Waberers Csoport: tovább bővülő árbevétel és nyereség az első kilenc hónapban

Stabilan növelte árbevételét az első kilenc hónapban a Waberer’s Csoport, miközben EBIT eredménye már az első háromnegyed évben elérte a tavalyi teljes évi nyereséget. A magyar tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele így az év eddig eltelt időszakában 4 százalékkal 527,2 millió euróra, EBIT eredménye pedig több mint harmadával, 33,4 millió euróra nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A Waberer’s menedzsmentje a frissen publikált számok alapján megerősítette, hogy elérhető a korábban megemelt éves eredményvárakozás, valamint még idén közzéteszik a Csoport 2027-ig terjedő új stratégiáját.

Waberers Csoport: tovább bővülő árbevétel és nyereség az első kilenc hónapban

A kedvezőtlen makrogazdasági trendek ellenére is jelentős mértékben tudta növelni eredményességi számait a Waberer’s Csoport 2023 első kilenc hónapjában, ami megerősíti, hogy a stratégiában kijelölt célok és eszközök időtállóak.

Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatójának árbevétele 527,2 millió euróra emelkedett az első háromnegyed évben (+4%), EBIT eredménye pedig 8,9 milliós növekedés mellett 33,4 millió euróra bővült (+36,5%).

A vállalat EBIT-je ezzel már az első 9 hónap alatt meghaladta a teljes 2022-es évben mutatott teljesítményét, így a menedzsment megerősítette, hogy fenntartja korábban megemelt 2023-as várakozását, így 40 millió eurót meghaladó EBIT teljesítményre számít.

A Csoport üzletágai közül a Nemzetközi Fuvarozási Szegmens (ITS) első háromnegyed éves árbevétele 3,2 százalékkal 323,7 millió euróra nőtt. A szegmens harmadik negyedévben mutatott árbevétele némileg csökkent (-4,5%), melynek oka döntően az év/év alapon számított 14 százalékos üzemanyag árcsökkenés automatikus árbevétel csökkentő hatása volt.

Az eredményességet ez nem befolyásolta, ugyanakkor az általános európai fuvarozási keresletcsökkenés miatt fokozódó árverseny, valamint az előző évinél hosszabb és koncentráltabb nyári gyárbezárások kedvezőtlenül hatottak a harmadik negyedév eredményességére. Összességében az első kilenc hónapban a szegmens EBIT-je 62,3 százalékkal 5,2 millió euróra növekedett.

A Regionális Kontrakt Logisztika Szegmens (RCL) a Waberer’s stratégiájának fókuszában álló tevékenység, mely az egész éves stabil teljesítmény mellett a valaha volt legmagasabb negyedéves teljesítményét érte el az idei július-szeptemberi időszakban. Az RCL árbevétele 154,5 millió euróra (+2,7%), míg EBIT eredménye az idei első kilenc hónapban 13,9 millió euróra emelkedett (+25,2%), utóbbiból kiemelkedik a harmadik negyedév 62 százalékos bővülése, amelyet egyszeri pozitív hatásként egy beszállítói jogvita lezárása is támogatott.

A Waberer’s Biztosítási Szegmensének árbevétele idén január-szeptember között 60,6 millió euró volt, ami 13,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A harmadik negyedévben kifejezetten erős, 23,8 százalékos növekedéssel 21 millió euróra ugrott az árbevétel, köszönhetően a 20 százalékot meghaladó KGFB és CASCO, valamint a 10 százalék feletti lakásbiztosítási területeken elért bővülésnek.

waberers eredmény nyereség adatok

A szegmens első 9 havi EBIT eredménye 14,3 millió euró, ami 40,7 százalékos növekedés a tavalyi január-szeptemberi időszakhoz képest, és döntően a kedvező hozamkörnyezetben a befektetési portfólión elért magasabb eredménynek köszönhető.

Barna Zsolt, a Waberer’s International elnök-vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta: az idei negatív makrogazdasági környezet, valamint a szállítmányozói piacot kedvezőtlenül érintő szabályozási változások ellenére is stabil növekedés megerősíti, hogy jó irányba halad a Waberer’s Csoport.

A működés hatékonyságának erősítése mellett folyamatban van a vállalat legnagyobb raktárbázisának építése, valamint egy vasúti logisztikai akvizíció, és több autóipari tender előkészítése, mindezek mellett pedig idén megtörtént az első regionális akvizíciós szerződés aláírása is. Az üzletfejlesztések célja a növekedési lehetőségekkel rendelkező piaci szegmensekbe történő belépés, így a vállalat stabil növekedési pályájának hosszú távú biztosítása.

Az elnök-vezérigazgató hozzátette: a stratégiai céloknak megfelelő építkezés eredményeként a Waberer’s Csoport az újabb negyedéves számok ismeretében fenntartja a korábban megemelt, 40 millió eurót meghaladó éves EBIT eredményvárakozását. Barna Zsolt elmondta, hogy a korábbi terveknek megfelelően a menedzsment még idén közzéteszi új stratégiáját, amelyben a 2027-ig terjedő időszakra vonatkozó terveit ismerteti.


Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás: