Navracsics: egyre több jel utal arra, hogy újra fejlődésnek indul a közigazgatás

A közigazgatási tárca vezetője szerint egyre több jel utal arra, hogy a magyar közigazgatás "mintha újra fejlődésnek indulna, újra nekilendülne" és a kabinet bízik benne, hogy a jövőben ez kézzel fogható eredményeket is hoz majd.

Navracsics Tibor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási ösztöndíjprogramját megnyitó ünnepi rendezvényen pénteken a Parlamentben kiemelte: két évvel ezelőtt hittek abban, hogy meg lehet újítani a magyar közszolgálatot és közigazgatást, ha visszaadják a rangját. Ezt azonban csak akkor tudják visszaadni - folytatta -, ha olyan értékelvű közigazgatást tudnak felépíteni, amelyben szépen lassan a polgárok ismét elkezdenek hinni.
    

A cél az volt, hogy a magyar államot úgy újítsák meg, hogy az a jövőben ne párt-, rész- vagy csoportérdekeket, hanem nemzeti érdeket szolgáljon.  Navracsics Tibor szerint nagyon nehéz ez a misszió ma, amikor a mindennapi cinizmus lengi be a politikát, és az állammal kapcsolatos részleteket is.    
    

A szaktárca vezetője rámutatott: sokan úgy gondolják, az állam is csak egy eszköz a sok közül, ugyanolyan részérdekeket szolgál, mint bármely más eszköz, amivel nap mint nap találkoznak. A miniszterelnök helyettese azt mondta, hogy bár a közigazgatás megújításáig hosszú utat kell megtenni, de valamikor el kell kezdeni ezt a folyamatot, amelynek stratégiai része a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program. A program célja, hogy évről-évre olyan új szakembereket hozzanak be a közigazgatásba, akik magas szintű idegennyelv-ismerettel és szakmai tudással rendelkeznek.
    

A tárcavezető - aki szerint a tavaly indult program eddig jól vizsgázott - arra kérte az ösztöndíjasokat, hogy mindvégig tartsák meg a hitüket a közügyek intézésében, a közjó felsőbbrendűségében, és abban, hogy nincsen nemesebb dolog, mint a nemzet érdekeit szolgálni.    
    

Gál András Levente kormánybiztos úgy fogalmazott: az ösztöndíj nem egy ajándék, hanem egy lehetőség, és mint mondta, az ösztöndíjasokat "feltöltődve munkakedvvel, tapasztalattal várják vissza a közigazgatásba". Kiemelte: 2012 elején a magyar közigazgatás attól is jó, hogy megismerhető, és rendelkezésre állnak azok a kormány által kiadott leírások, amelyekből tájékozódni lehet. Kötelező irodalomként jelölte meg az alaptörvényt, a Magyary-programot - amelyet 2012.júniusában felfrissítve újra kiadnak - és a tárcák belső szervezeti és működési szabályzatait.
    

Rétvári Bence a közigazgatási tárca államtitkára alapértéknek nevezte a hazaszeretet a közigazgatásban dolgozók számára, ahol inkább koordináció van, mint verseny, ami nagy alázatot igényel, hiszen tízmillió magyar polgár érdekeit, javát kell figyelembe venni. Azt várják, hogy bátran, merjenek másként is gondolkodni - jelezte az ösztöndíjasoknak, hozzátéve: egy diszfunkciókkal működő rendszer megváltoztatásának több pontja van. Cserélni kell a működési szabályokat, de ez semmit sem ér akkor, hogy az ott dolgozók összetétele valamelyest nem változik meg.
    

A parlamenti államtitkár szerint az ösztöndíjasok fontos döntést hoztak, amikor elkötelezték magukat a közszolgálat mellett, és ez valószínűleg évtizedekig meghatározza jövőjüket.
    

A közigazgatási tárca március 1-én második alkalommal indítja el a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programot. A szaktárca tájékoztatása szerint a programra 700-an jelentkeztek, közülük választottak ki 150 fiatalt, akik megkezdhetik munkájukat valamely minisztériumban, vagy háttérintézménynél. A programba 35 év alatti, magyar állampolgárságú, felsőfokú végzettséggel, tárgyalóképes angol, német vagy francia nyelvtudással rendelkező fiatalokat vártak. Az ösztöndíjasok kiválasztását a Nemzeti Közigazgatási Intézet szakértői végezték, több fordulóban.
    

Az ösztöndíjasok március 1-től december 31-i egy tízhónapos gyakorlatot teljesítenek, ebből nyolc hónapot a hazai közigazgatásban, két hónapot pedig külföldön, egy uniós ország minisztériumában, vagy más közigazgatási intézményében.  Tavaly a programot 250-en teljesítették sikeresen, közöttük volt 24 roma származású, illetve 22, már korábban is valamely közigazgatási intézménynél dolgozó fiatal. (MTI)

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben: az értékesítés nettó árbevétele 11,8 százalékkal, az adózás előtti eredmény pedig 17 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 05:00
Megosztás:

Szárnyalnak a lakásárak: nagy átrendeződéseket látunk

Kétszer annyi ingatlanérdeklődés volt 2025 harmadik negyedévében, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban, ám az idei év második negyedévével összevetve is közel 40 százalékos volt az emelkedés - derül ki a zenga.hu teljes aktív hirdetésállományának adataiból. Az élénkülő kereslet pedig az árakban is meglátszott, a július és szeptember közötti időszakban tovább gyorsult az éves árnövekedés mértéke, ami a települések ár szerinti sorrendjében is hozott változásokat.
2025. 10. 04. 04:00
Megosztás:

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a digitális térben előforduló veszélyekre - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 03:00
Megosztás:

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a generáció életútja során jelentős társadalmi és gazdasági változások tanúja volt, most pedig újabb kihívások elé kerül, miközben fokozatosan belép az időskorba. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a legfontosabb kockázatokat, amelyek különösen jellemzőek erre a korosztályra.
2025. 10. 04. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint nem tagja az ERM II-nek (az euró előszobájának). A 2024–2025-ös konvergenciaértékelések alapján több maastrichti kritérium sem teljesül tartósan (infláció, kamat, költségvetési egyenleg), valamint jogszabályi összeegyeztethetetlenségek is fennállnak.
2025. 10. 04. 01:00
Megosztás:

Felmondani csak az öregek szoktak

Forradalmi szemléletváltást sürget a generációk kezelésében a Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatója, a WHC Csoport.
2025. 10. 04. 00:01
Megosztás:

Letette az uralkodói esküt az új luxemburgi nagyherceg

Henrik luxemburgi nagyherceg 25 év uralkodás után lemondott trónjáról, és átadta a nagyhercegi címet fiának, Vilmosnak, aki hivatalosan is letette az uralkodói esküt a luxembourgi parlament előtt - tájékoztatott a Luxembourg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál pénteken.
2025. 10. 03. 23:00
Megosztás:

Deloitte: 26 kiemelkedő magyar vállalatot díjaztak

A Deloitte Private Best Managed Companies üzleti mentorprogramja 2022-ben indult Magyarországon azzal a céllal, hogy szakmai támogatást adjon a hazai magántulajdonú cégeknek, és elismerje a kiemelkedő teljesítményt; a független zsűri idei döntése alapján 26 társaság nyerte el a Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést - közölte a tanácsadó vállalat pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 22:00
Megosztás:

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak

Az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves szinten is csökkentek az ipari termelői árak augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
2025. 10. 03. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
2025. 10. 03. 20:00
Megosztás:

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását

Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását - közölte a programban részt vevő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 19:30
Megosztás:

Felülteljesítő volt a BUX az európai piacokhoz képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.
2025. 10. 03. 19:00
Megosztás:

2 milliárdos állami támogatás a víziszárnyas-tartóknak a madárinfluenza ellen

Már 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés segítése érdekében. A kormány támogatásának köszönhetően az idén júliusban beadott kérelmek alapján első körben 105 érintett baromfitartó juthat forráshoz. Jelentős az érdeklődés a kompenzáció iránt, amelyet minden érintett novemberre kézhez kap - tájékoztatta Nagy István agrárminiszter az MTI-t az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleményében.
2025. 10. 03. 18:30
Megosztás:

Fél Oroszországot már hó borítja

Oroszország területének mintegy ötven százalékát már hó borítja - közölte Roman Vilfand, Oroszország Hidrometeorológiai Központjának tudományos vezetője pénteken az Interfax hírügynökséggel.
2025. 10. 03. 18:00
Megosztás:

Szeptemberben is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon, a szomszédos országok átlagához képest

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 szeptemberében Magyarországon a 95-ös benzin havi átlagára 585 forint volt, ami 2 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok 587 forintos átlaga.
2025. 10. 03. 17:30
Megosztás:

Rekord bérigények és élményközpontú álláskeresés – jön a Műegyetemi Állásbörze

Október 14–15-én ismét megrendezik a nagymúltú Műegyetemi Állásbörzét, amely nem csupán a munkaadókat és a hallgatókat hozza össze, hanem pontos képet is ad arról, milyen elvárásokkal lép a munkaerőpiacra a jövő műszaki értelmisége.
2025. 10. 03. 17:00
Megosztás:

Megkezdte munkáját az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

"Kidolgoztuk azokat a hosszú távú terveket, feladatokat, amelyek a gyakorlati erdőgazdálkodók számára nyújtanak támpontot a jövőben" - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint Mocz András, a tárca erdőkért felelős helyettes államtitkára.
2025. 10. 03. 16:30
Megosztás:

FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben

Szeptemberben csökkent az élelmiszerek világpiaci ára az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
2025. 10. 03. 16:00
Megosztás:

Megkezdődött a képviselőházi választás Csehországban

Megkezdődött a képviselőházi választás péntek délután Csehországban, ahol a voksolás már hagyományosan kétnapos.
2025. 10. 03. 15:30
Megosztás:

A Kormány a Széchenyi Mikrohitel MAX+ keretében magasabb hitelösszeggel és szélesebb felhasználási lehetőségekkel támogatja a hazai kkv-k növekedését

A Kormány mindent megtesz a hazai mikro, kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatása, termelékenységük növelése és méretugrásuk elősegítése érdekében. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a Széchenyi Mikrohitel Max+ hiteltermék üzletszabályzatát.
2025. 10. 03. 15:00
Megosztás: