Elemzők szerint további kamatcsökkentések várhatók

Elemzők szerint megfelelt a piaci várakozásoknak a jegybank 15 bázispontos keddi kamatcsökkentése, és további hasonló lépésekkel várhatóan 1,5 százalékig csökkenhet az alapkamat.

Németh Dávid, a K and H vezető elemzője szerint egyértelműen erre számított a piac, az elmúlt időszakban a forint árfolyama erősödött, kedvező volt a nemzetközi környezet és az infláció továbbra is negatív tartományban maradt. Az újabb kamatvágás több tényezőtől függ, egyebek közt az inflációs folyamatoktól - mondta az elemző az M1 aktuális csatornán, hozzáfűzve, hogy az elmúlt egy-két hónapban az üzemanyagár emelkedésének köszönhetően elindult felfelé a fogyasztói árindex. Emellett az is fontos, hogy a nemzetközi környezet miképpen alakul, például egy görög csődhelyzet vagy ukrán csődesemény bekövetkezik-e, vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elindítja-e a kamatemelési ciklust.

 

Véleménye szerint egyelőre inkább a kamatcsökkentés folytatódhat, óvatos, apró lépésekkel. Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere az MTI-nek elküldött írásos kommentárjában azt emelte ki, hogy a piac az elkövetkező hónapokra további csökkentéseket áraz, a várakozások szerint az MNB egészen 1,5 százalékig mérsékli majd az alapkamatot. Véleménye szerint ezt a forgatókönyvet két esemény veszélyeztetheti: egy esetleges görög csőd, amely az ország eurózónából való kiválásával együtt jelentős pánikhoz vezethet a piacokon.

 

Az MNB mozgásterét szűkítheti az is, ha az amerikai gazdaság esetében a gyenge téli makrogazdasági adatok után a második negyedévben ismét jelentősen erősebb számok érkeznének, amelyek fokoznák az amerikai kamatemelési várakozásokat - fejtette ki. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint júniusig további 15 bázispontos vágásokkal, 1,5 százalékig süllyedhet az alapkamat. Hozzátette, hogy ha a Fed nem kezdi meg a monetáris szigorítást nyáron, akkor az MNB - egy feltételezett nyári szünet után - a szeptemberi inflációs jelentésre alapozva újrakezdheti a kamatcsökkentéseket, és 1-1,3 százalékos minimumszinten állhat meg az alapkamat.

 

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzői azt emelték ki: a kérdés csak az volt, hogy a tanács megtartja-e a márciusban látott 15 bázispontos lépésközt vagy eltér attól. A döntést támasztotta alá szerintük, hogy a nyomott inflációs kilátás továbbra sem enyhült, hiszen a maginflációs mutató megtorpant az elmúlt hónapokban 1 százaléknál. Az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja által feltüzelt kockázatvállalási kedv erősíti a forintot az euróval szemben, így ez is hátráltatja a hazai inflációs folyamatokat. Arra számítanak, hogy májusban újra kamatot vág az MNB, és 15 bázispontos lépésközökkel az 1,5 százalékos szintig juthat el június végére.

 

Úgy vélik, hogy a jelenlegi folyamatokat figyelembe véve a jegybank inflációs előrejelzésének júniusi felülvizsgálatkor az a jelenleg alternatív forgatókönyv válhat az előrejelzés alapjává, amely szerint az eurózónában elhúzódik a defláció sújtotta időszak, illetve Magyarországon jelentkeznek az alacsony üzemanyagárak másodkörös hatásai. Ebben az esetben a tanács nem áll meg 1,5 százaléknál, hanem folytathatja a kamatcsökkentési ciklust júliusban is - kisebb lépésközzel. A Nézőpont Intézet a márciusi kamatvágással megegyező mértékű lépés hátterében azt feltételezi, hogy a jegybank "lélekben" már felkészült a Fed esetleges júniusi kamatemelésére, illetve az Európai Központi Bank (EKB) eszközvásárlási programjának további sikereire.

 

A Fed kamatemelési ciklusának megkezdése csökkentheti a feltörekvő piacok állampapírjai iránti keresletet, így a nemzetközi befektetők az amerikai bank esetleges monetáris szigorításának hatására - részben - a várhatóan megemelkedett hozamú amerikai állampapírok felé tolódhatnak el. Ez a folyamat érintheti a hazai állampapírok keresletét is, amit azonban az EKB eszközvásárlási programja bizonyos mértékben ellensúlyozhat. A következő hónapokban minimális vágásokra lehet számítani az újra elindított kamatcsökkentési ciklus során, amelynek "végpontját" a hazai inflációs környezet alakulása mellett leginkább a Fed várható szigorítása befolyásolhatja - tették hozzá.

 

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy látja: a tanács mostani döntésével lényegében előkészítette a kamatcsökkentési sorozat folytatását, mivel a 3 százalékos inflációs cél középtávú elérését a korábbinál lényegesen alacsonyabb alapkamat esetén látja elérhetőnek. Mivel mind az inflációs, mind a nemzetközi feltételek feltehetően kedvezőek maradnak, a Takarékbanknál a kamatcsökkentések folytatására számítanak, a kamat várakozásuk szerint júniusig 1,50 százalékra csökkenhet, de nem zárható ki, hogy az utolsó kamatcsökkentés májusban egy lépésben lesz.

 

Prognózisuk szerint az alapkamat tartósan alacsony szinten maradhat, mert 2016 őszéig nem számítanak arra, hogy az infláció megközelíti a 3 százalékos célkitűzést. A tartósan alacsony kamatszintet a feltehetően továbbra is igen laza nemzetközi környezet (az EKB 2016 szeptemberéig folytatja a kötvényvásárlási programját), valamint a hazai kockázati megítélés folyamatos javulása, a külső sérülékenység érdemi csökkenése és a várható hitelminősítői felminősítések is támogathatják. "Így kamatemelésre legkorábban jövő év őszétől számítunk, 2015 végén az alapkamat 1,50 százalékon, 2016 végén 1,80 százalékon állhat" - közölte Suppan Gergely.   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: