Jógazda: az OBA napokon belül megkezdi a kártalanítások kifizetését

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) napokon belül elindítja a kártalanítási összegek kifizetését a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár betéteseinek - közölte az alap kedden az MTI-vel.

Az OBA kártalanítási kötelezettsége a takarékpénztár 9,8 milliárd forintos betétállományából (a zárolt betéteket és a kamatköveteléseket is beleértve) 8,5 milliárd forintra terjed ki. Összesen 5.457 betétes jogosult kártalanításra, az átlagos betétnagyság 1,5 millió forint. Az OBA által nem biztosított betétekre (714 millió forint) a felszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni.

 

A pénzintézet tevékenységi engedélyét tőkeproblémák miatt január elején visszavonta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), és kezdeményezte a takarék felszámolását. Az OBA a névre szóló betét- és kamatköveteléseket személyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő forint összegig - 27.885.000 forintig - fizeti ki. (Az átszámítás a 2011. január 3-i MNB devizaárfolyamon történik.) Az alapnak 20 munkanap áll rendelkezésére a kártalanításra, január végéig valamennyi biztosított betétest ki kell fizetnie.

 

A Jógazda Szövetkezet cégbirodalma: szerencsejáték, ásványvízgyártás, miegymás...

 

A magánszemélyeknek járó kamat után az OBA a hatályos törvényi előírások szerint levonja a kamatjövedelem adót - összesen 24 millió forintot a 4.527 OBA-kártalanításra jogosult magánszemély után -, és befizeti az adóhivatalnak. A biztosított és kártalanításra jogosult betétesek száma 5.457, ebből 4.546 magánszemély, 891 vállalkozás, 20 pedig közösségi betét, a legrégebben elhelyezett betét 1985-ből való. A közleményből kiderül, az OBA dolgát jelentősen megnehezítette, hogy neki kellett összesítenie az egy-egy betétesre vonatkozó adatokat, holott a jogszabályok szerint ezt a hitelintézetnek kellett volna elvégeznie, és a konszolidált adatokat a bezárást követő öt napon belül átadnia az OBA-nak.

 

Az 500 forint alatti, törvény által ki nem fizethető kártalanítások összege 84 ezer forint, az anonim - azaz nem azonosítható - betéteké pedig 13,5 millió forint - közölte az alap. Vannak nem az OBA által biztosított, 1993. július 1. (az OBA biztosítás hatályba lépése) előtt elhelyezett betétek is - 186 darab, 43,5 millió forint összegben -, ezekre továbbra is az 1993. előtti állami garancia vonatkozik. Az alap adatai szerint 19 betét összege haladja meg az OBA kártalanítási értékhatárát (27.885.000 forint), ezek összege 350 millió forint. A legnagyobb, emiatt "elbukott" egyéni betétösszeg a magánszemélyek körében 90 millió forint, a vállalkozások körében 59 millió forint. A betétbiztosítás alól kizárt betétek összege 364 millió forint, ezen belül 13 települési önkormányzat összesen 59 millió forintot, három hitelintézet 252 millió forintot "bukott" el.

 

Az OBA által nem kártalanított legnagyobb önkormányzati betét 29 millió forint. (Az önkormányzatok, a pénzügyi intézmények, a betétbefagyással érintett hitelintézet vezető tisztviselőinek, 5 százalék feletti tulajdonosainak, valamint a velük közös háztartásban élő közeli hozzátartozóknak a betétei az OBA által nem biztosítottak.) A betétesek kártalanítása háromféle módon történik: összeghatártól függetlenül bárki átutalást kérhet, akik pedig ezt nem jelzik, 1 millió forintig postai utalvánnyal kapják meg a pénzt (100 ezer forintig a postás kiviszi, e fölött a postahivatalban lehet hozzájutni), 1 millió forint felett pedig Oba Betétbiztosítási kártyával (ez esetben a pénzt a postahivatalokban, valamint az OTP Bank fiókjaiban és ATM automatáinál lehet felvenni). A január 10-i határidőig 1.826 magánszemély kért átutalást 4,9 milliárd forint összegben, 1.119 vállalkozás 1,1 milliárd forint összegben (számukra ez kötelező volt), és 20 közösségi betét tulajdonosa 42 millió forint összegben.

 

Postai úton 1.952 magánszemélyt kártalanítanak 443 millió forint összegben, OBA kártyával pedig 520-at 1,5 milliárd forint összegben. Az OBA ismerteti: a Jógazda betétesei túlnyomórészt magyarok, de van köztük 10 szlovák, 9 román, továbbá izraeli, kínai, bolgár, francia, angol és albán állampolgár is, a kártalanítás 16 különböző ország állampolgárait érinti. Az OBA kártalanításban részesülő magánszemélyek 290 település lakói, ezek közül legtöbben Kecskeméten (1.261), Göncön (789), Hidasnémetin (451), Novajidrányon (428) és Budapesten (381) élnek, de vannak betétesek Komáromból, Sopronból, Pécsről, Leverkusenből, Münchenből, Los Angelesből, Hongkongból és Szingapúrból is.


Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás: