Bajnai: a kormány felélte a magánnyugdíjvagyont

A magyar kormány elvette és felélte 3 millió ember nyugdíjpénztári megtakarításait, és ezt most letagadja - mondta Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője egy budapesti üzleti fórumon, hétfőn.

A parlament elé beterjesztett javaslatra utalva úgy fogalmazott: a kormány szűk három éve azt ígérte, hogy az egyéni nyugdíjszámlákon megjelenik, hogy kinek mennyi magánnyugdíj-pénztári vagyona volt. "A szavahihetőség hiánya mára ténnyé vált" - tette hozzá.
    

Bajnai Gordon szerint a kormány 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíj-pénztári vagyont vett el, ami "egy évig befedte azt a költségvetési hiányt, amit jelentős részben a kormány maga okozott". A kormány a vagyon felét nem adósságcsökkentésre, hanem a hiány finanszírozására fordította - tette hozzá.
    

A korábban is hangoztatott gondolatmenetet megismételve úgy vélte: néhány év múlva másfél havi nyugdíj fog hiányozni a rendszerből, és az Országgyűlés előtt álló intézkedés jelzi, hogy - a kormány által korábban hangoztatottal ellentétben - nincs állami garancia a kifizetésre.     Bajnai Gordon a jegybank által csütörtökön bejelentett növekedési hitelprogrammal kapcsolatosan elmondta: annak "jelentős visszhangja, de kevés hatása" van, jóllehet sokan fellélegeztek, hogy nagy károkozás nem történt. "Az utóbbi napokban a nemzeti bankban folytatódik az, ami korábban a gazdasági minisztériumban (...), a jegybankelnök egyfajta gőzmozdonynak tekinti a rábízott intézményt, csak a gőzt a kerekek helyett a dudákra kötötte" - mondta.
    

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért vezetője kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az ellenzéki választási összefogás vezetőjének személyéről azt követően lehet dönteni, hogy létrejött az összefogás. Olyan embernek kell vezetnie az összefogást, aki képes integrálni ezt a sokféle szavazót, akinek elhiszik a választók különböző csoportjai, hogy bízhatnak benne, aki képes a reményt visszahozni, és aki utána képes jól kormányozni.
    

Hangsúlyozta: meg kell győzni a bizonytalan szavazókat arról, hogy érdemes újra aktiválni magukat és elmenni szavazni. Ehhez világos gondolatokat kell érthetően megfogalmazni, de az ellenzék dolgát nehezíti, hogy a kormányoldal "brutális erejű propagandakampányt tart kudarcai elé".
    

Bajnai Gordon előadásában a korábban ismertetett gazdasági vitaanyagát vázolta fel, amelynek középpontjában a bizalom helyreállítása van. A korábbi miniszterelnök az Európai Bilaterális Kamarák, a Joint Venture Szövetség és a Swisscham Hungary üzleti ebédjén szólalt fel. A fórum az első volt a szervezetek által rendezett sorozatban, amelynek keretében a választások előtt pártok vezetőit hívják meg. (MTI)


A magasabb hozzáadott értéket termelő magyar gazdasághoz több mérnök kell

Hazánk gazdasági fejlődésének következő szakaszában a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek és szolgáltatások felé történő elmozdulás kulcskérdés lehet. Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ) elnöke szerint ez a gazdasági fordulat csak akkor lehet sikeres, ha az ország képes elegendő, magas szintű tudással rendelkező mérnököt és szakembert képezni. Úgy látja, hogy a STEM-oktatás megerősítése, az élményalapú tanulás és az egyetemek fejlesztése nem költség, hanem hosszú távú befektetés Magyarország jövőjébe.
2026. 05. 22. 07:30
Megosztás:

Újabb magyar nagyvárosokban indul el az Uber

Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen és Kecskeméten is elindul a szolgáltatás. Az indulást mindkét helyszínen kedvezményes utazást kínáló hétvégi promóció kíséri, a vállalat pedig a jövőben további hazai városokban is megjelenne.
2026. 05. 22. 07:00
Megosztás:

Már nem aranybánya a lakáskiadás, de jó választással még mindig megérheti

Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok Magyarországon 2025-ben, Budapesten az év végén 4,3%-on, vidéken pedig 6,2%-on állt az érték – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Megtakarítási jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban már az állampapíroknál kisebb hozamot lehet elérni a bérbeadással, miközben a 2010-es évek közepén még 10 százalék feletti értékek is voltak. Persze így sem kell félteni a lakástulajdonosokat, hiszen az Európa-rekorder áremelkedés bőven kompenzálta őket a hozamok csökkenése miatt, ráadásul a kontinensen a mostani bérbeadási hozamszintek számítanak „normálisnak” – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 05. 22. 06:30
Megosztás:

Közel-keleti háború, dráguló energia és erősödő forint: újraíródnak a gazdasági kilátások

A közel-keleti háború kitörése ismét bizonytalanná tette a fejlett gazdaságok idei pályáját. Az energiaárak emelkedése, a Hormuzi-szoros körüli feszültségek és a tartós geopolitikai patthelyzet kockázata egyre erősebben hat a növekedési és inflációs várakozásokra. A világgazdaság számára újra előtérbe került a stagfláció veszélye: vagyis az a kellemetlen helyzet, amikor a gazdasági növekedés lassul, miközben az infláció ismét magasabb szintre kerül.
2026. 05. 22. 06:00
Megosztás:

Kerozinsokk 2026: Végigsöpör a budapesti turizmuson a Hormuzi-válság dominóhatása?

Az AUCTORIS friss stratégiai jelentése szerint a geopolitikai feszültségek, az emelkedő üzemanyagárak, a légitársasági költségnyomás és az utazói bizonytalanság dominóhatása a következő hónapokban Budapest turizmusát és vendéglátását is elérheti. A dokumentum nem összeomlással számol, hanem egy fokozatosan kibontakozó, kezelhető, de komoly felkészülést igénylő átrendeződéssel.
2026. 05. 22. 05:30
Megosztás:

Bizalmi vagyonkezelés: ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket

A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
2026. 05. 22. 05:00
Megosztás:

Már most közel harmadával magasabb a nyári előfoglaltság a magyar szálláshelyeken, mint tavaly ilyenkor

A 2026-os nyári szezon előtt jelentősen erősebb foglaltsági szinttel indulnak a magyarországi szálláshelyek, mint egy évvel korábban. A június–augusztusi időszakra vonatkozó átlagos előfoglaltság országosan 31,5%-kal magasabb, mint 2025 ugyanezen pontján volt. A növekedés különösen Budapesten látványos, ahol az idei nyárra vonatkozó előfoglaltság 65,5%-kal haladja meg a tavalyi szintet, miközben az ország többi részén stabilabb, 13,3%-os emelkedés látszik derül ki a SabeeApp friss reprezentatív adatelemzéséből.
2026. 05. 22. 04:30
Megosztás:

Kevesebb kidobott étel, több tudatos döntés – Okos technológiával az élelmiszerhulladék ellen

Az élelmiszerhulladék nemcsak az otthonokban jelent problémát: a szállodákban, az éttermekben és a közétkeztetésben is napi hatalmas mennyiségű étel kerül a kukába. Ez egyrészt környezetvédelmi gond, másrészt komoly anyagi veszteség a cégeknek. A pazarlás megelőzéséért dolgozott a VIMOSZ aktív részvételével a Wasteless konzorcium, amely a mesterséges intelligencia tudását is alkalmazva ad használható eszközöket a megoldáshoz.
2026. 05. 22. 04:00
Megosztás:

Vendégmunkás-stop június 1-jén: Valóban mozgósítható a 400 ezres magyar tartalék?

A tízéves rekordot döntő, 4,8%-os munkanélküliség, a június 1-jén életbe lépő vendégmunkás-tilalom és az AI-vezérelt toborzási megtorpanás olyan „tökéletes vihart” kavar a magyar munkaerőpiacon, amelyre a hagyományos modellek már önmagukban nem adnak választ. A Gig Economy Report 2026 adatai szerint miközben a vállalati oldalon egyre nehezebb a hosszú távú elköteleződés megvalósítása, a magyar munkavállalók tömegei már a rugalmas piactér-modellben látják a biztonságot.
2026. 05. 22. 03:30
Megosztás:

A hiteligénylők is jól járnak a bérek emelkedésével

A nettó átlagkereset 546 000 forint volt 2026 márciusában, a nettó kereset mediánértéke pedig 432 100 forintot tett ki a KSH friss adatai alapján. Az átlagbér akár a legnagyobb összegű személyi kölcsön felvételéhez is elég lehet, a mediánbért keresőknek azonban kompromisszumot kell kötniük, ha nagyobb összegű szabad felhasználású hitelt szeretnének felvenni - írja közleményében a Bank360.hu.
2026. 05. 22. 03:00
Megosztás:

Saját jogú nyugellátás és hozzátartozói nyugellátás: a magyar nyugdíjrendszer egyik legfontosabb alapfogalma

A magyar nyugdíjrendszerben kevés olyan fogalom van, amely első olvasásra ennyire száraznak, jogszabályszerűnek és távolinak tűnik, mégis ennyire közvetlenül érinti az emberek életét. A „saját jogú nyugellátás és a hozzátartozói nyugellátás” kifejezés valójában nem pusztán egy törvényi meghatározás: mögötte évtizedek munkája, járulékfizetése, családi sorsok, megélhetési biztonság és sokszor a túlélő hozzátartozók anyagi védelme áll.
2026. 05. 22. 02:00
Megosztás:

Sokkoló áramdíj-emelkedés terheli a magyar vállalkozásokat

Akár háromszázmilliárdos többletköltséget okozhat a jelenlegi rendszer az iparnak és a logisztikai szektornak.
2026. 05. 22. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjtitkok a paragrafusok mögé bújva: ezért nem csak a befizetés számít

A nyugdíjrendszerről szóló törvényi szövegek elsőre száraznak és nehezen emészthetőnek tűnhetnek, pedig nagyon is húsba vágó kérdésekről beszélnek. Ki garantálja a nyugdíjak kifizetését? Mitől függ az összeg? Mi történik akkor, ha valaki magánnyugdíjpénztári tag is volt? A szabályok mögött egy egész élet munkájának pénzügyi lenyomata rajzolódik ki.
2026. 05. 22. 01:00
Megosztás:

Lemondott a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke

Csütörtökön lemondott Zlatko Matesa, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke, miután korrupciógyanús ügyek sora rázta meg a horvát sportéletet az utóbbi időben.
2026. 05. 22. 00:30
Megosztás:

A spanyol kormány erősíti az erdőtüzek elleni védekezést

A spanyol kormány fokozza az erdőtüzek elleni védekezést az erőforrások bővítésével, az intézmények közti koordináció javításával és a lakosság tudatosságának növelésével - hangsúlyozta Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön Torrejón de Ardozban, a katonaság vészhelyzeti egységének központjában, miután találkozott az operatív egységek vezetővel.
2026. 05. 22. 00:05
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről állapodott meg a Szejm elnökével

A lengyel-magyar parlamenti diplomáciai kapcsolatok és együttműködés élénkítéséről állapodott meg az Országgyűlés elnöke a lengyel Szejm elnökével.
2026. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 21. 23:00
Megosztás:

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt - derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
2026. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett

Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére, és a tengeri útvonalon áthaladó összes hajó számára kötelezővé tette az előzetes engedélykérést - közölte csütörtökön a brit közszolgálati média (BBC).
2026. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán, a szövetség működésének folytonosságát az alapszabálynak megfelelően a novemberi tisztújító közgyűlésig a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együttesen biztosítja - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 21:00
Megosztás: