ÁKK: az idén teljesültek az államadósságkezelés céljai

Teljesültek az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) céljai az idén, csökkent az államadósság, nőtt a lakossági állampapír-állomány, javult a forintadósság szerkezete, csökkent a devizaadósság aránya, mindez csökkenő hozamok mellett - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kifejtette: az idén élénk volt a kereslet az államkötvények és a lakossági állampapírok iránt is, utóbbiból a várakozásokat felülmúlva 30 százalékkal, több mint 900 milliárd forinttal többet értékesítettek az egy évvel korábbihoz képest.

   
A 2016. évi adósságkezelési stratégiáról szólva elmondta, hogy az 2016-ban továbbra is három alapelvre, a csökkenő államadósságra, a növekvő belső finanszírozásban a lakosság szerepének erősítésére, illetve devizaadósság arányának csökkentésére helyezi a hangsúlyt az ÁKK.

   
Barcza György elmondta: ennek érdekében a belföldi befektetők szerepének és súlyának növelésére, a közvetlen lakossági értékesítés további bővítésére, a devizaadósság részarányának csökkentésére fókuszálnak, a devizalejáratok megújítása alapvetően forint forrásbevonás útján történik majd, ennek során figyelembe veszik a belföldi megtakarítások alakulását.

A lejáró forintadósság megújítását és a nettó finanszírozási igény finanszírozását forint kibocsátás segítségével tervezik, a már bevált aukciós rendszert és naptárat továbbra is alkalmazzák, egyúttal rugalmas szeretnének alkalmazkodni a piaci igényekhez.

   
Kiemelte: a devizaadósság aránya a teljes adósságon belül maximum 35 százalék lehet, de a belső fizetőképesség növekedésének köszönhetően várhatóan 27 százalék lesz az arány, a forintadósság lejáratát 3 év plusz-mínusz féléves sávban kívánja tartani az ÁKK (3,1 év volt idén szeptember végén)
   
Barcza György kifejtette: 2016-ban a tervek szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya 762 milliárd forint lesz. A finanszírozás szempontjából a tényleges pénzmozgásokon alapuló pénzforgalmi hiányadatok az irányadók. 2016-ben a központi költségvetés pénzforgalmi deficitje a tervek szerint 756 milliárd forint, a társadalombiztosítás alapjainak tervezett éves egyenlege 0, az elkülönített állami alapok tervezett éves hiánya 6 milliárd forint lesz. Az államháztartás központi alrendszerének 2016. évi 762 milliárd forint összegű pénzforgalmi hiánya a GDP 2,2 százalékát teszi ki.
   
A teljes nettó finanszírozási igényt módosíthatja az egyéb finanszírozási tételek között az európai uniós transzferek egyenlege. A 2016 évi finanszírozási terv során az európai uniós transzferekkel mint a likviditást befolyásoló tételekkel számol az ÁKK.
   
2016-ban a törlesztések és visszafizetések összege várhatóan 5380 milliárd forint lesz az éven belüli lejáratú adósság többszöri megújítását kiszűrő OECD mutató szerint. 
   
A forinttörlesztések 3864 milliárd forintot, míg a devizatörlesztések 1517 milliárd forintot (4,8 milliárd eurót) tesznek ki. A forinttörlesztéseken belül a kötvénytörlesztések 453 milliárd forintot jelentenek, ami jelentősen elmarad a 2015-re - és a korábbi években - a lejárati szerkezet alapján eredetileg esedékes kötvénylejárattól. Ez a kötvény megújítások csökkentését célzó kötvény visszavásárlási és -csere programok sikerét mutatja. A terv ezen kívül számol még 270 milliárd forintnyi olyan forintkötvény visszavásárlásával is, aminek tényleges lejárata 2017-ben vagy később esedékes a megújítási kockázat csökkentése érdekében.  Kiemelte: a devizatörlesztések ugyanakkor jelentősen emelkednek a 2015-re tervezetthez képest, részben az Európai Bizottságtól lehívott hitelek utolsó, 1,5 milliárd euró összegű részletének törlesztése miatt. A nemzetközi devizakötvény törlesztések 1,7 milliárd eurót, a belföldi devizakötvény törlesztés 1,5 milliárd eurót tesz ki.
   
A 2016. évi teljes bruttó kibocsátás tervezett összege 6389 milliárd forint. A bruttó kibocsátáson belül 5843 milliárd forintot (91 százalékot) a forintkibocsátások, 546 milliárd forintot (9 százalékot,  1,75 milliárd eurót) a deviza-kibocsátások képviselnek.  
   
Az ÁKK vezérigazgatója elmondta: a tervek szerint 2016-ban a devizalejáratokat elsősorban forintkibocsátások finanszírozzák. Ha a 2015-ben tapasztalható nagymértékű forintpiaci és lakossági állampapír kereslet 2016-ban is fennmarad, az ÁKK csak kisebb nemzetközi devizakötvény kibocsátást, akár renminbiben történő  kibocsátást tervez 2016-ban és a lejáró devizaadósság döntő részét forint állampapír kibocsátások finanszírozzák. Ennek célja a nemzetközi gyakorlatban még mindig magas devizaadósság arányának csökkentése - fűzte hozzá.
     
Letelepedési kötvény és a belföldi Prémium Euró Magyar Államkötvény értékesítését a 2015-ös tapasztalatok alapján, figyelembe véve a PEMÁK lejáratot is, mintegy 750 millió euró (234 milliárd forint) összegben tervezi az ÁKK.
 
 2016-ban a várható kereslet alapján a tervezett nettó kibocsátás összege 1008 milliárd forint lesz - mondta Barcza György.
(MTI)

 


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: