Londoni elemzők: az év elején is tartott a magyar gazdaság lendülete

Londoni pénzügyi elemzők szerint a legutóbbi aktivitási adatok arra vallanak, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme az idei év elején is a leggyorsabbak között volt a térségben.

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics a közép- és kelet-európai térségről összeállított, hétfőn ismertetett havi prognózisában közölte: az általa alkalmazott növekedéskövető számítási modell (GDP tracker) azt valószínűsíti, hogy februárban a magyar hazai össztermék (GDP) 3,5 százalék körüli ütemben növekedhetett éves összevetésben, vagyis valamelyest még gyorsulhatott is a tavalyi negyedik negyedév 3,4 százalékos éves szintű átlagnövekedéséhez képest. A ház londoni elemzői szerint ugyanakkor már vannak jelei annak is, hogy a növekedés lassulhat a következő hónapokban.

 

Az egyik ilyen jel az államháztartási hiány csökkenése az idei első negyedévben, valamint a foglalkoztatás bővülésének jelentős lassulása az állami szektorban, ami a költségvetés szigorodására vall a kiadási oldalon. Más nagy londoni házak is hasonló növekedési pályát valószínűsítenek a magyar gazdaságban, bár az egész éves növekedési ütemről szóló előrejelzésekben jelentős eltérések vannak. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének áprilisra szóló globális prognózisa is azt állapítja meg, hogy a magyar gazdaság aktivitási adatai jelentősen javultak az év elején. Ennek alapján a ház az idei első három hónapra 3 százalékos negyedéves összevetésű, szezonális kiigazítással éves szintre kivetített magyar GDP-növekedést vár.

 

A cég londoni elemzői hangsúlyozzák, hogy erre az előrejelzésükre felfelé ható kockázatok érvényesülnek, tekintettel a vártnál erőteljesebb euróövezeti növekedésre, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának kiterjesztésére, valamint az alacsonyabb energiaárakra. A JP Morgan elemzőinek számításai szerint a devizaalapú hitelek ügyében hozott intézkedések - és a háztartások elkölthető jövedelmi hányadának ebből eredő növekedése - 0,2 százalékpontot adhat hozzá a magyar gazdaság növekedési üteméhez. A ház mindezekkel együtt is a tavalyinál lassabb, 2,8 százalékos növekedési ütemet vár Magyarországon az idei év egészében.

 

A cég londoni elemzői szerint ugyanis a tavalyi növekedés fő hajtóerői közül a választások előtti erőteljes költségvetési ösztönzés, a gépjárműszektor termelésének fellendülése és a mezőgazdaság kiemelkedő teljesítménye az idei év növekedésére várhatóan már kevésbé hat. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői a közép- és kelet-európai térség gazdasági kilátásairól összeállított prognózisukban mindazonáltal közölték, hogy a magyar gazdaságban az idén 3,5 százalékos növekedést sem tartanak kizártnak.

 

A ház inkább 2016-ra vár lassulást: jövőre 2,5 százalékos magyarországi GDP-növekedéssel számol. Ezek jelentősen javított előrejelzések: a Morgan Stanley korábbi prognózisa 2015-re 2,9 százalékos, 2016-ra 2,3 százalékos GDP-növekedést valószínűsített a magyar gazdaságban. A Morgan Stanley londoni elemzői az előrejelzések javítását azzal indokolták, hogy a cég szintén javította az euróövezetre - a közép- és kelet-európai gazdaságok elsőszámú exportpiacára - adott növekedési becsléseit, 2015-re 0,4 százalékponttal 1,4 százalékra, 2016-ra 0,5 százalékponttal 2,2 százalékra.   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: