A nézők szerint Londonban több aranyat szerzünk, mint Pekingben

A magyarok háromnegyedét ülteti – jellemzően az otthoni – tévéképernyő elé hosszabb-rövidebb időre a most kezdődő nyári olimpia, melyből a legeredményesebbnek remélt magyar eseményeket, az úszás, vízilabda és kajak-kenu számait várják a legizgatottabban – derült ki a UPC Magyarország megbízásából készült friss kutatás eredményeiből.

Honfitársainktól a nézők átlagosan legalább 5 aranyérmet várnak, többet, mint amennyit az előző ötkarikás játékokon szereztek. A felmérés szerint az olimpia megtekintésekor a legtöbben a nagyképernyős tévé által nyújtott élményt tartják a legfontosabbnak, de ma már egyre lényegesebb a HD minőség és a műsorrögzítési (DVR) illetve videotárból visszanézési (VOD) lehetőség is. Háromdimenziós élményre pedig két és félszer annyian vágynak, mint ahányan ezt most megtehetik.


A kanapéról nézzük

A legnagyobb hazai kábeltévés szolgáltató, a UPC Magyarország megbízásából végzett reprezentatív kutatás eredményei szerint a hazai lakosság mintegy 80 százaléka követi nyomon legalább alkalmilag az idei nyári olimpia eseményeit, elsősorban (74%) az otthoni tévékészüléken. A legérdeklődőbbek a férfiak, akik közül 40 százalék szinte valamennyi sportközvetítést megnézi, ugyanakkor a nők általában csak a magyar sportolókkal zajló számok iránt igazán lelkesek (36%).  A távkapcsolót ezért többségében a férfiak uralják majd ebben az időszakban, legalábbis a nappaliban, ugyanis a válaszadók mintegy háromnegyedénél több tévékészülék is rendelkezésre áll, így eloszthatják a kedvelt néznivalókat.

Az 1000 fő megkérdezésével végzett felmérés alapján az otthontól távol, szórakozóhelyeken, illetve ismerősöknél, barátoknál inkább csak a magas képzettségű és jövedelmű 30 év alatti fiatalok követik az olimpiai műsorokat. A korral azonban nem csak az otthonmaradás esélye, hanem a játékok iránti érdeklődés is fokozódik: elsősorban az 50 év felettiek azok, akik az összes sporteseményt végigkísérik.

Vízi sportok az élen

Az olimpia iránt érdeklődők számára a magyar események kiemelkedően fontosak. A legizgatottabban a vízi sportok számait várják, hiszen ezekben a sportágakban remélik a legjobb eredményeket.  A legnagyobb elvárásaink az úszóinkkal szemben vannak, tőlük a drukkerek 35%-a várja a legjobb eredményeket. A megkérdezettek negyede a vízilabdázókban, másik negyedük pedig a kajak-kenusokban bízik a legjobban. A szurkolók ennek megfelelően igyekeznek támogatni kedvenceiket: a legtöbben az úszókra (a megkérdezettek 26,6%), a vízilabdázókra (20,2%), majd a kajak-kenusokra (13,5%) kíváncsiak Londonban. A népszerűségi lista negyedik és ötödik helyén 10,1%-kal illetve 7,4%-kal az atlétika és a kézilabda áll.

A válaszadók közel negyede várhatóan Cseh László, a 2008-as olimpián három ezüstérmet szerző úszó versenyeit követi majd leginkább figyelemmel, őt követi a 2009-ben világbajnoki címet elért úszó Gyurta Dániel (11%) illetve a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Kovács Katalin (9%). Rajtuk kívül még Janics Natasát, a magyar vízilabda válogatottat és Pars Krisztiánt említették a felmérésben résztvevők.

Jobban, mint Pekingben


A válaszadók több mint kétharmada arra is vállalkozott, hogy megjósolja hány érmet szereznek majd sportolóink Londonban. A legnépesebb tábor – mely a válaszadók 12%-át fedi le – 5 aranyéremmel számol, de 10% valószínűbbnek tartja, hogy 8 sárga medált is fogunk szerezni. A válaszadók átlagosan 5,5 aranyéremre számítanak, azaz mindnyájan több aranynak szeretnénk örülni, mint négy évvel ezelőtt Pekingben, ahol a sportolóink háromszor állhattak a dobogó tetejére.

Fontos a képminőség és az újranézés


A megkérdezettek majdnem fele (48%) a nagyképernyős tévé által nyújtott élményt tartja a legfontosabbnak az olimpia megtekintése során. Ezt ma már nem sokkal lemaradva követi a nagyfelbontású HD minőség és a rögzíthetőség illetve az újfajta, digitális újranézhetőség iránti igény. A saját digitális rögzítés (mediaboxba épített DVR) lehetőségét csaknem ugyanannyian (18%) tartják nagyon fontosnak, mint amennyien (20%) rendelkeznek is vele. A legjobb pillanatok felidézését a felvétel gomb megnyomása nélkül is lehetővé tevő, szolgáltató által központilag biztosított digitális videotárra és az onnan visszanézhető olimpiai műsorokra viszont már majdnem kétszer annyian (11%) tartanának igényt, mint ahányan ehhez ma hozzájutnak (6%).

Hasonló a helyzet az egyelőre még kevésbé elterjedt 3D-s tévézés esetében is. A technológiai adottságok egyelőre csak keveseknek (2,4%) teszik elérhetővé, hogy háromdimenziós képet megjelenítő tévén kövessék a játékokat, ugyanakkor itt is jóval nagyobb, két és félszeres (6%) azon megkérdezetteknek az aránya, akik szívesen néznék a sportműsorokat térhatású képen.

Érdekesség, hogy a ma még kevésbé elterjedt digitális rögzítési és visszanézési lehetőségek (DVR, VOD) iránt elsősorban a nők nyitottabbak, míg a képminőség (nagyképernyő, HD) főként a férfiak számára fontos.



 


Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás: