Fitch: a dollárkötvény kibocsátás igazolja Magyarország piaci hozzáférését

Magyarország visszatérése a nemzetközi tőkepiacra azt jelzi, hogy az ország képes fedezni 2013-2014-es költségvetési és külső finanszírozási igényét a hazai tőkepiac túlzott megterhelése nélkül, bár egy új IMF-megállapodás ezzel együtt is hasznosnak bizonyulhatna - közölte csütörtöki londoni elemzésében a Fitch Ratings.

A nemzetközi hitelminősítő a héten végrehajtott 3,25 milliárd dolláros magyar szuverén kötvénykibocsátással kapcsolatos értékelésében kiemelte azt a véleményét, hogy a sikeres kibocsátás igazolja a cég által a magyar államadós-osztályzat kilátásának múlt havi javításához alapul vett indokokat, vagyis azt, hogy Magyarországnak továbbra is elégséges nemzetközi tőkepiaci hozzáférése lesz az idén lejáró devizaadósságok megújításához. A Fitch londoni elemzői annak a véleményüknek is hangot adtak, hogy a dollárkötvény-kibocsátás még tovább csökkenti a kapcsolatok újrafelvételének esélyeit a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

 

A hitelminősítő szakértői hangsúlyozták, hogy eddig sem tartották nagyon valószínűnek az újbóli kapcsolatfelvételt az IMF-fel, mivel véleményük szerint a magyar kormány nemigen hajlandó alávetni magát a valutaalap feltételrendszerének. Az új elővigyázatossági finanszírozási megállapodás esélyének csökkenését a Fitch Ratings már figyelembe vette a magyar adósosztályzat kilátásnak december végi javításáról hozott döntésében is - áll a csütörtöki londoni elemzésben.

 

A hitelminősítő elemzői szerint ugyanakkor egy IMF-megállapodás változatlanul hasznos lehetne Magyarország számára, mivel még tovább javíthatná az ország eurokötvény-piaci hozzáférésének kondícióit, és támogatást nyújthatna a befektetői hangulat romlása esetére. Az IMF követelményeinek betartása emellett rögzítő elemként szolgálhatna a gazdaságpolitikában, és enyhíthetné a beruházásokat és a potenciális növekedést hátráltató bizonytalanságot - vélekedtek csütörtöki elemzésükben a Fitch Ratings közgazdászai. A ház szerint mindazonáltal a nemzetközi kötvénykibocsátás azt jelenti, hogy Magyarország idei költségvetési finanszírozásához nincs szükség a hazai piacon jelenlévő külföldi befektetők máris "történelmi magasságokban" járó arányának még további emelésére.

 

A mély hazai tőkepiac ugyanakkor kapacitást és költségvetés-finanszírozási rugalmasságot biztosít Magyarország szuverén adósságszolgálati kötelezettségeinek teljesítéséhez kedvezőtlen piaci kondíciók közepette is. Az országnak tavaly külső hitelfelvétel nélkül sikerült költségvetés-finanszírozási igényeit fedeznie, jóllehet e finanszírozási igény a 2011-ben mért 4,4 százalékos GDP-arányos szintről tavaly 11,3 százalékra emelkedett. A hazai állampapírpiacon jelenlévő nem rezidens befektetők tavaly a bruttó külső törlesztési kötelezettségeknek valamivel több mint a háromnegyedét finanszírozták - hangsúlyozták a Fitch Ratings londoni elemzői.

 

Az elemzés szerint a magyar államadós-osztályzat kilátásának decemberi javításával a Fitch a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettséget, a költségvetés-finanszírozási kockázatok valamelyes enyhülését és a külső fizetési helyzet javulását ismerte el. A magyar gazdaság középtávú növekedési kilátása ugyanakkor gyenge, a külső és a közadósság-ráta magas, a gazdaságpolitika pedig kiszámíthatatlan. Ezek a tényezők kiszolgáltatják Magyarországot a globális likviditást és a kockázatvállalási hajlandóságot érintő esetleges sokkhatásoknak, és korlátot szabnak a magyar államadós-besorolásoknak - áll Fitch Ratings csütörtöki londoni elemzésében.

 

A Fitch december 20-án erősítette meg Magyarország szuverén adósosztályzatait a jelenlegi "BB plusz" szinten, a besorolás kilátását pedig negatívról stabilra javította, levéve a napirendről Magyarország leminősítését. A három nagy hitelminősítő közül jelenleg kettő stabil, egy negatív kilátást tart érvényben a magyar szuverén devizaadósságra; két hitelminősítő egy fokozattal, egyikük két fokozattal a befektetésre ajánlott alapsáv alsó szintje alatti adósbesorolással tartja nyilván Magyarországot.

 

A Moody's Investors Service az egyetlen a három legnagyobb nemzetközi hitelminősítő közül, amelyik negatív kilátással listázza a magyar államadós-osztályzatot; a Fitch Ratings mellett a Standard & Poor's is negatívról stabilra javította Magyarország osztályzati kilátásait.  Igaz ugyanakkor, hogy az S&P az általa novemberben végrehajtott magyar osztályzatrontással egy időben jelentette be a kilátásjavítást. A Standard & Poor's magyar minősítése a másik két hitelminősítőénél egy fokkal gyengébb, "BB" a novemberi osztályzatrontás óta.

 

A Moody's a múlt hét végén erősítette meg "Ba1"-es - a Fitch és az S&P módszertanában "BB plusz"-nak megfelelő - magyar adósbesorolását, érvényben hagyva azonban az osztályzaton a leminősítés távlati lehetőségére utaló negatív kilátást. Mindezek alapján jelenleg a Fitch Ratings magyar államadós-besorolása a legkedvezőbb a három nagy cég közül. (MTI)


Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás:

Szlovéniában csökken a benzin, drágul a dízel kedden

Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
2026. 06. 08. 17:30
Megosztás:

Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése

Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
2026. 06. 08. 17:00
Megosztás:

Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára

Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
2026. 06. 08. 16:30
Megosztás:

A női vállalkozók 58%-a tapasztalt már hátrányt a neme miatt - az empátiát elvárják tőlük az üzleti életben

Nem veszik őket komolyan, többet kell bizonyítaniuk a férfiaknál - a női vállalkozók nagy része találkozott már negatív megkülönböztetéssel az üzleti életben. A Számlázz.hu felmérést készített, amelyből az is kiderül, mivel töltenék a felszabadult idejüket a női vezetők, valamint vállalkozók.
2026. 06. 08. 16:00
Megosztás:

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A COVID, a chiphiány és a geopolitikai válságok után a gyártási képesség kritikus nemzeti erőforrássá vált – ez volt a Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik fő üzenete. A Hungaroringen bemutatott 115 pályázat azt jelezte, hogy a hazai célgépgyártás nem laboratóriumi fejlesztésekre, hanem a műhelyszinten megoldott, gyakorlati ipari problémákra épül. A szakmai megszólalók szerint minden sikeresen megtervezett magyar célgép csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, miközben a gépek és szállítóeszközök exporttöbblete 2025 első félévében elérte a 10,9 milliárd eurót.
2026. 06. 08. 15:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenek körüli hype?

A Mastercard újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetési infrastruktúra felé: a vállalat szabályozott stabilcoinokat is beemelne az elszámolási rendszerébe. A kriptopiaci szereplők számára azonban a valódi kérdés nem az, hogy melyik stabilcoin logója mutat jól egy sajtóközleményben, hanem az, hogy hol, mikor és milyen megbízhatóan lehet elszámolni. A kereskedők, fintech cégek, PSP-k és treasury csapatok számára ugyanis nem a tokenmárka, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozási megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás teremti a valódi értéket.
2026. 06. 08. 15:00
Megosztás:

A BKK mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a rendőrséggel májusban

Mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a főváros több forgalmas járatán májusban a rendőrséggel közös akciójában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az ellenőrzöttek kevesebb mint egy százalékát pótdíjazták - közölte a BKK hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 14:30
Megosztás:

Türelmetlen sofőrök, elektromos rolleresek: kiderül, kik okozzák a legnagyobb stresszt a magyar autósoknak

Bár a magyar autósok többsége összességében stresszmentesnek éli meg a vezetést, minden második sofőrt megzavar valami a volán mögött – derül ki a SimpleBiztosítás megbízásából készült, reprezentatív felmérésből, amely többek között arra kereste a választ, milyen helyzetek nehezítik meg a magyar autósok életét az utakon. A legnagyobb feszültséget a türelmetlenkedők és az elektromos rolleresek jelentik.
2026. 06. 08. 14:00
Megosztás:

Így hozd meg a helyes döntést: munkahelyváltás dilemmája

Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd elviselhetetlen, vagy a kollégáid folyamatos konfliktust generálnak.
2026. 06. 08. 13:30
Megosztás:

Új aranyláz indult Alaszkában: luxushajók hozzák a turisták tömegét

A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célpontjává vált.
2026. 06. 08. 13:00
Megosztás:

A Zcash visszapattant a mélypontról: kritikus hibát javítottak az Orchard shielded poolban

A Zcash (ZEC) árfolyama látványos korrekcióba kezdett, miután a fejlesztői csapat részletesen ismertette, hogyan sikerült elhárítani egy súlyos, éveken át rejtve maradt protokollhibát. A sérülékenység a Zcash adatvédelmi infrastruktúrájának egyik kulcselemét, az Orchard shielded poolt érintette, és elméletileg hamis ZEC tokenek létrehozását is lehetővé tehette volna.
2026. 06. 08. 12:30
Megosztás:

Véradás és plazmaadás: mikor és hogyan?

Amikor vért vagy plazmát adsz, valószínűleg te is az életmentésre és a segítségnyújtásra fókuszálsz. Ez a két folyamat létfontosságú az egészségügy számára, és lehetőséget ad arra, hogy hozzájárulj a közösség jólétéhez Magyarországon bárhol. Ha mindkettő érdekel, tudnod kell, hogy bizonyos időszakokat fontos betartani közöttük. Szerinted mikor adj plazmát véradás után, vagy éppen fordítva? Mennyire vagy tudatában az ezek közötti időközök fontosságának?
2026. 06. 08. 12:00
Megosztás:

Újabb hatalmas Bitcoin-vásárlás jöhet? Michael Saylor rejtélyes „32?” üzenete felrobbantotta a kriptoközösséget

Michael Saylor ismét megmozgatta a Bitcoin-piac fantáziáját. A Strategy ügyvezető elnöke mindössze egyetlen rövid, mégis sokat sejtető üzenetet tett közzé az X-en: „32?”. A bejegyzés azonnal találgatások lavináját indította el, mivel sokan úgy vélik, hogy Saylor ezzel egy újabb, akár jelentős méretű Bitcoin-vásárlásra utalhatott.
2026. 06. 08. 11:00
Megosztás:

Hogyan spórolhat a költözés során?

Amikor az ember életében eljön az idő a lakóhelyváltásra, sokakban rögtön stresszérzéssel vegyes gondolatok ébrednek. Egy ilyen áthelyezés bonyolult lehet, tele kisebb problémákkal és szervezési akadályokkal. Mindazonáltal egy kis előkészülettel és szervezéssel a folyamat sokkal zökkenőmentesebben valósítható meg, mint azt hinni szokták. De vajon lehetséges-e a költözés folyamán örömöt találni és pénzt is megtakarítani?
2026. 06. 08. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Eséssel indították a hetet a vezető ázsiai-csendes-óceáni piacok a közel-keleti konfliktus hétvégi eseményei miatt. Szombaton újabb tűzpárbaj alakult ki Irán és az Egyesült Államok között, majd vasárnap az április óta legsúlyosabb eszkaláció keretében Izrael és Irán válaszolt egymás támadásaira. Izrael rakétát fogott el Jemenből, az Irán által támogatott húszi milícia székhelyéről, amire szintén nem volt példa április óta.
2026. 06. 08. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

Hosszú ideje először a múlt héten elsősorban nem az olajárak mozgatták a fejlett kötvénypiacokat. A Hormuzi-szoros zárva maradt, de a hét első felében még élt az USA azon narratívája, hogy Irán, Izrael és Libanon is beleegyezett egy feltételes tűzszünetbe, ám a gyors megoldás továbbra is kétséges. A makrogazdasági hírek erősítették a kamatemelési várakozásokat.
2026. 06. 08. 09:30
Megosztás:

Rosszul szerepelt a technológiai szektor

Pénteken megszakadt a Wall Street kilenchetes emelkedő sorozata, miután a korábban rekordmagasságokba emelkedő technológiai részvények idén eddigi legnagyobb napi esésüket mutatták. A visszaesést elsősorban a vártnál erősebb májusi amerikai munkaerő-piaci riport váltotta ki, amely felerősítette a Fed korábban reméltnél szigorúbb monetáris politikájához kapcsolódó aggodalmakat. Az eladások főként a chipgyártók és más, az utóbbi hetekben jelentősen felértékelt technológiai papírok körében koncentrálódtak, ami több mint 4%-os mínuszba rántotta a NASDAQ-ot. A S&P 500 2,6%-kal, a Dow 1,4%-kal esett pénteken.
2026. 06. 08. 09:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek, gyengén szerepelt a technológiai szektor

A vezető európai tőzsdék a brit FTSE100 kivételével piros tartományban búcsúztak pénteken és heti összevetésben is veszteséggel zártak. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal csökkent pénteken, és 0,5%-os heti mínuszt szedett össze. A technológiai szektor – amely az elmúlt két hónapban jelentős, mintegy 30%-os emelkedést mutatott – rosszul szerepelt, különösen a félvezető- és AI-cégek részvényei estek.
2026. 06. 08. 08:30
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen

A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen nemcsak az átláthatóság és a közélet tisztaságának növelése vagy a közvélemény információigényének korrekt kielégítése miatt, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is - közölte az Országgyűlés elnöke a Facebook-oldalán.
2026. 06. 08. 08:05
Megosztás: