Munkahelyi konfliktusok: egyre türelmetlenebbek vagyunk egymással

A koronavírus-járvány okozta, régóta tartó bizonytalan helyzet soha nem látott mértékű fásultságban jelentkezik a munkavállalóknál. A home office miatt elveszítjük a lendületünket, nem találjuk a motivációnkat, a türelmetlenség pedig a munkatársakkal való kommunikációban is megjelenik. Nemes Zsuzsanna MBA közgazdász arról beszélt, ebben a helyzetben empatikusabbnak kell lennünk egymással, a vezetőknek pedig hatványozottan oda kell figyelnie a munkavállalók mentális állapotára. Szerinte megoldás lehet az együttműködési workshopok szervezése cégen belül annak érdekében, hogy a szervezet a jövőben is jól működhessen.

Munkahelyi konfliktusok: egyre türelmetlenebbek vagyunk egymással

Több mint egy éve tart már a koronavírus-járvány, és még mindig nem tudjuk pontosan, mikor kaphatjuk vissza a régi életünket. A bezártsághoz egyik napról a másikra kellett alkalmazkodnunk, a feltöltődést szolgáló utazások, szabadidős kikapcsolódások teljesen kiestek a hétköznapjainkból, a hosszú ideje húzódó bizonytalan időszak pedig már nemcsak a magánéletünkre, hanem a munkánkra is erősen rányomja a bélyegét. Nemes Zsuzsanna MBA közgazdász, coach szerint elképesztő szintű monotonitás állt be az életünkben, hónapok óta nem találkozunk a kollégákkal. Emiatt mindenki befásult, egyre több munkavállaló a kiégés határán van.

„Folyamatos nyomás alá vagyunk helyezve, ami hosszú távon kiégéshez vezet. Nem tudunk olyan lendülettel dolgozni, nehezebben látunk hozzá a feladatok elvégzéséhez, nincs meg a belső motivációnk és ezáltal napról napra türelmetlenebbé válunk. Csökken a koncentráció, ez a mentális és lelki állapot pedig a munkahelyi kommunikációban is érződik. Sokkal kevésbé tudunk együttműködni másokkal, így a hatékonyságunk is visszaesik” – mondta az MBA közgazdász, aki a nemeszsuzsanna.hu honlapon rendszeresen ad tanácsokat szervezetfejlesztés és vezetői coaching témában az érdeklődőknek.

Akaratlanul a kollégáinkon vezethetjük le a feszültséget

Nemes Zsuzsanna szerint mivel mindenki stresszes és a kollégáink is nehéz időszakot élnek meg, empatikusabbnak kell lenni. Mint fogalmazott, ha a másik fél esetleg ingerültebben szól hozzánk, lehet, hogy a saját élete problémáit vetíti ki ránk, de az esetek többségében nem velünk van problémája és akaratlanul teszi mindezt. „Lépjünk ki a harcból, ne álljunk bele a vitákba. Minél inkább magunkra vesszük mások gondjait, annál inkább hibáztatjuk saját magunkat. Várjunk öt percet, vegyünk egy mély levegőt és beszéljük át a témát nyugodtan” – mondta. Hozzátette azt is, a munkahelyi konfliktusok kezelésében a járványhelyzet idején hatványozottan nagy a felelőssége a vezetőknek is. Persze ők sincsenek egyszerű helyzetben, hiszen feléjük a legnagyobb az elvárás, rajtuk múlik leginkább egy cég sikere. De a vállalat nem profitálhat úgy, ha a munkatársak teljesen elveszítik az érdeklődésüket.

„Békeidőben a konyhában futottunk össze a kollégákkal, ezt az online térben nehéz pótolni, de nem lehetetlen. Szükség van a négyszemközti beszélgetésekre a feszültség oldása érdekében. A vezetők megtudhatják, ki kivel kommunikál könnyedén, kitől kapja az információkat, hol vannak az elakadások. Ezzel gördülékenyebbé tehetjük a munkafolyamatokat és hosszú távon a cég életét is” – mondta a szakértő.

Workshopokkal a sikeres folytatásért

Nemes Zsuzsanna azt javasolja, érdemes úgynevezett együttműködési workshopokat szervezni a cégen belül. Ugyan az élet vissza fog térni a normálishoz, de már nem lesz minden olyan mint régen, a munkavállalók megváltoztak, a körülmények mások. „Ilyen workshopokon rengeteg olyan tényező át lehet beszélni, aminek köszönhetően a jövőben a szervezet működését is javíthatjuk. A kompetenciák, a feladatok már mások, mint egy évvel ezelőtt voltak, sok, a járvány kezdete óta belépő munkatárs nem ismeri személyesen a kollégáit, ezért érdemes közelebb hozni őket egymáshoz” – sorolta.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, ezzel a módszerrel tudják mérsékelni annak a veszélyét, hogy a fásultságból idővel kiégés legyen. Meg kell előzni, hogy a munkavállalók teljesen kiégjenek, mert az a szervezetre is kihatással lehet. A szakértő hozzáfűzte: a végtelenségig a vezetőket sem lehet nyomni, nekik is tudatosabban oda kell figyelni önmagukra. A fásultságot ugyanis eleinte egyáltalán nem vesszük észre, később viszont már nehéz lesz visszafordítani a folyamatot.


1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás: