Visszaállt a járvány előtti szintre a lakáspiaci forgalom

Elérte a lakáspiaci forgalom a járvány előtti szintet 2021 I–III. negyedévében. Használt lakásból 17, új építésűből 26 százalékkal többet adtak el, mint 2020 azonos időszakában. Egy új lakás átlagára 40,6 millió forint volt ekkor, a használt lakások esetében 315 ezer forint volt az átlag négyzetméterár. A legerőteljesebb árnövekedés a budapesti agglomerációban és a Balaton környékén volt, ugyanakkor a főváros központi területein lassult az árak emelkedése. A megyeszékhelyek közül a használt lakások tekintetében a legdrágább Székesfehérvár volt, amit Debrecen és Győr követett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2021. III. negyedév című kiadványából.

Visszaállt a járvány előtti szintre a lakáspiaci forgalom

Ismét elérte a járvány előtti szintet, 2020-hoz viszonyítva pedig 17 százalékkal bővült is a lakáspiaci forgalom 2021 I–III. negyedévében – az azonos feldolgozottságú adatok alapján. Tavaly a harmadik negyedév végéig használt lakásból 17, új építésűből 26 százalékkal többet adtak el, mint 2020 azonos időszakában. Akkor a szerződések 6,7 százaléka vonatkozott új építésű lakásra, 2021 I–III. negyedévében az eddig beérkezett adatok szerint ez az arány 4,6 százalékra mérséklődött.
 
A 2021. évi gyors áremelkedés hatására a III. negyedévben a használt lakások ára 15, az újaké 13 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának szintjét. Egy új lakás átlagos ára 40,6 millió forint volt, 4 millióval több, mint az egy évvel korábbi átlag. A használt lakások átlagára 21,1 millió forintra módosult, ami 10 százalékos emelkedést jelent 2020-hoz képest. Az átlagos négyzetméterár pedig 315 ezer forintra nőtt, ami 12 százalékkal haladta meg az előző évi átlagot.
 
A 2020. évi lassulás után valamennyi lakástípus ára emelkedett, ám a családi házak drágulása megelőzte a többlakásos épületekét. A folyamat főként a központi nagyrégióban érhető tetten, ahol a családi házak korábban nem tapasztalt ütemben drágultak 2021 I–III. negyedévében.

KSH ‒ Országos lakáspiaci árkörkép (2021 I-III. negyedév):

Budapest. A KSH adatai alapján egy új lakás átlagosan 49,8 millió forintba került
2021 I–III. negyedévében a fővárosban, ami 6,3 millió forinttal több, mint 2020-ban.
A négyzetméterárak pedig 10 százalékkal növekedve, 875 ezer forintra emelkedtek. Meghatározó a XIII. kerület súlya, ahol ebben az időszakban több eladásra szánt lakás épült, mint a főváros többi kerületében együttvéve. Ebben a kerületben 868 ezer forint volt az új lakások négyzetméterára. Ugyancsak sok új lakást adtak el a VIII. és a IX. kerületben, ahol az árak 900 ezer forint körül alakultak, míg a XI. kerületben ezt meghaladó, 980 ezer forintos négyzetméteráron értékesítették az új lakásokat. A budai hegyvidéki kerületekben eddig regisztrált kisszámú új lakás jellemzően 1,2 millió forint fölötti négyzetméteráron kelt el.

Mindeközben egy használt lakás átlagosan 37,6 millió forintba került, 3,8 százalékkal többe, mint 2020-ban, a fajlagos ár pedig 5,4 százalékkal, 674 ezer forintra emelkedett.

A fővárosban a használt lakások áremelkedése elmaradt az átlagostól, de e tekintetben jelentős különbségek alakultak ki: a pesti belső kerületekben az átlagár stagnált, és a budai kerületekben is mérsékelt ütemben drágultak a lakások. A fővároson belül csak a pesti oldal külső kerületeiben nőttek az országos átlagot meghaladó mértékben az árak. A budapesti agglomerációban 49,5 millió forintra nőtt az átlagos lakásár, ami 32 százalékkal meghaladta a 2020. évit. A jelentős áremelkedés a fővárosi agglomeráció valamennyi szektorára jellemző volt.
 
Megyeszékhelyek. Az új lakások több mint negyedét adták el a megyeszékhelyeken, átlagosan 530 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 16 százalékkal drágábban, mint 2020-ban. A legnagyobb újlakás-piaccal rendelkező Győrött és Debrecenben megközelítette, illetve el is érte a 600 ezer forintot a fajlagos ár, ugyanakkor Nyíregyházán ennél jóval kevesebbe, átlagosan 417 ezer forintba került a lakások négyzetmétere. A 2020. évi szinthez képest Zalaegerszegkivételével mindenütt drágultak a lakások, ám több olyan megyeszékhely is van, ahol eddig elenyésző számú újlakás-eladást regisztrált a KSH. Egy használt lakás átlagos ára a megyeszékhelyeken 22,8 millió, az 1 négyzetméterre jutó ár 362 ezer forint volt − mindkét érték átlag fölötti ütemben emelkedett az előző évhez viszonyítva. A használt lakásokat illetően a legdrágább megyeszékhely Székesfehérvár, ezt Debrecen és Győr követte.  Salgótarján továbbra is a legolcsóbb megyeszékhely, és ezen az elmúlt időszak gyors emelkedése sem változtatott érdemben.
 
A Balaton környéki települések árszintje elérte a négyzetméterenkénti 771 ezer forintot, ami 7,7 százalékkal magasabb a 2020. évinél. Siófokon az új építésű lakások négyzetmétere átlagosan 795 ezer forintba került, 7 százalékkal többe, mint 2020-ban. A balatoni agglomerációban a 2020. évi 34,2-ről 39,4 millió forintra emelkedett a használt lakások átlagos ára, ami a vidéki agglomerációk között a legnagyobb (15 százalékos) növekedést jelentette.
 
Kisvárosok, községek. A balatoni mellett a többi vidéki agglomerációban jellemzően átlagos vagy azt kissé meghaladó áremelkedés zajlott, kivételt csak a pécsi agglomeráció jelent, ahol az átlagostól elmaradó, 6,3 százalékos változás következett be. A kisebb városok 18,1 millió forintos átlagos használtlakás-ára 6 százalékkal haladta meg a 2020. évi szintet. Az agglomerációkon kívül eső községekben a használt lakások átlagos ára 8 millió forint volt, 14 százalékkal több, mint 2020-ban. A falusi CSOK kedvezményezett településein az átlagos lakásár (8,5 millió forint) nem változott.


Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás: