Gyurcsány: 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország

Gyurcsány Ferenc szerint 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország - a pártelnök erről szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén beszélt.

Gyurcsány: 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország

A politikus úgy fogalmazott, 2014 tavasza reményt hozott mindazoknak, akik a jelenlegi "rezsimben" az ország felemelkedésének és megerősödésének zálogát látták. Eközben reménytelenséget hozott azoknak, akik úgy gondolták, négy év elég volt ahhoz, hogy közösen megüzenjék a kormánynak, egy másik világot képzelnek el - tette hozzá. Tavaly ősszel pedig sokan azok közül, akiket fojtogatott az önkény levegője, végre újra hihettek abban, hogy változás történik Magyarországon, a hatalmon lévőket pedig megérintette a jövőbeni kudarc lehetősége - fogalmazott.

 

A volt miniszterelnök arra is kitért, hogy a súlyos szegénységben élők száma minden korábbinál jobban emelkedett, mára minden négy családból egy súlyos szegénységben él és a szegénység a hét év alatti gyermekek negyven százalékát sújtja. A volt kormányfő úgy fogalmazott, korában soha nem látott mértékben mennek el a fiatalok az országból, öt kivándorlóból legalább négy fiatal, harmaduk magasan képzett. A statisztikákra hivatkozva azt mondta, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a kivándorlás, akkor 2060-ra Magyarországon csak hét és fél millióan maradnak. A jelenlegi miniszterelnök új ellenséget talált magának, de Magyarországot nem a bevándorlók világa fojtogatja - tért át új témára.

 

Statisztikákat idézve arról beszélt, hogy Magyarországon 200 ezer nem magyar állampolgár él életvitelszerűen, az ő 80 százalékuk pedig európai uniós polgár. Összesen tehát negyvenezer olyan ember él közöttünk, aki nem ez EU-ból jött, köztük politikai menekültek és olyanok is, akik a jobb élet reményében indultak el Európa felé, az "önmagát kereszténynek maszkírozó kormány pedig azt mondja, hogy ki velük" - érvelt Gyurcsány Ferenc. Ironikusan kijelentette: megérti a menekülteket, mert "mi vagyunk a földi Paradicsom". Olyan országba akarnak jönni, ahol 2008 óta nem emelték a családi pótlékot, megszüntették a lakhatási támogatást, a méltányossági ápolási díjat, a méltányossági közgyógyellátást és nincs óvodáztatási támogatás.

 

"Embertelen kormányunk van, amelyik nem egyszerűen nem keresztény, de nem is tisztességes" - jelentette ki. Úgy fogalmazott: még nem látott olyan jobboldali kormányt, amelyik egyszerre sújtja a legnehezebb helyzetben lévőket és fenyegeti az üzleti szektort. Gyurcsány Ferenc elmondta, a DK a megalakulása óta eltelt alig három év után egy nagyjából 10 százalékos támogatottságú párttá tudott növekedni, a következő években pedig 30-40 százalékos szavazóréteg helyett egy "erős középpártiságot" tart reálisnak. Ezzel összefüggésben kiemelte, pártját nem akarja az "emberek bolondítása" árán népszerűbbé tenni, kizárólag tisztességes és egyenes előremenetelt ígér, hiszen szerinte semmit nem ér az a politikai győzelem, ami csak pillanatnyi sikert hoz.

 

A DK vezetője évértékelőjében önkritikát gyakorolt Pásztor Albert miskolci polgármester-jelöltsége miatt. Azt mondta, rosszul döntött, amikor végül Pásztor Albert mögé álltak a kampányban, mert szerinte "nem elég antirasszistának lenni, hanem annak is kell látszani". Gyurcsány Ferenc emellett azonban újra kiállt az ellenzéki együttműködés szükségszerűsége mellett. Szerinte ugyanis a jelenlegi választási szabályok szerint csak úgy lehet "ellenállni az önkény további hódításának", ha az ellenzék "államférfiként érti az idő parancsát". A volt kormányfő örömtelinek nevezte a parlamenten kívüli civil ellenzéki szervezetek megjelenését, valamint azt is, hogy a Fidesz tavaly ősszel szavazóinak majdnem harmadát elvesztette, így mostanra nagyjából ugyanannyi, mintegy kétmillió szavazójuk maradt, mint a demokratikus ellenzék pártjainak.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

"Ha úgy tetszik kollégák egálban vagyunk" - fogalmazott, hozzátéve: reméli hamarosan lehervad a "túlzott magabiztosság álarca" a kormányoldalról. Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy a DK-nak soha nem jutott eszébe rátelepedni a parlamenten kívüli tiltakozókra, ugyanakkor teljesen természetesnek tartják, hogy a demonstrálók között - más pártok szimpatizánsaihoz hasonlóan - a DK szavazói is megtalálhatók. A DK elnöke hozzátette továbbá, hogy a civilek nem fogják átvenni a pártok szerepét, ahogy a "demokraták szőke hercege" sem jön el és a Nyugat sem fogja megdönteni Orbán Viktort és kormányát, az ugyanis - tüntetés és népfelkelés helyett - csak egy választáson következik majd el.

 

Gyurcsány Ferenc beszédében szenvedélyt és radikalizmust ígért az "Orbán-rendszer" elutasításában, ugyanakkor józanságot és mértékletességet terveik megfogalmazásában. Magyarország rövid és középtávú történelmi drámájaként értékelte, hogy nem alakult ki egységes politikai közösség, amelynek tagjai képesek békében egymás mellett élni. Gyurcsány Ferenc ennek megváltoztatása érdekében kulturális értelemben békés egymás mellett élést javasolt, amely azonban szerinte egyben nem jelent politikai alkut, illetve a hatalomnak történő behódolást. Az évértékelőt egy belvárosi szálloda egyik rendezvénytermében tartották, amit a kezdésre teljesen megtöltöttek a meghívottak. Az esemény végén a párt vezető politikusai felmentek Gyurcsány Ferenc mellé a pódiumra, hogy közösen énekeljék el a Himnuszt.

Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint

A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik – derült ki a HelloPay legfrissebb kutatásából[1]. A felmérés arra is rávilágított, hogy ahol van lehetőség a digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást. A bankkártyás fizetés elterjedésével párhuzamosan tehát a borravaló is új lendületet kapott.
2025. 06. 19. 08:00
Megosztás:

Év végéig díjmentes marad a garanciavállalás a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelek mögött

A hazai kis- és középvállalkozások hitelhez jutását könnyítő díjelengedési program sikerére való tekintettel a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2025. december 31-ig meghosszabbítja a Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei mögé vállalt, az első teljes üzleti év végéig vállalt garanciadíj-mentességet – jelentette be Szabó István Attila, a társaság elnök-vezérigazgatója.
2025. 06. 19. 07:40
Megosztás:

Z generáció: Épphogy kijönnek a fizetésükből, mégis félretesznek

„Lusták, felelőtlenek, nem érdeklik őket a pénzügyek!” Ehhez hasonló sztereotípiákkal találkozunk sokszor, ha a Z generációról van szó. Az Erste kutatása szerint azonban a mai 16-29 évesek zöme valójában tudatosan tervezi jövőjét, nyitottak a változásokra, és nagyobb részben már most pénzkeresők. Bár anyagi helyzetük miatt bizonytalanok, a többség hisz abban, hogy helyzete javulni fog. A céljaik elérése érdekében pénzügyi terveket készítenek, takarékoskodnak, a befektetési lehetőségek közül pedig bátrabban válogatnak, mint a korábbi generációk.
2025. 06. 19. 07:00
Megosztás:

Tartós az áremelkedés az új építésű vidéki lakáspiacon

Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel 10 százalék fölötti az áremelkedés a vidéki új építésű lakások piacán az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a közreműködésével született ügyletek adatai alapján készült elemzése szerint.
2025. 06. 19. 06:30
Megosztás:

Stabilitásra fókuszálnak a hazai vállalkozások, miközben már készülnek a növekedésre

A működési stabilitásra koncentrálnak jelenleg a hazai vállalkozások, emellett beruházásokat és munkaerőfelvételt is terveznek – mutat rá az EY felmérése. A tanácsadó cég közép-, kelet- és dél-európai, valamint a közép-ázsiai (CESA) régiót elemző kutatásában több mint 230 magyarországi vállalkozó vett részt. A barométer alapján a legnagyobb kihívások közé a szabályozói környezet összetettségét sorolják, a munkaerőhiány, valamint a nagy piaci verseny mellett.
2025. 06. 19. 06:00
Megosztás:

Így kerülhetjük el a váratlan kiadásokat nyaraláskor

Elkezdődött a nyári szezon, így sokan – akár csak hétvégére – kocsiba pattannak, hogy a vízpart mellett pihenjenek. Annak érdekében, hogy valóban felhőtlen legyen a nyaralás, nem árt pár előkészületről gondoskodnunk. A Prémium Egészségpénztár most összegyűjtötte, miket szerezzünk be és gondoljunk át a nyaralás előtt, hogy megelőzzük a baleseteket, és felkészüljünk a váratlan kiadásokra, amelyek fedezésére állami támogatás is igénybe vehető.
2025. 06. 19. 05:30
Megosztás:

Real Madrid vagy PSG: a sportfogadók többsége őket várja a klubcsapat-vb győztesének

Bajnokok Ligája-győzelmét követően felértékelődött a Paris Saint-Germain a fogadók körében. A június 15-én elrajtolt klubcsapat-vb második legesélyesebb csapatának tartják a franciákat a Real Madrid mögött és a Bayern München előtt. A klubcsapat-vb extra nyári izgalmat hozhat a játékosok számára, akik a meccsek számos történése és a végső győztes mellett akár a legtöbb gólt szerző játékosra vagy éppen a döntő párosítására is tippelhetnek.
2025. 06. 19. 05:00
Megosztás:

Green és red flagek az álláskeresésben kutatás

Az álláskeresés során az első kattintástól az interjú utolsó percéig minden részlet számít. A HUNAM Personnel Solutions Kft. friss kutatása több mint kétszáz álláskereső tapasztalatát vizsgálta, hogy feltérképezze: melyek azok a tényezők, amelyek pozitív vagy negatív döntéshez vezetnek egy kiválasztási folyamatban.
2025. 06. 19. 04:30
Megosztás:

Utcán hagyott autóroncsok - mit lehet csinálni velük

A parkolási helyzet a nagyobb magyar városokban is egyre kritikusabb annak ellenére, hogy a fizetős övezetek gombamód terjednek; a belső részeken néha egyáltalán nem lehet szabad helyet találni. A problémát tovább rontja, hogy idehaza az utcán hagyott roncsok ott is maradnak egészen addig, ameddig van rajtuk rendszám. A megoldást a kiváló cseh példa kínálja.
2025. 06. 19. 04:00
Megosztás:

Még inkább felértékelődhetnek az otthonteremtési támogatások az önazonosság védelmi törvény hatására

A július 1-jén hatályba lépő a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény még inkább felértékelheti az otthonteremtési támogatásokat, ugyanis ezek igénylői mentességet kapnak a betelepülőkre vonatkozó tilalmak és korlátozások alól - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakportál szakértője.
2025. 06. 19. 03:00
Megosztás:

Magyarország túlteljesítette a globális M&A trendeket

A nemzetközi vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piaca mérsékelt növekedést mutatott mind tranzakciószám, mind érték tekintetében 2024-ben. Itthon az M&A a globális trendet meghaladva 19%-os év/év alapú növekedést ért el az elmúlt évben. Nemzetközi szinten a gazdasági környezet javulása – különösen a kamatszint csökkenése, az energiaválság enyhülése és az infláció lassulása – megfordította a korábbi negatív trendet, és kedvezően hatott a befektetői hangulatra - áll a Deloitte friss, hazai piacra fókuszáló M&A piaci tanulmányában, mellyel nyolcadik alkalommal jelentkezik.
2025. 06. 19. 02:30
Megosztás:

Tovább nőtt a román államadósság:

Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága - közölte szerdán a bukaresti pénzügyminisztérium.
2025. 06. 19. 02:00
Megosztás:

A JPMorgan belép kriptovaluta picra: elindult a JPMD token az Ethereum Base hálózaton

A világ egyik legnagyobb bankja ismét kriptopiaci mérföldkőhöz érkezett. A JPMorgan bejelentette saját tokenjének, a JPMD-nek az elindítását az Ethereum Layer 2-es Base hálózatán – ezzel új szintre emeli az intézményi blokklánc-alkalmazásokat.
2025. 06. 19. 01:30
Megosztás:

A Bitcoin Hyper lehet 2025 legsikeresebb mém érméje?

A mém érmék világában jártas kripto kereskedők jól tudják, hogy többségük a kriptovaluta piac süllyesztőjében végzi. Ez többnyire azzal magyarázható, hogy nagy részüket a gyors meggazdagodás céljából hozzák létre, és a kezdeti áremelkedésük után napokon belül elértéktelenednek.
2025. 06. 19. 01:00
Megosztás:

Börtönbüntetésre ítélték a pécsi buszbeszerzési per vádlottjait

A Szekszárdi Törvényszék nem jogerősen 5-5 év börtönbüntetésre ítélte a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszbeszerzési per vádlottjait - tájékoztatta a bíróság szerdán, közleményben az MTI-t.
2025. 06. 19. 00:30
Megosztás:

Magyar lakossági villamosenergia-fogyasztás – Hogyan és mennyit használunk?

A magyar háztartások villamosenergia-felhasználása évről évre változik, részben az energiaárak, részben a fogyasztói szokások és a technológiai fejlődés hatására.
2025. 06. 19. 00:01
Megosztás:

Kissé lassult, de továbbra is meghaladja a jegybanki célt a brit infláció

Kissé lassult, de továbbra is jelentősen meghaladta a jegybanki célt a brit infláció májusban.
2025. 06. 18. 23:30
Megosztás:

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
2025. 06. 18. 23:00
Megosztás:

Új rekordokat érhet el a főbb mezőgazdasági élelmiszer-alapanyagok globális előállítása

Viszonylag optimista az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a globális mezőgazdasági árupiacokra vonatkozó legfrissebb értékelése, mivel a termelés –a cukrot kivéve – várhatóan minden főbb alapanyag esetében növekedni fog, derül ki a FAO új jelentéséből.
2025. 06. 18. 22:30
Megosztás:

Magyarország az amputációs listák élén áll – infúziós terápiával azonban csökkenthető a kockázat

Hazánkban évente mintegy 8000 végtag-amputációt hajtanak végre – ez háromszorosa a nyugat-európai átlagnak. A beavatkozások zöme lábamputáció, amely mögött leggyakrabban a kezeletlen cukorbetegség áll, de a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a mozgásszegény életmód szintén súlyos rizikófaktorok. Az érszűkület korai felismerése nagyon fontos. Manapság ugyanis már többféle, egymást kiegészítő terápiás alternatíva – köztük a keringésjavító infúziós kezelés – is rendelkezésre áll, amelyek időben alkalmazva jelentősen javítják a betegek életminőségét és akár csökkenthetik az amputációk szükségességét is.
2025. 06. 18. 22:00
Megosztás: