Schmitt: Magyarországot öröklött állapota kreativitásra készteti

Magyarországot nemcsak a világban érezhető bizonytalanság, hanem elsősorban öröklött állapota szorítja kreativitásra, a gazdaság, az üzlet világa a kíméletlen racionalitás mellett kreativitást igényel - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi budapesti rendezvényén.

Az államfő kiemelte: ami tegnap meglepő fordulat volt, ma már követendő példa, hozzátéve, tegnap még csak Magyarországon gondolták úgy, hogy a bankoknak arányosan ki kell venniük részüket a terhekből, ma már az egész Európai Unió hasonlóan érez. A köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország ma hatalmas államadóssággal küzd, ezért nagyra értékeli az új Alaptörvény közpénzügyi fejezetét, "amely megakadályozza az államadósság további növekedését, és előirányozza az államadósság GDP-hez viszonyított arányának 50 százalékra történő csökkentését." Schmitt Pál kiemelte: beiktatása első pillanatától vallja, hogy a köztársasági elnök feladata, az alkotmányos kötelezettségeken túl, az ország érdekeinek képviselete.

 

Rámutatott: a válság sok mindent felülírt, ma is újabb és újabb "hullámok", változások tartják mozgásban a világot, az egyes országoknak új utat kell bejárniuk, mert a régi, a korábbi megoldások csődöt mondtak. Az államfő hangsúlyozta: az új úton is szükség lesz azokra az időtálló értékekre, amelyeket a köztársasági elnök is képvisel, és ilyen érték például a kiváló kereskedelmi kapcsolat az Egyesült Államokkal, valamint az amerikai cégek bizalma a befektetések területén Magyarországon.

 

Az export tekintetében Magyarország legfontosabb tengerentúli kereskedelmi partnere az Egyesült Államok - tette hozzá. Schmitt Pál kiemelte: azok az intézkedések, amelyek Magyarország talpra állítását szolgálják, olykor megrökönyödést váltanak ki a szokatlanságukkal. Utalt arra: a mostani problémák azonban nem hasonlítanak egyetlen korábbira sem, nem találni tankönyvi, már megszokott példákat a megoldásukra. Aláhúzta: az Egyesült Államokat is az úttörő megoldások tették naggyá, hogy két lépéssel mindig előbbre jár, nem fél a szokatlantól, hitt és hisz a maga tehetségében, igazában.

 

Rámutatott: Magyarország újra fel kívánja építeni önmagát, és vele mindazt, amiért egykor a régió éllovasa lehetett, amiért Magyarország kapja ma is a legtöbb amerikai befektetői bizalmat a közép-kelet-európai országok közül. A multinacionális cégek a magyar export több mint 60 százalékát realizálják napjainkban, a köztársasági elnök szerint ennek fenntartása hazai és külhoni érdek egyszerre, a munkahelyek révén pedig mindenki érdeke. A köztársasági elnök feladataira utalva kijelentette:" hiszem, hogy meg kell jelenítenie, érvényre kell juttatnia azokat a társadalmi és szociális célokat, amelyek elsőként szoktak a válságok és változások, a pénzhiány és a rohamtempó áldozatául esni."

 

Emlékeztetett: ennek szellemében kérte a miniszterelnököt, hogy a hazai lakossági hitelválság megoldására olyan tervet dolgozzon ki a kormány, amely a legsebezhetőbbeket segíti elsősorban. Arra a kérdésre, hogy lát-e új befektetési lehetőségeket, az államfő elmondta: a Mercedes a válság közepén döntött a kecskeméti beruházásáról, és emellett egyre többször találkozik kínai üzletemberekkel, leendő befektetőkkel. Jelezte: a kínai üzletemberek nagy lehetőségeket látnak Magyarországon, itt szeretnének repülőteret üzemeltetni, logisztikai központot terveznek, citromsavgyárat akarnak létrehozni, miközben más országbeli üzletemberek például szolgáltató központokban gondolkodnak. (MTI)

Budapest verhetetlen - hova kérik a legtöbb lakáshitelt?

A lakáshitelek több mint 30 százaléka budapesti ingatlanhoz kapcsolódott idén – derül ki a K&H friss adataiból. Pest vármegye a második helyen áll 15 százalékos aránnyal, míg Győr-Moson-Sopron vármegye 7 százalékkal a harmadik. Sok más vármegyében azonban jóval kevesebb lakáshitelt vettek fel: számos térség részesedése csak 1-2 százalék.
2025. 07. 07. 14:30
Megosztás:

A kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében

A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A fogyasztás bővüléséhez a bérek növekedése és az áremelések letörését célzó kormányzati intézkedések is hozzájárulnak.
2025. 07. 07. 14:00
Megosztás:

A száraz kontinentális klíma változása sújtja térségünket: gyorsul a nyári felmelegedés, súlyosbodnak az aszályok

Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt. A nyarak forróbbá és szárazabbá válása növeli az aszályok gyakoriságát és súlyosságát, miközben a felmelegedés üteme a 2020-as években újra gyorsul, és az idei év is ezt a tendenciát erősíti. Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszék munkatársa elemzi a helyzetet és régiónk kilátásait.
2025. 07. 07. 13:30
Megosztás:

Otthon Start: nem lesz elég a jogszabályi feltételeket teljesíteni

Orbán Viktor bejelentése az első saját tulajdonú lakás megvásárlására igényelhető Otthon Start lakáshitelről valósággal felrobbantotta az internetet. Nem véletlen, hiszen már tudjuk, hogy a szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú lakáshitelnek nem lesz fetétele a házasság és a gyermekvállalás, mint ahogy felső korhatárt sem szabnak majd meg. Hiába felel meg azonban valaki a támogatott konstrukció személyi feltételeinek, a banki hitelbírálaton is át kell menni ahhoz, hogy élhessen az egyedülálló lehetőséggel - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 07. 12:30
Megosztás:

Munkaerőpiaci realitások: hogyan segítenek a Fülöp-szigeteki dolgozók a magyar gazdaságban?

Az elmúlt évtizedek során a magyar munkaerőpiac szerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül. A demográfiai csökkenés, az elvándorlás és a gazdasági növekedés együttes hatására egyre több ágazatban vált rendszerszintű problémává a munkaerőhiány. Ebben a helyzetben a külföldi munkavállalók - különösen a Fülöp-szigeteki dolgozók - szerepe nem csupán átmeneti megoldásként, hanem strukturális szempontként jelenik meg. De pontosan hogyan és miért váltak ennyire fontossá a magyar gazdaság számára?
2025. 07. 07. 12:00
Megosztás:

Éves szinten emelkedés, havi összevetésben csökkenés a kiskereskedelemben

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Mire lesz érdemes figyelni a héten a befektetőknek?

Mínuszosak az irányadó ázsiai tőzsdék a ma reggeli zárás előtt, az USA vámmegállapodások közeledő július 9-i határideje okozta bizonytalanság továbbra is nyomasztja a befektetőket világszerte. A Nikkei225 0,6%-os gyengülést mutat ma reggel, A Shanghai Composite 0,1%-kal morzsolódott le, míg a CSI300 0,5%-os mínuszban áll.
2025. 07. 07. 10:30
Megosztás:

Többször is új történelmi csúcsra tört az S&P500 és a Nasdaq Composite az elmúlt héten

Pénteken a július 4-i ünnepnap miatt zárva tartottak az USA részvény- és kötvénypiacai. A hét egészét tekintve az S&P 1,7, a Nasdaq Composite 1,6, a Dow 2,3%-os nyereséget ért el, a Russell 2000-es index 3,4%-ot ment, az S&P500 és a Nasdaq Composite több alkalommal is történelmi csúcsot érte el.
2025. 07. 07. 10:00
Megosztás:

A vámtárgyalások közelgő határideje nyomasztotta a befektetőket az európai tőzsdéken

Gyorsan kifulladt az egy nappal korábbi, az USA-Vietnam vámmegállapodás fűtötte piaci optimizmus, pénteken ismét a kereskedelmi tárgyalásokra kitűzött július 9-i határidő közeledte nyomasztotta az európai részvénypiacokat.
2025. 07. 07. 09:30
Megosztás:

Mérsékelten emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 07. 07. 08:40
Megosztás:

Több mint ezer vállalkozás kapta meg a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" vouchert

Újabb siker a Demján Sándor Programban: az ezredik vállalkozás is megkapta a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" vouchert - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 07. 07:00
Megosztás:

8 milliárd dolláros Bitcoin-mozgás mögött technikai frissítés állhat – Nem eladásról van szó

Egyetlen nap alatt 80 000 Bitcoin mozdult meg – azonnal beindultak a találgatások a kriptopiacon. Vajon egy hatalmas eladásról van szó? Összeomlani készül a piac? Az Arkham Intelligence elemzése azonban lehűtötte a kedélyeket: a hatalmas tranzakció inkább technikai háttérrel magyarázható, mintsem pánikszerű értékesítéssel.
2025. 07. 07. 06:00
Megosztás:

Jobb félni, mint kint ragadni – Ezért nem érdemes utazni utasbiztosítás nélkül

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több magyar indul útnak külföldre pihenni, kikapcsolódni vagy éppen feltöltődni. Sokan azonban még mindig úgy vágnak bele az utazásba, hogy nem kötnek utasbiztosítást – mondván, „eddig sem történt semmi baj”. Ez azonban nemcsak kockázatos, de egy váratlan esemény esetén komoly anyagi következményekkel is járhat. A 30–50 év közötti utazók számára különösen fontos átgondolni, mi mindent védhet ki egy jól megválasztott biztosítás.
2025. 07. 07. 05:00
Megosztás:

Egyre nagyobb számban jelennek meg az ingatlanpiacon a saját célra nagy lakást keresők

2025. első negyedévét követően az ingatlanpiacon megjelenő befektetők dominanciája mérséklődik a lakhatási célra keresőkkel szemben. Az utóbbi kategóriában a 4 szobás vagy annál nagyobb lakásokra május hónapban az előző hónapnál 5%-kal nagyobb érdeklődés jelentkezett az ingatlan.com oldalán. Ezek az ingatlanok értékállóságuk és megtérülési potenciáljuk miatt befektetési szempontból is egyre vonzóbbak. Az elmúlt években a megváltozott életkörülmények miatt ugyanis felerősödött az igény az olyan lakások iránt, amelyekben többfunkciós terek - például otthoni munkaállomás, edző-, hobbi- vagy vendégszoba - is kialakíthatók. Ezekből az otthonokból azonban jóval kisebb az elérhető kínálat, különösen jó adottságokkal rendelkező lokációkban, ezért a kiemelt fejlesztések fontos elemei lettek.
2025. 07. 07. 04:00
Megosztás:

A blokklánc lehet a megoldás az államadósság válságára? – A Forbes új pénzügyi korszakról ír

A világ egyre több pontján forrnak fel a gazdasági problémák, és az államadósság soha nem látott mértéket ölt. Ebben a nyomás alatt született meg a Forbes gondolatébresztő írása: mi van, ha a megoldást nem a hagyományos pénzügyi eszközök között kell keresni, hanem a blokklánc-technológia újító erejében? Bár egyelőre csupán elméleti keretekről van szó, a téma már most élénk vitát gerjeszt a pénzügyi szektorban.
2025. 07. 07. 02:00
Megosztás:

AM: már 1500 milliárd forint értékben hirdettünk pályázatot az agrárium fejlesztésére

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében már 46 pályázati felhívást tett közzé az agrártárca, összesen 1502 milliárd forint forrással - közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Nagy István a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének szövetkezeti napján, pénteken.
2025. 07. 07. 01:00
Megosztás:

A magyar fejlesztésű csökkentett deutériumtartalmú termékek sikere Kínában

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Preventa csökkentett deutériumtartalmú ivóvíz termékcsaládja nagy sikerrel mutatkozott be Kína legjelentősebb egészségügyi és táplálkozási fórumán, a Healthplex Expo 2025, Natural & Nutraceutical Products China (HNC) kiállításon, Sanghajban.
2025. 07. 06. 23:00
Megosztás:

600-tól 5000 slukkig: Mennyire erősek a modern eldobható vákpodok?

Az eldobható e-cigaretták – úgynevezett disposable-ök – kezdetben kompakt készülékek voltak, körülbelül 600 slukkal és 2 ml folyadékkal – olyan ismerős formátumban, mint például az Elfbar 600, a Lost Mary BM600 vagy a Vozol Star 600. Azóta azonban megjelent egy új generáció: eszközök, amelyek ezerszeres slukkmennyiséget kínálnak, külső utántöltő flakonnal és újratölthető akkumulátorral. Egy jól ismert példa erre az Elfbar AF 5000, amely legálisan akár 5000 slukkot is lehetővé tesz – ez nyolcszorosa a hagyományos disposables-ök teljesítményének.
2025. 07. 06. 21:00
Megosztás:

Magyar szoftver zöldíti a céges buszjáratokat

A dolgozói szállítás költségeit és környezetterhelését is csökkenti a magyar fejlesztésű MyBusDirect rendszer, amely flottamenedzsmentet, telematikát és pontos adatszolgáltatást kínál vállalatok számára.
2025. 07. 06. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 06. 18:00
Megosztás: