Brexit: London után Párizs lett a pénzügyi szolgáltatók kedvence

Párizs a legkedveltebb letelepedési helyszíne azoknak a pénzügyi szolgáltató csoportoknak, amelyek a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt EU-piaci tevékenységek áttelepítését tervezik Londonból a kontinensre.

Brexit: London után Párizs lett a pénzügyi szolgáltatók kedvence

A Financial Times című londoni gazdasági napilap a bankok "ezzel kapcsolatos gondolkodásmódját jól ismerő" forrásaira hivatkozva hétfőn azt írta, hogy a legnagyobbak közül a JP Morgan Chase, a BlackRock, a Bank of America és a Citigroup képezi az egyes tevékenységi körök párizsi áttelepítési folyamatának "előőrsét".
   
A lap forrásai szerint 70, Londonban honos alapkezelő intézmény indította el a párizsi működési engedély megszerzésének folyamatát. Közülük a legnagyobb a 6300 milliárd dollár befektetői tőkét kezelő BlackRock, amely fontolóra vette, hogy egész európai tevékenységének központjává Párizst tegye meg.
   
A Bank of America már a nyáron felgyorsította Brexit-előkészületeit, bejelentve, hogy Párizsban alakít ki új kereskedési platformot ezer munkahellyel. A Financial Times szerint a JP Morgan Chase is "egyre inkább vonzódik" Párizshoz.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Christian Noyer, a francia jegybank volt kormányzója, aki a Financial Times szerint a "párizsi mosolyoffenzíva" irányítója, a lapnak elmondta: a bankok és az alapkezelők igyekeznek egyetlen uniós helyszínre összpontosítani kereskedelmi tevékenységüket. Noyer szerint ez nem azt jelenti, hogy a jövőben nem London lesz a legnagyobb pénzügyi szolgáltatási központ, de Párizs válhat a kontinentális Európa nagy pénzügyi szolgáltatási csomópontjává.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

John Glen, a londoni City pénzügyi központjáért felelős pénzügyminisztériumi államtitkár azonban a hétfői Financial Timesnak nyilatkozva kijelentette: a tárca kéthetente méri, hogy hány pénzügyi szolgáltatási munkahely szűnik meg az Egyesült Királyságban, és ez a szám "mérsékelt". Glen szerint a Londonban honos pénzügyi intézmények "nem törekszenek buzgón arra, hogy sok embert elköltöztessenek a Cityből".
   
Az államtitkár hozzátette: a brit kormány minden lehetséges módon megvédi London globális pénzügyi központként betöltött szerepét a Brexit okozta esetleges felfordulásoktól, és ha kell, adózási, szabályozási és vízumkönnyítési intézkedésekkel erősíti London vonzerejét a nemzetközi pénzügyi szolgáltatási vállalatok számára.
   
A legújabb globális befektetői felmérés szerint azonban a piaci szereplők a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központjának immár New Yorkot tartják, a ranglistát hosszú évekig vezető London - jóllehet minimális különbséggel - a második helyre került.
    

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group összetett kritériumrendszer alapján félévente összeállított ranglistájának (Global Financial Centres Index, GFCI) minap megjelentetett őszi kiadásában London 786, New York 788 pontot kapott a megszerezhető ezer pontból.
   
A márciusban összeállított előző globális ranglistán az akkor még első helyezett London 794, New York 793 pontot szerzett.
   
A Z/Yen szakértői az új összeállításhoz fűzött elemzésükben hangsúlyozták, hogy a Brexit-folyamat teremtette bizonytalanságok miatt a befektetői felmérés Londonban dolgozó résztvevői kevésbé bizakodó véleményeket hangoztattak London pénzügyi központként betöltött jövőbeni szerepéről, mint a másutt dolgozó válaszadók az ő városuk pénzügyi szolgáltatási szerepének jövőjéről. A ház szerint általában ennek a fordítottja szokott érvényesülni, vagyis a megkérdezett piaci szereplők rendszerint derűlátóbban ítélik meg saját tevékenységi bázisuk helyzetét, mint más pénzügyi központokét.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: