Navracsics Tibor: Magyarország rosszkedvű, feszültségekkel teli hely

(MTI) - Magyarország ma rosszkedvű, feszültségekkel teli hely - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az egykori általános iskolájában tartott lakossági fórumon szerdán Veszprémben, mintegy száz érdeklődő jelenlétében.

"Az emberközi viszonyait tekintve pedig rendkívül durva hely" Magyarország, ahol nagyon sok mindent kell tenni ahhoz, hogy ismét jó legyen élni, s ismét úgy érezzék az emberek (különösen a fiatalok), hogy "jó ide visszatérni, jó itt családot alapítani, jó itt pályát elkezdeni" - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Magyarország korábban megindult a szociális, társadalmi kettészakadás útján, s szinte természetszerűleg követte a politikai kettészakadás is - fogalmazott a Fidesz politikusa. "Hiszen ha egy ország nem gyarapodik, nem bővül, nem gazdagodik, s ha az emberek csalódottak és elkeseredettek, akkor hibást keresnek" - tette hozzá.

 

Navracsics Tibor szerint ilyenkor nagyon könnyű "kijelölni valakit": vagy egy ideológiai ellenfelet, vagy egy etnikai csoportot, esetleg "egy települési típuson élő embereket". Mint mondta: könnyű egymásnak ugrasztani a fővárosiakat és vidékieket, falusiakat, "könnyű kollektív bűnösként kijelölni a cigányságot mindenfajta frusztrációért, s könnyű lefasisztázni azt a vitapartnert, akivel nem értek egyet". A szocialista és szabad demokrata kormányzás az elmúlt nyolc évben "összeugrasztott minden társadalmi csoportot a másikkal" - fogalmazott az ellenzéki politikus, megjegyezve: "az oszd meg és uralkodj ősi parancsa alapján úgy gondolta, hogy a saját hatalmát úgy tudja leginkább biztosítani, ha mindenki konfliktusban áll mindenkivel".

 

Navracsics Tibor szerint a baloldali kormány terroristaveszélyt kiáltott, antiszemitizmus és rasszizmus elleni kampányt folytatott, "mondvacsinált ügyekkel próbálta hisztérikus állapotban tartani a magyar társadalmat". Miközben semmit nem tett azért, hogy az emberek életszínvonala emelkedjen - tette hozzá. Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy a Fidesz 2006-ban is azt mondta, hogy nem a megszorítások irányába kell a válságból kivezető utat keresni - szerinte ugyanis a magyar gazdaság már 2006-ban válságban volt -, hanem a kis- és középvállalkozásokat kell helyzetbe hozni, munkahelyeket teremteni, s a Fidesz radikális adócsökkentést javasolt. Lesöpörték a javaslatainkat - jegyezte meg a párt frakcióvezetője. Ma is elsődleges feladat az ország kivezetése a válságból, s szerinte "az erős Magyarország nemzeti ügy, nem ideológiai kérdés" - mutatott rá.

 

Ugyanis az ország csak akkor tud kijutni a válságból, "ha a becsületes emberek összefognak" - vélekedett a Fidesz politikusa, hozzátéve: mindenfajta becsületes ember, aki hisz abban, hogy jobban megéri becsületesen, jogszabálytisztelően élni, mint a törvényeket kikerülve, üzlettársat átverve, ügyeskedve, s akkor Magyarország ki tud jutni a válságból. "Csak a becsületes emberek Magyarországának van jövője" - fogalmazott Navracsics Tibor, hangsúlyozva: ehhez azonban szükség van elszámoltatásra. "Ugyanis a becsületes emberek csak akkor érezhetik azt, hogy megéri és lehet becsületesen élni, ha azok az emberek, akik nem becsületesen élnek és bűncselekményeket követnek el, azoknak büntetőeljárással kell szembe nézniük".


Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás: