Oroszország - tízmilliárdokat veszít az ország, de ez nem végzetes

Oroszországnak évente mintegy 130-140 milliárd dolláros veszteséget okoznak a nyugati szankciók és az olajárak esése, de ez valószínűleg nem jár végzetes hatással, nem omlik össze a gazdaság - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter hétfőn egy Moszkvában tartott nemzetközi pénzügyi-gazdasági konferencián.

"Mintegy 40 milliárd dollárt veszítünk a geopolitikai szankciók, további 90-100 milliárd dollárt pedig az olajárak 30 százalékos zuhanása miatt - mondta Sziluanov, hozzátéve, hogy az ukrajnai válság által előidézett geopolitikai feszültség miatt kevesebb külföldi tőke áramlott Oroszországba, a legnagyobb orosz hitelfelvevőket pedig elvágták hagyományos befektetői bázisuktól. A miniszter megismételte, hogy becslése szerint idén 130 milliárd dollár tőkét vonnak ki Oroszországból.

 

Hozzátette, hogy a tőkekivonás alapvetően a lakossági megtakarítások dollárra váltása révén megy végbe. Elismerte, hogy az Oroszországot sújtó szankciók következményei jelentősek, különösen az orosz exporttermékek árát illetően. A rubel árfolyamára és költségvetésre viszont az olajárak csökkenése gyakorol nagyobb hatást. "Az év eleje óta 30 százalékkal esett az olaj ára. A rubel ugyancsak 30 százalékkal gyengült" - emlékeztetett a miniszter, aki szerint az olajárak és a rubel árfolyama szoros összefüggést mutat. Az orosz költségvetés bevételeinek fele az olajipari szektorból érkezik.

 

A jövő évi költségvetés összeállításakor úgy számoltak, hogy az olaj ára hordónként átlagosan 96 dollár lesz. Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a pénzügyminisztérium szeptemberben úgy becsülte, hogy Oroszország fizetési mérlegét a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékának megfelelő összeggel rontja az olajárak csökkenése és az ukrán válság következményei. A statisztikai hivatal jelentése szerint az év eleje óta a GDP 0,8 százalékkal bővült éves összevetésben. A gazdaságfejlesztési minisztérium az év egészére 0,5 százalékos vagy kicsit nagyobb gazdasági növekedést vár, a jegybank és elemzők viszont csak 0,3 százalékos bővülésre számítanak.   (MTI)

Elfogadták a törvényt! Jön a 120 napos korlát az egyszerűsített foglalkoztatásban

2025. július 1-től a munkavállaló egy adott évben úgy dolgozhat legfeljebb 120 napot egyszerűsített foglalkoztatás keretében, hogy a 120 napba beleszámítanak a többi munkáltatónál, szintén az egyszerűsített foglalkoztatás keretében ledolgozott munkanapok is.
2025. 06. 18. 00:30
Megosztás:

2 hét múlva zárul a BTC Bull Token előértékesítése

Nincs olyan kripto kereskedő, aki ne szeretné az airdropokat. A piacon elérhető airdropok többsége azonban értéktelen tokenekkel jutalmazza a kereskedőket, amelyekkel csupán annyit tehetnek, hogy néhány centért eladják őket.
2025. 06. 18. 00:01
Megosztás:

Magyarország készen áll a jövő építésére

Magyarország készen áll a jövő építésére, ehhez mind a szakmai tudás, mind a társadalmi támogatás, mind a politikai szándék adott - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára a Liget Budapest Projekt és a FIABCI (Fédération Internationale des Administrateurs de Biens et des Conseils Immobiliers, Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség) magyar tagozatának keddi sajtórendezvényén Budapesten.
2025. 06. 17. 23:00
Megosztás:

Minimálbér összege 2026 és 2027 évben: íme a számok!

A kormány folyamatosan azért küzd, hogy tovább emelkedjenek a bérek és a családok egyre több pénzből gazdálkodhassanak, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A kormány célja, hogy a magyar családok a zsebükben érezhessék a növekvő bérek és az adócsökkentések hatását.
2025. 06. 17. 22:30
Megosztás:

A legtöbb cég még nem nyer a mesterséges intelligenciával – miért?

A Kyndryl (NYSE: KD), a vállalati küldetéskritikus technológiai szolgáltatások vezető globális szolgáltatója bemutatta új, globális tanulmányát, amely szerint csak kevés szervezet tett lépéseket annak érdekében, hogy munkaerő-stratégiáját összehangolja a mesterséges intelligencia technológia fejlődésével. Azok a vállalatok, amelyek ezt megtették, előnyre tettek szert a technológiába történő befektetések megtérülésének versenyében.
2025. 06. 17. 22:00
Megosztás:

Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

A generációs különbségek nem törés-, hanem kapcsolódási pontok: a munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal, hogy több generáció dolgozik együtt egy helyen.
2025. 06. 17. 21:30
Megosztás:

Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban

Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz, valamint megőrizzük a hazai termőföldek értékét és termőképességét a jövő generációi számára is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Hubai Imre, mezőgazdaságért felelős államtitkár az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából.
2025. 06. 17. 20:30
Megosztás:

Már több mint egymillióan rendelkeznek szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítással: a bőrgyógyászat országosan a legkeresettebb, nő az igény vidéken

Egyre nagyobb teret hódít Magyarországon a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás: a MABISZ statisztikái szerint az ilyen szerződéssel rendelkező ügyfelek száma tavaly lépte át az egymilliós határt. Többségük csoportos szerződéssel, céges keretek között veszi igénybe a konstrukciót, amelyek közül a legtöbb nagyon komplex, sok szolgáltatást tartalmaz, beleértve az éves rendszeres szűrővizsgálati csomagokat is. Az Allianz egyéni egészségbiztosításainak adataiból kiderül, a biztosítottak körében magasan a bőrgyógyászat a legkeresettebb szakrendelés, a TOP3-ban ezt követik a laborvizsgálatok és a nőgyógyászat. Az opcionális fedezetek között vezet a rákdiagnosztika. Vidéken folyamatosan nő az igény a magánegészségügyi ellátásra.
2025. 06. 17. 20:00
Megosztás:

A modern hírlevél küldő rendszer új dimenziói: marketing automatizáció a gyakorlatban

A digitális világban egyre élesebb verseny zajlik a figyelemért, és a cégeknek olyan eszközökre van szükségük, amelyek nemcsak hatékonyan, de biztonságosan és rugalmasan működnek.
2025. 06. 17. 19:30
Megosztás:

Visszaesőben a kiskereskedelmi forgalom és a termelés is

A kiskereskedelmi forgalom a vártnál jobban visszaesett májusban az USA-ban.
2025. 06. 17. 19:00
Megosztás:

A magyar tőzsde nem követte a nemzetközi tendenciát

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1506,62 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 97 304,12 ponton zárt kedden.
2025. 06. 17. 18:00
Megosztás:

Továbbra is óvatosságra játszik a japán jegybank

A Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően változatlanul 0,5%-on tartotta rövid távú irányadó kamatlábát, amely 2008 óta a legmagasabb szint.
2025. 06. 17. 17:00
Megosztás:

Veszélyes üzenet Trump-tól

Donald Trump közösségi média felületén megjelenő bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Teheránt azonnali hatállyal evakuálni kell, illetve, hogy Iránnak nem szabad odáig eljutnia, hogy nukleáris fegyvere lehessen.
2025. 06. 17. 16:30
Megosztás:

Nehéz dolga van a Fed-nek

Ma és holnap ülésezik a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC). A piaci konszenzus szerint most sem változtatnak a Fed intervenciós kamatsávján, azaz marad 4,25 és 4,5 százalék között.
2025. 06. 17. 16:00
Megosztás:

Az adathordozók elvesztése több incidensért felel, mint a zsarolóvírusok

A Blancco szerint az adatvesztések egyik gyakori okává vált az IT-eszközök – például laptopok, mobiltelefonok vagy merevlemezek – elvesztése vagy ellopása, és az ilyen esetek több incidensért felelnek, mint a zsarolóvírusok.
2025. 06. 17. 15:30
Megosztás:

Egy év múlva nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között

Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv, amely számos feladatot ró a vállalatokra. A rendelkezés szigorú szankciókat ír elő a nem megfelelés esetére, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a bérezésnél nincs nemi alapú diszkrimináció – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 06. 17. 15:00
Megosztás:

Tovább veszi részvényeit a Magyar Telekom, az OTP is megkívánta ugyanezt

Gyorsított a tempón a Magyar Telekom, és június 16-án 9.213.065 darab saját részvényt vásárolt 1.799,25 forintos átlagáron.
2025. 06. 17. 14:30
Megosztás:

Online játékok, mint a Neon54 üzleti szempontból

A digitális szórakoztatóipar az elmúlt két évtizedben látványos átalakuláson ment keresztül, és mára a globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő szektorává vált.
2025. 06. 17. 14:29
Megosztás:

Egyre jelentősebb eltérések mutatkoznak a munkavállalói és munkáltatói várakozásokban

A magyar munkavállalók több mint kétharmada nyitott a munkahelyváltásra, döntő többségük pedig elsősorban a kedvezőbb bér- és juttatási csomag reményében keres új lehetőséget – derül ki az wherewework.hu 2025-ös munkaerőpiaci kutatásából. A felmérés rávilágít arra, hogy a munkavállalói elvárások és a munkáltatói ajánlatok között érezhető különbségek mutatkoznak, különösen a jövedelmi viszonyok és a béren kívüli juttatások terén.
2025. 06. 17. 14:00
Megosztás:

Milyen cégforma éri meg a mai világban?

Egy vállalkozás beindításakor sokféle döntést kell meghoznunk, de kevés olyan van, ami akkora hatással van a működésünkre, mint a cégforma kiválasztása. Ez az alapja mindennek: meghatározza a pénzügyi és jogi kereteket, az adózást, a felelősségvállalás mértékét, sőt, a partnerek vagy ügyfelek szemében való megítélésre is hatással lehet. A megfelelő forma kiválasztása nem pusztán adminisztratív kérdés, sokkal inkább stratégiai döntés, amit nem érdemes elkapkodni.
2025. 06. 17. 13:30
Megosztás: