Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértés megállapítása nélkül lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását, a kiskereskedelmi lánc vállalása szerint tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A GVH szerint a vállalások eredményeként élénkülhet az árverseny a kiskereskedelmi piacon, ami elősegítheti az árak csökkenését, illetve erősödhetnek az árfigyelő rendszer ármérséklő hatásai is.

Felidézik: 2024 nyarán indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Lidl-lel szemben, mivel a hatóság gyanúja szerint a vállalkozás a "Lidl: az alacsony árak bajnoka" szlogenjével és kommunikációjával olyan piacelsőségi állításokat tett, melyekkel megtéveszthette a fogyasztókat. Az eljárás során feltárták, hogy a cég kereskedelmi gyakorlatának kialakítása során részletes mérési módszertant és belső szabályzatot alakított ki, és külsős szakértőket is bevont a jogszabályoknak való megfelelés érdekében.

A kampány fő üzenetének meghatározásához, miszerint "az alacsony árak bajnoka", az Árfigyelőben - a gyakorlat idejében megtalálható - 62 termékkategória napi termék-kosarának havi szinten összesített átlagárait vette alapul.

A GVH kiemelte: a megalapozottság érdekében a Lidl emellett több elővigyázatossági lépést is tett. Így többek között a napi termékkosár összeállítása során nem vette figyelembe azokat a termékeket, melyek nem voltak aznap megtalálhatóak mind a 6, az Árfigyelőbe adatokat szolgáltató kiskereskedelmi láncnál, a havi átlag kiszámításánál pedig nem vette figyelembe a munkaszüneti napokat.

A cég az eljárás során kötelezettségvállalást ajánlott fel a versenytanács felé, így többek között a Lidl minden esetben jól láthatóan megjeleníti majd az Árfigyelőre való hivatkozást, emellett pedig két feltétellel egészíti ki a havi átlagkosarak olcsóbbságára vonatkozó módszertanát: csak akkor alkalmazza havi árelsőségi állításait, amennyiben az összehasonlításban résztvevő második legolcsóbb üzletlánc átlag kosárértékénél 2,5 százalékkal olcsóbb, illetve csak akkor alkalmazza a hónap egészére vonatkozó árelsőségi állításait, amennyiben az összehasonlításban résztvevő második üzletláncnál legalább eggyel több napon volt a legolcsóbb - közölték.

A GVH szerint a vállalások alkalmasak lehetnek kiküszöbölni az esetleges jogsértéseket és biztosíthatják a jövőbeli megfelelést, ezen felül pedig élénkítik a versenyt, ezen keresztül pedig árcsökkentő hatással bírhatnak, ami kifejezetten előnyös a fogyasztóknak. Ezekre tekintettel a versenytanács - jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül - lezárta az eljárást, a vállalások végrehajtását pedig kötelezően előírta a Lidl számára. A vállalások az árfigyelő rendszer népszerűsítésén keresztül annak ármérséklő hatásait is felerősíthetik - közölte a GVH.

A GVH - a kormánnyal való együttműködésben - 2023. július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert, eredetileg 62 megfigyelt termékkategóriával. A rendszer folyamatos bővítésével már 140 termékkategória több mint 5000 élelmiszer és háztartási termékének napi szinten változó árait lehet nyomon követni hat országos kiskereskedelmi lánc és három országos drogéria lánc összesen 1799 üzletében.


Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás: