MNV: Bács-Kiskun megye átlagon felül kapott állami ingatlanvagyont
A nemzeti vagyonkezelő és jogelődjei 44 önkormányzat részére 125 szerződéssel adtak át térítésmentesen ingatlanokat az elmúlt több mint húsz év során. Ezek közül kiemelkedő volt a Kecskemét részére átadott 1,2 milliárd forint értékű egykori laktanya, valamint a Kiskunfélegyházának juttatott Tiszti Kaszinó 90 millió forint értékben, továbbá Tompának átadott laktanya 15,5 millió forint értékben. Az MNV a vagyonelemek értékesítésében is jó eredményeket mutat fel a térségben: 2013-ban például 62 darab ingatlant értékesített összesen mintegy 22 millió forint értékben.
Az MNV Zrt. a Türr István Képző és Kutató Intézet esetében lehetővé tette ingatlanrész vagyonkezelésbe adását, és hozzájárult ingatlanbérleti szerződés megkötéséhez a Vakok Állami Intézetének elhelyezése érdekében. A Kecskeméti Református Pálmácska Óvoda épülete a Kecskeméti Református Egyházközség vagyonkezelésébe került. A következőkben jut állami ingatlanhoz a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, és átadják a kiskunhalasi Szilády Áron utca 19. szám alatti ingatlan vagyonkezelői jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnak.
Állami tulajdonú ingatlanok esetében az MNV hozzájárulása szükséges az európai uniós és hazai támogatásokból megvalósuló pályázatokhoz, ennek megfelelően az MNV Zrt. 2013-ban 43 darab tulajdonosi hozzájárulást adott ki különböző fejlesztésekhez, turisztikai beruházásokhoz a megyében - jegyzi meg a közlemény. Az állami tulajdonban lévő földterületekből két erdőgazdasági társaság kapott kezelésbe Bács-Kiskun megyében. A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. összesen 36 491 hektár és 4141 négyzetméter területet kezel. A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. összesen 52 874 hektár és 9161 négyzetméter terület felügyeletét látja el. A megyében részben vagy teljes mértékben állami tulajdonban lévő társaságok is működnek, így BÁCSVÍZ Zrt., a helyi személyszállítást végző Kunság Volán Zrt. - ismertette a vagyonkezelő. (MTI)