MNB: a monetáris tanács egyetlen tagja szavazott a kamattartásra

A monetáris tanács július 22-i kamatdöntő ülésén nyolcan szavazták meg a 20 bázispontos kamatcsökkentést, egy tag a kamat szinten tartására voksolt.

A csökkentésre Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György, Windisch László és Pleschinger Gyula, a szinten tartásra pedig Cinkotai János szavazott - derül ki a monetáris tanács júliusi kamatdöntő üléséről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa július 22-én a 10 bázispontos piaci konszenzussal szemben 20 bázisponttal 2,10 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az ülés után Matolcsy György jegybankelnök sajtótájékoztatón bejelentette: az MNB "tartós tartásra", vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig 2,1 százalékon marad.

 

Az MNB jegyzőkönyve szerint a júniusi inflációs adat alapján a fogyasztói árak továbbra is historikusan alacsony dinamikát mutattak. A középtávú kilátásokat megragadó inflációs alapfolyamat mutatók továbbra is mérsékelt inflációs nyomást jeleznek, amihez hozzájárul a visszafogott külpiaci infláció, a kihasználatlan kapacitások nagysága, az alacsony bérdinamika, az inflációs várakozások mérséklődése, valamint a szabályozott árak több lépcsőben végrehajtott csökkentése. A hazai reálgazdasági és munkapiaci tényezők továbbra is dezinflációs hatásúak, az alacsony infláció tartósan fennmaradhat.

 

Az infláció az előrejelzési horizont végén érheti el az árstabilitásnak megfelelő, 3 százalék körüli értéket. A monetáris tanács több tagja is röviden értékelte a 2012 augusztusa óta tartó kamatcsökkentési ciklus makrogazdasági hatásait, és egyetértettek abban, hogy van még tér némi kamatcsökkentésre. A tanács tagjai abban is egyetértettek, hogy egy 20 bázispontos kamatcsökkentéssel az alapkamat elérhet arra a szintre, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja.

 

Többen is hangsúlyozták, hogy a kamatpálya aljával kapcsolatos bizonytalanság megszüntetése a lazítási ciklus lezárását indokolja, ezért a 20 bázispontos kamatcsökkentés mellett a lazítási ciklus lezárását javasolták. Egy tanácstag véleménye szerint Magyarországon már árstabilitás van és az infláció az előrejelzési horizonton várhatóan a jegybanktörvény alapján kitűzött inflációs céllal összhangban alakul. Véleménye szerint az alapkamat további csökkentése nem indokolt, a gazdasági növekedést pedig alig számszerűsíthető mértékben támogathatja, ami nem-konvencionális jegybanki eszközzel, nevezetesen a jegybank növekedési hitelprogramjával is támogatható.

 

Ugyanez a tanácstag hozzátette, hogy az irányadó kamatláb további mérséklése pénzügyi kockázatot hordozhat magában, míg annak kedvező hatásai csak korlátozottan érvényesülhetnek. A tanács egy másik tagja azt emelte ki, hogy a jelenlegi döntés fő üzenete nem a további kamatcsökkentés mértéke, hanem a ciklus lezárása lehet, ezért – fenntartva, hogy a csökkentés az esetleges pozitív hatások mellett azokhoz képest nagyobb mértékben növeli a kockázatokat – a döntés fő üzenetére tekintettel támogatta a 20 bázispontos csökkentés mellett megvalósuló, a kamatcsökkentési ciklust lezáró javaslatot.

 

A nemzetközi befektetői hangulat az elmúlt hónapban változékonyan alakult, főként a kiéleződő geopolitikai konfliktusok, illetve a vártnál gyengébb európai makrogazdasági adatok hatására. Eközben Magyarország kockázati felárai érdemben nem változtak, a forint árfolyama enyhén gyengült, amiben a külső tényezők mellett országspecifikus tényezők is szerepet játszhattak. Magyarország sérülékenységét csökkenti a tartósan magas külső finanszírozási képesség, és az ennek nyomán csökkenő külső adósságállomány.

 

A hazai kockázati megítélést javíthatja az MNB önfinanszírozási koncepcióhoz kapcsolódó bejelentése is. A tanács többségének megítélése szerint a kamatpálya aljával kapcsolatos bizonytalanság megszüntetése a lazítási ciklus lezárását indokolta, az árstabilitás középtávú elérése pedig további 20 bázispontos kamatcsökkentést tett szükségessé. A tanácstagok egyetértettek abban, hogy az aktuális kamatlépéssel befejeződik a lazítási ciklus. A ciklus lezárása mellett az alapkamat 20 bázispontos csökkentését nyolc tanácstag támogatta, míg a tanács egy tagja az alapkamat szinten tartása mellett tette le voksát.

 

Több döntéshozó is kiemelte, hogy a ciklus során végig hiteles volt a jegybank kommunikációja, és az egyes lépések összhangban voltak a piaci várakozásokkal, így azok tovább erősíthették az intézményi hitelességet. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a monetáris tanács megítélése szerint az alapkamat elért arra a szintre, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. Ezzel a kétéves, jelentős mértékű, 490 bázispontos lazítási ciklus véget ért, előretekintve a makrogazdasági kilátások tartósan laza monetáris kondíciók fenntartásának irányába mutatnak.    (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: