Ma éjfélkor: BREXIT - Mi fog történni?
Ez a példa nélküli lépés óriási kudarc az Európai Unió és számos brit politikus számára még akkor is, ha a britek mindig csak félig voltak bent az Unióban, például soha sem voltak a schengeni övezet részei és mindig is ellenezték az euró bevezetését. Ugyanakkor kétségtelenül az egyik legerősebb politikai és gazdasági hatalom lép ezzel ki az Unióból.
A britek ugyan nem alapítói, de 1973 óta tagjai, és az elsők között csatlakoztak az EU elődjének is tekinthető Európai Gazdasági Közösséghez, vagyis különcségük ellenére nagyon is szerves részei voltak az Uniónak. Ma egy régóta tartó fejezet végére kerül pont, hiszen a Brexit a 2015-ös brit választási kapmpány részeként, a később győztes David Cameron ígéreteként került napirendre, és a kilépés gyakorlatilag a 2016-os népszavazás óta folyamatosan napirenden volt. Bár a mai kilépési dátum inkább csak szimbolikus jelentőségű, a valóságban nem sok minden fog még változni.
Holnaptól kezdődik az átmeneti időszak, ami legalább év végéig fog tartani, ez alatt Nagy-Britannia és az EU viszonyában nincs érdemi változás, maradnak a szabad piacok és az EU-s szabályokat is betartják a britek, sőt befizetők lesznek az EU-s költségvetésbe is.
A mai dátum mindössze egy jogi határidő és pár tucat brit politikus brüsszeli karrierjének végét jelzi. A hétköznapi emberek számára is érzékelhető változás majd az átmeneti időszak után jön csak, vagyis legkorábban év végén. Leghamarabb ekkor láthatjuk majd meg azt is, hogy végül is milyen feltételek mellett sikerült a briteknek a kilépés és legkorábban ekkor leszünk képesek megítélni azt is, hogy mennyire volt rossz döntés a Brexit.
KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:
- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?
- Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?
- Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?