Visszafejlődő digitalizáció, gyenge hatékonyság jellemzi a hazai kkv-szektort

Friss, átfogó kutatást készített a hazai kis- és középvállalatok helyzetéről és problémáiról a vezetési tanácsadással foglalkozó Helix Consulting. Mivel itthon ez a kör teszi ki az összes vállalkozás 99%-át és felel a foglalkoztatás 65%-áért, hogyléte minden szempontból kiemelten fontos. Jól jellemzi a szektor működését, hogy az említett, csaknem kétharmados foglalkoztatási arányhoz képest a hozzáadott értéknek csak mindössze 41%-a termelődik a kkv-knál, a digitalizáltság mértéke a nem kikényszerített területeken pedig még csökkent is az utóbbi években.

Visszafejlődő digitalizáció, gyenge hatékonyság jellemzi a hazai kkv-szektort

 A cégek gondjait négy dimenzió mentén határozták meg a szakértők, hangsúlyozva, hogy ezeket rendszerszinten kezelve lehet tartós javulást elérni. Az egyik a pénzügyek és finanszírozás, ahol a bérek aránytalanul jobban emelkednek a termelékenységhez képest, illetve nőttek az adó- és adminisztrációs terhek is. A második kategória maga a működési hatékonyság, ahol a termelékenység és a folyamatok terén gyakoriak a hiányosságok. A harmadik az emberi erőforrások kérdésköre, ahol a munkaerőhiány, a magas fluktuáció és a vezetői attitűd okoznak gyakran problémákat. Végül a negyedik terület az adatok és a digitalizáció gondolatköre, ahol a riportingrendszerek, a AI-használat és az adatalapú döntéshozatal képességében vannak jelentős elmaradások ‒ ismertette a jelentés tanulságait Kovács-Vojsánszki Dóra, a felmérést végző Helix Consulting vezető tanácsadója.

A teljes jelentés által feltárt összefüggések elemzése után a kép csak aggasztóbb lesz, de már néhány kiragadott adat is nagyon beszédes. A 10-49 főt foglalkoztató kisvállalkozások hozzáadott értéke arányában magasabb, mint az 50-249 főt foglalkoztató középvállalatoké. Természetesen átlagokról van szó, de a lényeg, hogy a vállalati növekedést például gyakran alig tudja lekövetni a cégkultúra és működés, a jóval nagyobb céget kisvállalati eszközökkel vezetni pedig a hatékonyság romlásával jár, mert adott esetben ugyanannak az egy vagy néhány embernek kellene 50 folyamatot kézben tartania, akik már 10-zel is éppen, hogy boldogultak.

Részben ide kapcsolódik a generációváltás kérdése is. Rendszerváltáskori alapítók ezrei szeretnék átadni az irányítást ezekben az években, de vagy nincs kinek, vagy a cég folyamatai, struktúrája nem alkalmas erre. Az átalakításhoz felismerés, szándék és idő kell, de gyakran mindhárom hiányzik.

Súlyos tényező az utóbbi években a pénzügyi nyomás is ‒ mutatott rá a szakember. A hullámzó infláció, az emelkedő bérszint, energia-, alvállalkozói- és anyagköltségek, hitelkamatok, valamint a beszállítói díjakban megjelenő különadók, hatósági díjak és logisztikai költségek mind azt a profitot rombolják, amiből esély lenne finanszírozni például a digitális átállást vagy a folyamatok átalakítását. A helyzeten az újrakezdődni látszó körbetartozások csak rontanak.

Végül komoly kihívásokat támaszt a felemás digitalizáció és a kontrolling részben ebből fakadó hiánya. A kikényszerített területeken, pl. a NAV-hoz bekötött számlázóprogramoknál töretlen a növekedés, ami a statisztikákban el tudja fedni, hogy a Digiméter jelentése szerint például 2022-ben még a cégek 74%-a elemezte a működése során keletkező adatokat, 2023-ban már csak 69% vallotta ugyanezt.

A kutatás elsősorban a kihívásokra koncentrált, de természetesen akadnak jó példák is ‒ tette hozzá Kovács-Vojsánszki Dóra. Az elmúlt évek tanácsadási tapasztalata négy meghatározó képességet, illetve tulajdonságot azonosított a kkv-szektor sikerének zálogaként. Az első az adatvezérelt döntéshozatal, aminek nyilván meg kell teremteni a strukturális és technikai feltételeit. A második a professzionális folyamatok felépítése az alapító egyszemélyi irányítása helyett. Harmadik helyen a humánerőforrás megfelelő kezelése áll, vagyis, hogy a cég legyen képes kezelni a generációs különbségeket és megtartani a tehetségeket. Végül a legkönnyebb, hogy a cég legyen nyitott az új technológiákra, ne féljen az automatizációtól és a mesterséges intelligenciától. A termelésben ez már elterjedt, de a vállalatvezetésben és az adminisztrációban itthon még gyerekcipőben jár.

Mint látható ‒ zárta a felmérés tanulságait a tanácsadó ‒, a különbséget siker és küszködés között nem a mindenkire érvényes makrokörnyezet, hanem a belső működés teszi. Azok tudnak kiemelkedni a mezőnyből, akik intenzíven és előremutatóan fejlesztik cégüket, és nem ragadnak le a status quonál.

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás: