Vízhiány és szárazság: vajon mit okoz még a klímaváltozás hazánkban?

Egyre sűrűbben, egyre inkább szerteágazó területeken és egyre nagyobb mértékben következnek be klímaváltozásból adódó katasztrófák. 2021-ben a globális szinten biztosított katasztrófakárok jóval meghaladták a 100 milliárd dollárt. Az extrém események már az e tekintetben eddig csendesebb Európát sem kímélik: a tavaly júliusi kontinensszintű áradás a második legnagyobb mértékű kárral járó nemzetközi katasztrófa volt.Hazai szakértők szerint Magyarország is bajban van: a Climate Chronicles háromrészes kisfilmsorozata szakértők, tudósok és civil szervezetek képviselői segítségével azt vizsgálja, hogy a hétköznapjainkra milyen hatást gyakorol a klímaváltozás most, és mi várható ezzel kapcsolatban a jövőben. Illetve mit tehetünk egyénileg és társadalmilag, hogy megelőzzük, enyhítsük és megakadályozzuk az egyre gyakoribb és intenzívebb környezeti katasztrófákat. Az Allianz Hungária támogatásával megvalósuló sorozat első, az aszály témáját feldolgozó része már elérhető a YouTube-on.

Vízhiány és szárazság: vajon mit okoz még a klímaváltozás hazánkban?

Világszinten, az elmúlt 40 év minden évtizedében 44 százalékkal több katasztrófa következett be, az ebből származó anyagi kár pedig 84 százalékkal nőtt évtizedről évtizedre, miközben a növekedési arány is folyamatosan emelkedik. Magyarországon is egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárásból adódó villámárvizek, aszályok, jég- és fagykárok, illetve az invazív, sokszor agresszív vírusokat terjesztő állatfajok megjelenése, ami drámai hatással van – többek között – az élelmiszertermelésre.

Elsivatagosodó Kárpát-medence

A Kárpát-medence éghajlata alapvetően inkább száraz, mint nedves, az átlagos éves csapadékmennyiség körülbelül 500-750 milliméter. Ám az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez a szám egyre csökken. Ennek nagy része pedig jellemzően egyszerre hullik le, ezért nincs elég ideje felszívódni a talajban, majd átfolyni a talajfelszínen és a vízgyűjtőn, és aztán átszivárogni a különféle vizekbe, ki a Kárpát-medencéből. A térség melegebb éghajlata pedig csak fokozza a szárazságot. Amíg az ember nem avatkozott bele, a természet a hegyekből eredő folyók vizével kompenzálta a klímából adódó vízhiányt, így 30-40 évvel ezelőtt egy gazdálkodó öntözés nélkül is legalább közepes termésben bízhatott egy átlagos évben. A szárazság miatt pusztán a rövidfilmsorozat első epizódjában bemutatott Ruzsa környékéről gyakorlatilag eltűnt 10-15 vizes élőhely. Ráadásul az aszállyal a tűzesetek gyakorisága is jelentősen megnő mind a gyepes területeken, mind az erdőkben. Ezért mezőgazdasági tevékenységet biztonsággal jelenleg csak öntözéssel lehet végezni.

Kiszámíthatatlan élelmiszerárak

Az öntözés viszont egyre költségesebb, hiszen az energia, a berendezések és az eszközök egyre többe kerülnek, és a mezőgazdasági munka volumene is növekszik, így minden gazdasági év kockázatos.

„Ha a klímaváltozásból adódó talajvízszint-csökkenés és a háború által okozott áremelkedés ilyen mértékben folytatódik, akkor nem biztos, hogy a gazdálkodás a jelenlegi módon folytatható lesz a következő egy évtizedben. A mezőgazdászok egy része vagy csökkenteni fogja a termőterületét vagy teljesen felhagy a gazdálkodással, a tőkeerős vállalkozók pedig még magasabb költségekkel fognak dolgozni, ami az élelmiszertermelés további drágulásához vezet. A szárazság viszont csak rövid távon szól arról, hogy hány tonna élelmiszert tudunk termelni. Hosszú távon az a kérdés, marad-e itt még élet” – mondja Vass Tibor ruzsai mezőgazdász.

Malicskó Gábor, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató helyettese szerint a gazdák számára extrém eseményekkor kiszámíthatóságot nyújtó mezőgazdasági biztosítások szerkezete és funkciója is átalakul a közeljövőben. Az ilyen biztosítások szempontjából a legnagyobb kihívást a szélsőséges időjárási jelenségek állandósulása jelenti. Ami kiszámítható, az már nem biztosítható kockázat, hanem evidencia, amivel a vállalkozóknak számolniuk kell, beépítve a termékük vagy szolgáltatásuk árába. A gyümölcsösök például egyre kevésbé biztosíthatók a fagykárokkal szemben, melynek következtében a biztosítóknak olyan díjakat kell felszámolniuk, amelyeket a termelők már nem tudnak vállalni, ezért más megoldásokat kell keresniük. A biztosítóknak ezért új, komplexebb pénzügyi kockázatkezelésen alapuló biztosítási megoldásokat kell kidolgozniuk.

A természet átalakul, de vajon mi is le tudjuk követni?

A filmben megszólalók mind egyetértenek abban, hogy a megfelelő edukáció kulcsfontosságú a klímaváltozás elleni küzdelemben. Mert sokan nem tudják, milyen természeti folyamatoktól függ a komfortszintjük biztosítása. A szakértők ezenkívül a kisléptékű, helyi és régiós összefogásban látják a megoldást. Helyi szinten többek közt tudatos csapadék- és belvízgazdálkodással, természetes víztározók kialakításával, az öntözés mérséklésével vagy akár fásítással is meg lehetne állítani a kiszáradást egy-egy adott területen, illetve revitalizálni a vizes élőhelyeket. Ruzsa például a területei 5-10 százalékát ajánlja fel térítésmentesen vizes élőhely kialakítására, a kiszáradt részek rehabitálására. A lokális aktivitások mellett azonban az olyan globális törekvésekre és keretrendszerekre is szükség van, mint például az Európai Unió víz-keretirányelve, ami szigorú célokat szab a tagállamok számára a víz mennyiségére és minőségére vonatkozóan egyaránt.

Mindezek a megoldási lehetőségek nemcsak a szárazság, hanem az éghajlatváltozás összes hatása kapcsán érvényesek. Minden gazdasági ágazatnak át kell térnie a klímatudatos megoldásokra annak érdekében, hogy a teljes gazdaság fenntarthatóvá váljon. „A jövő biztosítójaként az Allianz meghatározó szerepet tölt be a nemzetközi éghajlatvédelmi célok elérésében, és rendkívül fontos számára a működésében, illetve a termékporfólióját tekintve is a fenntarthatóság és a folyamatos megújulás. Ezért az ilyen típusú globális törekvéseket és a gazdaság átalakulásának előmozdítását a klímavédelem elérését segítő, új ágazatokba és innovatív technológiákba történő befektetéssel támogatjuk. Például a fosszilis tüzelőanyagok zöld alternatívájaként a hidrogénmegoldásokban megvan a lehetőség arra, hogy egy jelenleg ritkán használt energiaforrásból nagy üzleti lehetőség váljon, sok ágazatot segítve a károsanyag-kockázatok jobb megértése és a részletes kockázatvállalási módszerek kidolgozásában – beleértve a veszteségmegelőzést is” – hangsúlyozza Malicskó Gábor.

Az Allianz Hungária a Climate Chronicles csapatával együttműködve is jó példával kíván szolgálni mind a hozzá hasonló vállalatok, mind a magánemberek számára. A klímaváltozás hazai hatásait bemutató rövidfilmek mellett a nézők a vállalat életébe is betekintést kaphatnak majd. A két négyrészes videósorozatban az Allianz munkatársai gyakorlati példákon keresztül osztják majd meg tapasztalataikat arról, hogyan lehet klímatudatos életmódot folytatni az irodai hétköznapokban és a magánéletben is. Az epizódok az Allianz közösségi média felületein lesznek megtekinthetők.

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára - tájékoztatta az adóhatóság vasárnap az MTI-t sajtóközleményben.
2026. 03. 22. 21:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás: