, Japán kereskedelmi megállapodását. A Trump- adminisztráció áprilisban 24%-os „kölcsönös” importvámot határozott meg a japán árukra, majd a 10% feletti rész 90 napos felfüggesztésének lejárta előtt, augusztus 1-től 25%-os vámot helyezett kilátásba.

Vegyesen zártak kedden az amerikai indexek

A most tető alá hozott megállapodásban ettől kedvezőbb, 15%-os importvámban sikerült megállapodni, ráadásul ez a tarifa Japán egyik legfontosabb exporttermékére a járművekre és azok alkatrészeire is kiterjed, szemben az Egyesült Királyság kivételével minden országra egységes 25%-os vámszinttel. A megállapodás értelmében Japán 550 milliárd dollárt fektet majd be az Egyesült Államokban részvények és hitelek formájában, támogatva a japán vállalkozások befektetéseit olyan kulcsfontosságú területeken, mint a gyógyszeripar, valamint a félvezető gyártás és a befektetések profitjának 90%-a az Egyesült Államokban marad. A kereskedelmi tárgyalásokat japán képviseletében vezető Akazawa Ryosei, úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások folytatódnak a megállapodásban nem rögzített termékcsoportokról, valamint szeretnének az acélra és alumíniumra kivett általános 50%-os vám esetében is egy kedvezőbb tarifát kialkudni.

Az optimista befektetői hangulatban az S&P 500 és a Nasdaq indexek történelmi csúcson zárták a szerdai kereskedést. A befektetői hangulatot javította az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti, Japánnal kötött megállapodáshoz hasonló kereskedelmi egyezmény kilátása. Az S&P 500 0,8%-ot, a Nasdaq 0,6%-ot, a Dow 1,1%-ot emelkedett. Az S&P 500 index 2025-ben eddig 8%-ot, a Nasdaq közel 9%-ot emelkedett. Az Nvidia 2,3%-kal erősödött, jelentősen hozzájárulva az S&P 500 és a Nasdaq emelkedéséhez.

A GE Vernova energiaipari cég, mely számos adatközpont energiaellátását biztosítja, 14,6%-kal történelmi csúcsra ugrott, miután a vállalat megemelte a bevétel előrejelzéseit, és felülmúlta a Wall Street várakozásait a második negyedéves eredményekkel. A cég részvényei 2025-ben eddig több mint 80%-ot emelkedtek, amit az AI és kriptovaluta adatközpontok növekvő energiaigényével kapcsolatos várakozások hajtottak.

A Tesla 0,1%-kot erősödött a zárás előtt, a befektetők a negyedéves jelentésre fókuszáltak. A vállalat 12%-os visszaesést könyvelt el a második negyedéves árbevételben, ami több mint tíz éve a legnagyobb csökkenés. A gyengébb teljesítmény hátterében az erősödő verseny, valamint Elon Musk vezérigazgató politikai nézetei miatti fogyasztói ellenállás áll. A Tesla részvényei 1%-ot estek a zárás utáni kereskedésben. Az Alphabet (a Google anyavállalata) 0,6%-ot esett, szintén a zárás utáni eredményközlés előtt. A szerdán közzétett második negyedéves eredményei felülmúlták a Wall Street előrejelzéseit, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos új fejlesztések és a stabil digitális hirdetési piac révén jelentős növekedést ért el árbevételben és nyereségben.

A piaci volatilitást mérő VIX index öthavi mélypontra süllyedt. Makrogazdasági adatok terén az amerikai használt lakáseladások a vártnál nagyobb mértékben csökkentek júniusban, a magasabb kamatok és gazdasági bizonytalanság miatt sok vevő inkább kivár.

A WTI és a Brent ára egyaránt mérséklődött szerdán, a kereskedelmi tárgyalások okozta optimizmus csütörtök reggel már az olaj piacán is érződött, kissé emelkedtek az árak négynapi csökkenést követően.

(Forrás: OTP Ébresztő)


Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás: