Összekapcsolódunk a szlovák gázvezetékkel - Nekünk mi ebből a haszon?
2009. 06. 26. 15:15
Szándéknyilatkozatot írt alá az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a szlovák Eustream egy 100 kilométer hosszú földgázvezeték építéséről Vecsés és a szlovákiai Nagykürtös (Velky Krtis) között, jelentette pénteken az APA hírügynökség. (ProfitLine.hu)
A több mint 100 millió eurós fejlesztés a tervek szerint 2012-re készül el. A vezeték a szlovákiai földgázellátás biztosítását szolgálja, és javítja a közép-európai piac likviditását, mondta Antoine Jourdain, az Eustream vezetője. Az MTI kérdésére az FGSZ Földgázszállító Zrt. illetékesei megerősítették a hírt. Az Eustream honlapján csütörtöki keltezéssel megjelent közlemény szerint a beruházást 30 millió euróval támogatja az Európai Unió a tavaly decemberben elfogadott gazdaságélénkítési terv (EERP) keretében. A mintegy 200 milliárd euró értékű - az uniós összesített termék (GDP) 1,5 százalékát kitevő - EERP 2,4 milliárd eurót irányoz elő az áram- és gázinfrastruktúra fejlesztésére. A forrásból olyan beruházásokat támogat az unió, amelyek az ellátásbiztonság növelését, a szállítási útvonalak és források diverzifikálását és a piaci integrációt szolgálják, különös tekintettel az országhatárok menti régiókra, áll az Eustream közleményében. Szlovákia orosz forrásból fedezi földgázszükségletét. A januári orosz-ukrán gázvita idején a földgázellátás elakadása miatt több tucat szlovák cég a termelés korlátozására vagy szüneteltetésére kényszerült. Az Eustream a szlovák gázművek (SPP) leányvállalata. Az SPP 51 százalékban a szlovák állam tulajdona, 49 százalékán pedig a német E.ON Ruhrgas és a francia Gas de France osztozik.

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít
A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni
Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában
A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól
A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben
Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel
Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben
Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?
Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot
A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.