Szijjártó: a kormány megőrzi a nyugdíjak értékét
2011. 09. 23. 16:12
Míg az MSZP-kormányok évről évre csökkentették a nyugdíjak reálértékét, a nemzeti ügyek kormánya ígéretének megfelelően megőrzi a nyugdíjak értékét és féken tartja a nyugdíjasok számára komoly terhet jelentő rezsiköltségeket - közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel pénteken.
Szijjártó Péter közleményében arra reagált, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök pénteken azt mondta, a szocialisták szerint a kormány lemondott a nyugdíjasokról.
A miniszterelnök szóvivője szerint az MSZP-kormányok egymást követő megszorító intézkedései napról napra tették egyre nehezebbé a nyugdíjasok életét. "Ezért indokolt lenne részükről némi szerénység" - tette hozzá. Hangsúlyozta: a nemzeti ügyek kormánya véget vetett annak az elfogadhatatlan gyakorlatnak, hogy az MSZP-kormányok évről évre csökkentették a nyugdíjak reálértékét. "Ezzel ellentétben, ígéretünknek megfelelően, mi megőrizzük a nyugdíjak értékét, és féken tartjuk a nyugdíjasok számára komoly terhet jelentő rezsiköltségeket" - szögezte le Szijjártó Péter. (MTI)
Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet
A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?
Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására
A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek
2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.
A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
Csoda történt az amerikai tőzsdén!
Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek
A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?
A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?
2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?