Lázár János: Péterfalvi Attila téved

A Fidesz frakcióvezetője szerint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke téved, amikor azt állítja, hogy az interneten nem lehet nyilvánosságra hozni a helyi adósok listáját - írja Lázár János csütörtöki közleményében.

Péterfalvi Attila kedden szintén közleményben szögezte le: szerinte interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját, azt csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján hozhatják nyilvánosságra. Emellett felszólította az önkormányzati adóhatóságokat, hogy az adóval tartozó magánszemélyek személyes adatait távolítsák el honlapjukról, és a jövőben is tartózkodjanak az internetes közzétételtől. Péterfalvi Attila a szerint azért kell a helyi adótartozással rendelkező polgárok személyes adatait a honlapokról eltávolítani, mert az internetes közzététel révén a személyes adatok a világ bármelyik pontján elérhetővé válnak, ami túlmutat a jogalkotó szándékán.
    

A NAIH elnökének álláspontja szerint az önkormányzatok honlapjain történő nyilvánosságra hozatal nem felel meg a törvény előírásának. Az önkormányzati adóhatóság adóztatási tevékenységével összefüggésben elrendelt nyilvánosságra hozatal során ugyanis tekintettel kell lenni arra, hogy a helyi önkormányzat költségvetésébe tartozó adóbevételek a helyi választópolgárok közösségét érintik, így a közzététel – a jogalkotó szándéka szerint is – csak a helyben szokásos módon történhet meg.
    

Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármester közleményében ugyanakkor emlékezteti Péterfalvi Attilát arra a tavaly elfogadott törvénymódosításra, amely értelmében a helyi adóhatóságokra – a nyilvánosságra hozatal terén – hasonló szabályozás vonatkozik, mint az állami adóhatóságra. Az adózás rendjéről szóló törvény pedig kimondja, hogy az állami adóhatóság honlapján teszi közzé az adósok nevét.
    

A frakcióvezető szerint ez az intézkedés a városok érdekeit szolgálja, hiszen a figyelemfelkeltés által elősegíti a tartozások rendezését. Az elmúlt hónapok eredményei igazolják, hogy egyes önkormányzatoknál – ahol az adósok listájának közzétételéül nemcsak az önkormányzati hirdetőtáblákat, hanem internetes felületeket is felhasználtak – alig egy hónap alatt kevesebb, mint a felére csökkent a hátralék mértéke. Lázár János éppen ezért úgy véli, hogy adóslisták – akár interneten történő – nyilvánosságra hozatala eredményes, és nagy tehertől szabadíthatja meg az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatokat - áll a közleményben.  (MTI)

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit jelent az On-Chain és az Off-Chain működés, és miért fontos ez neked is?
2025. 11. 11. 22:00
Megosztás:

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás:

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort sújtó áfacsalásokat ugyanis leginkább ezzel a módszerrel lehetne gyorsan és a leghatékonyabb visszaszorítani, illetve a hazai áruk kereskedelmi pozíciója is javulna - derült ki a 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A szentesi termelők egyébként jó szezont zártak: 2025 első háromnegyed évében 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedést jelent éves szinten. Az árbevétel pedig 260 millió forinttal, 16,5 milliárd forintra nőtt. Jövőre újabb beruházásokkal, üvegházakkal és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.
2025. 11. 11. 19:30
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás: