IMF: Javultak a világgazdaság rövid távú kilátásai

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a rövid távú kockázatok enyhülésének köszönhetően javultak a világgazdaság növekedési kilátásai, de a fejlett gazdaságok előtt továbbra is rögös út vezet a kilábalás felé.

A szervezet kedden nyilvánosságra hozott Világgazdasági Kilátások című féléves jelentésében az idén 3,25 százalékos, 2014-ben pedig 4,0 százalékos növekedést vár a világgazdaságban, míg az euróövezetben az idei 0,3 százalékos visszaesés után 2014-ben 1,1 százalékos növekedés lehet. Németországban 0,6 százalékkal és 1,5 százalékkal bővülhet a bruttó hazai termék. A világgazdasági növekedés 2012 második negyedévben 2,25 százalékon érte el mélypontját és az év második felére már 2,75 százalékra emelkedett.
    

Az IMF szerint a feltörekvő és fejlődő térségekben a növekedési ütem gyorsulása már megkezdődött, a fejlett gazdaságokban pedig az elmúlt hat hónapban sikerült elkerülni a világgazdaságot veszélyeztető két legnagyobb rövid távú kockázatot: az euróövezet szétesését és az amerikai költségvetési szakadék miatti markáns költségvetési megszorításokat. A viszonylag gyenge 2013-as kezdet után a fejlett gazdaságok növekedési üteme az Egyesült Államok vezetésével fokozatos gyorsulhat az idén. A növekedést azonban számos régi és új kockázati tényező veszélyezteti.

 

A kockázati tényezők rövid távon elsősorban az aktuális euróövezeti fejleményekkel, a ciprusi mentőcsomag származékos következményeivel és az olaszországi politikai patthelyzettel hozatók kapcsolatba. Középtávon viszont a kiigazítási erőfeszítések kifulladása, az intézményes reformok elmaradása és az euróövezeti stagnálás elhúzódása, valamint az Egyesült Államok és Japán költségvetési hiányának növekedése jelenti a legnagyobb növekedési kockázatot. A fejlett gazdaságokban a növekedést legkevésbé hátráltató módon kell folytatni a költségvetési kiigazítást és laza monetáris politikával kell támogatni a belső keresletet.

 

Az Egyesült Államoknak és Japánnak nagy figyelmet kell szentelnie költségvetésének konszolidálására. Az euróövezetnek pedig meg kell erősítenie a gazdasági és monetáris unió intézményeit. A feltörekvő és fejlődő térségekben egyes esetekben már időszerűvé válhat a megszorító monetáris intézkedések bevezetése is. Az inflációs nyomás kezelhető marad az idén. A globális infláció a 2012 eleji 3,75 százalékról 3,25 százalékra csökkent és várhatóan 2014-ben is ezen a szinten marad. Az Egyesült Államokban az infláció 2 százalékról 1,75 százalékra, az euróövezetben pedig 2,25 százalékról 1,50 százalékra csökken. Japánban az infláció zéró fölé emelkedik 2013-ban és átmenetileg, viszonylag nagymértékben megemelkedik 2014-ben és 2015-ben. (MTI)


A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad

A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az állam, a társadalom és a politika az időskorról, a munkáról, a szolidaritásról és az egyéni felelősségről. Az öregségi nyugdíj ma természetesnek tűnő intézmény, de hosszú út vezetett odáig, hogy a munkában eltöltött évtizedek után az állampolgár rendszeres ellátásra számíthasson.
2026. 05. 20. 01:00
Megosztás:

Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is ajánlatot tehet a részesedés megvásárlására - közölte Zorana Mihajlovic volt energiaügyi miniszter kedden.
2026. 05. 20. 00:30
Megosztás:

A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan, de fontolgatja

A NATO nem készített tervet esetleges hozzájárulására az Irán által blokád alá vett Hormuzi-szoroson keresztül a hajózás biztonságát szavatolni célzó művelethez, de fontolgatja - közölte a NATO európai erőinek főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok Brüsszelben kedden.
2026. 05. 19. 23:30
Megosztás:

Brit külügyminiszter: globális élelmiszerválság fenyeget a Hormuzi-szoros lezárása miatt

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint globális élelmiszerválságot okozhat a Hormuzi-szoros lezárása.
2026. 05. 19. 23:00
Megosztás:

Bajnokok Ligája - A Budapest Airport készül a repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésére

A Budapest Airport a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül az UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, az 1. terminál az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, a rendezvény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik - közölte a Budapest Airport kedden az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 19. 22:30
Megosztás:

Zcash: lezárult a SEC-vizsgálat, miközben a Foundation 36,7 millió dolláros tartalékkal lépett tovább

A Zcash Foundation az első negyedéves jelentésében fontos mérföldkövekről számolt be: az amerikai SEC lezárta a szervezet ellen indított vizsgálatát, a hálózat működése az Electric Coin Company körüli zavarok ellenére is stabil maradt, a kincstár pedig továbbra is jelentős likvid tartalékkal rendelkezik. A privacy coin szektor számára ez különösen fontos fejlemény, hiszen az adatvédelmi fókuszú kriptovaluták továbbra is fokozott szabályozói és tőzsdei figyelem alatt állnak.
2026. 05. 19. 21:30
Megosztás:

Lízingszövetség: folytatódott a lízingpiac bővülése az első negyedévben

Folytatódott a lízingpiac bővülése 2026. első negyedévében, az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett - közölte az MTI-vel kedden a Lízingszövetség.
2026. 05. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás:

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
2026. 05. 19. 16:30
Megosztás:

Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás: