Gyurcsány Ferenc: a 2013-as költségvetés a leszakadás és az elszegényedés költségvetése

Gyurcsány Ferenc szerint a 2013-as költségvetés a nyilvánosságra hozott javaslat szerint a "leszakadás, a töpörödés és az elszegényedés" költségvetése. A Demokratikus Koalíció elnöke erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt.

Hozzátette: a kormány az elmúlt két év gazdaságpolitikáját folytatja a jövő évi költségvetéssel is, amelynek hatására azonban Orbán Viktor és Matolcsy György reményeivel ellentétben legfeljebb stagnálni, de inkább csökkeni fog a gazdasági növekedés és csökkenni fog a foglalkoztatás, a fogyasztás és a reálbérek is, ráadásul magas, 4-5 százalékos szinten "beragad" az infláció. Ezzel pedig az ellenzéki politikus szerint a kormány "kevesek jelenéért beáldozza sokak jövőjét".
    

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a beruházások annak ellenére csökkennek 2013-ban, hogy ezek lehetnének a növekedés "motorjai". Szerinte ennek legalább két oka van: egyrészt a kormány Európai Unióhoz való viszonya, amellyel az EU centruma helyett az unió perifériája felé vezeti az országot és ez elriasztja az unió tagállamaiból érkező befektetőket. A másik ok pedig a vállalati- és bankszektort sújtó "súlyos túladóztatás" fenntartása.
    

Elmondta azt is: a fogyasztás növelhetné még a gazdaságot, de ez sem fog növekedni, mivel a kormány befagyasztja a béralapot a közszférában és a családtámogatásokat, magas az infláció, valamint 2013-ban összesen 502 milliárd forintnyi fogyasztási típusú adót vet ki a lakosságra. A DK szerint a jövő évi költségvetés 4 nagy vesztese az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátások és az önkormányzatok.
    

Gyurcsány Ferenc kiemelte: a DK szerint a kormány politikája helyett átfogó, mély és radikális gazdaságpolitikai fordulatra van szükség és Magyarországot a német vezetéssel formálódó európai uniós centrum irányába kellene vezetni. Emellett az ellenzéki párt megszüntetné a "büntető jellegű extraadókat" is, helyettük pedig 30 százalék körüli mértékű új személyi jövedelemadó-kulcsot vezetne be az évi 6-8 millió forintos jövedelem felett, különadót vetne ki az 50-100 millió forint feletti személyes vagyonokra és örökösödési illetéket az 50-100 millió forintnál nagyobb hagyatékokra. A DK azt javasolja továbbá, hogy az egészségügyi biztosítottak, a betegek átlátható módon részt vállalhassanak a gyógyítás állam által nem bírt költségeiből. Végül a DK azt is szeretné, ha az oktatásra a jelenleginél többet költenének a költségvetésből.
    

Kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc reagált a jegybanktörvény új módosítására is. Varga Mihály, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetője vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában jelentette be, hogy a kormány a héten terjeszti a parlament elé a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására tett új javaslatát; a jelenleg a Ház előtt fekvő jegybanktörvény-módosítást pedig a kabinet visszavonja.
    

Gyurcsány Ferenc szerint ezzel a lépéssel Orbán Viktor a tavaly ősz óta zajló vitában meghátrált és elfogadta, hogy igenis biztosítani kell a jegybank függetlenségét. Hozzátette: ha ezt korábban belátja, akkor már megkezdődhettek volna a tárgyalások az IMF-el és ezzel az ország is sokkal jobban járt volna. Emlékeztetett rá, hogy az MNB számításai szerint évi 100-150 milliárd többletkiadást jelent, hogy a kormány még nem állapodott meg az IMF-el.
    

A DK elnöke szintén kérdésre válaszolva reagált arra is, hogy a korábbi előzetes közlésének megfelelően megindította az Európai Bizottság a Magyarország elleni két kötelezettségszegési eljárást az Európai Unió Bíróságánál a bírák kötelező nyugdíjazásának, valamint az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlensége állítólagos megsértésének ügyében. Ezt hétfőn közölte az unió luxembourgi székhelyű legfőbb bírói testülete. Gyurcsány Ferenc elmondta: egyetért Orbán Viktorral abban, hogy az unió tagállamaival szemben összesen több száz ilyen eljárás van folyamatban és természetes a tagállamok és az unió jogrendje közötti vita, ezeknek "tisztességesen a végére kell járni." (MTI)


Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás: