Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Az európai tőzsdeindexek nagy, tíz százalékot meghaladó veszteséggel fejezték be a második negyedévet, a harmadik negyedévet pedig a recessziós aggodalmak miatt nyitották nagy csökkenéssel pénteken. Stoxx Europe 600 páneurópai index 0,96 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,19 százalékkal kezdett alacsonyabban.

Londonban az FTSE-100 index 0,77 százalékkal csökkent a kezdéskor, a frankfurti DAX 1,06 százalékkal gyengébben nyitott, Párizsban a CAC-40 index pedig 0,94 százalékkal alacsonyabban kezdte a pénteki kereskedést. Milánóban 1,15 százalékos, Madridban 0,80 százalékos indexcsökkenéssel indult a tőzsdei kereskedés.

Az olajár csökkent, az európai piacok nyitásakor a globális kereskedelemben a WTI nyersolaj ára 0,52 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 105,21 dolláron, a Brent ára viszont 5,37 százalékkal esett vissza 108,64 dollárra. A világpiaci olajár a harmadik egymást követő hetet készül veszteséggel zárni.

Az arany spot ára 0,50 százalékkal ment lejjebb unciánként 1797,83 dollárra, hét heti mélypontra. Az eurót 0,18 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0457 dolláron. Az euró árfolyama a májusban elért öt éves mélypontot közelíti.

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
2025. 12. 05. 14:30
Megosztás:

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás:

Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!

Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. 12. 05. 13:00
Megosztás:

Kriptotárcák Rangsora: A Legnépszerűbb Megoldások 2025-ben

Kriptovalutáidat, és bármikor hozzáférhetsz, küldhetsz vagy fogadhatsz velük. A piac tele van jobbnál jobb megoldásokkal, így elsőre nem könnyű megtalálni azt az egyet, ami tényleg hozzád illik.
2025. 12. 05. 12:30
Megosztás:

Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását

A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
2025. 12. 05. 12:00
Megosztás:

Miért választ egyre több dolgozó elektromos kerékpárt a városi ingázáshoz?

Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
2025. 12. 05. 11:30
Megosztás:

A japán hozamok tovább emelkedtek

A japán hozamok tovább emelkedtek: a tízéves hozam közel húszéves csúcson jár, közelítve a 2%-ot.
2025. 12. 05. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke a semleges kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságról beszélt.
2025. 12. 05. 10:30
Megosztás:

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2025. 12. 05. 10:00
Megosztás:

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek, így csekély elmozdulásokkal fejezték be a csütörtöki napot.
2025. 12. 05. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,45%-kal, a DAX 0,8%-kal, a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 0,2%-kal került feljebb. Az emelkedést az autógyártók (+2,4%) és az ipari részvények (+1,3%) vezették.
2025. 12. 05. 09:05
Megosztás:

Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban

Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
2025. 12. 05. 08:30
Megosztás:

Az építőiparban fokozatos élénkülésre lehet számítani jövőre

Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
2025. 12. 05. 08:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal péntek reggelre

Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 05. 07:15
Megosztás:

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON, váratlan meghibásodás esetén azonnal megkezdi a javítást.
2025. 12. 05. 06:30
Megosztás:

Tízezreket kapott vissza idén több mint 1 millió megtakarító az adójából

Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
2025. 12. 05. 06:00
Megosztás:

Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni

Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).
2025. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Kevesebb túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
2025. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Rekordmagas költségek sújtják a Bitcoin bányászatot – csak a leghatékonyabb szereplők maradhatnak talpon

A Bitcoin bányászat történetének egyik legdrágább időszakába lépett: friss adatok szerint jelentősen megugrott az egy BTC előállításához szükséges költség. A CoinShares legújabb jelentése nemcsak az iparági költségek megoszlását mutatja be, hanem arra is rámutat, hogy egyre inkább szakadék tátong a hatékony és a veszteséges bányászok között. Vajon kik élik túl ezt az időszakot, és mi vár a szektorra, ha a Bitcoin árfolyama nem emelkedik újra?
2025. 12. 05. 03:30
Megosztás: