Idén a foglalkoztatottság visszaesése várható
Különösen nehéz helyzet előtt állnak mindazok, akik alacsonyabb jövedelmezőségű ágazatokban dolgoznak - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerdán, Ózdon tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: tartanak attól, hogy jelentősen csökken majd a munkavállalók reáljövedelme.
Mint mondta, a kereset máris kevesebb, és a béren kívüli juttatások is csökkennek. Szűk az a réteg, amely nyertese a jelenlegi adó- és gazdaságpolitikának, a dolgozóknak legalább 80-85 százaléka rosszabbul jár, és az sem biztos, hogy a magasabb keresetűek reáljövedelme szinten marad - közölte Pataky Péter. A szakszervezetek ebben a helyzetben az összefogást szorgalmazzák, "mert ha nem fogunk össze, nem lépünk fel közösen, nem tudunk erőt mutatni, akkor nem lesz eredmény".
A munkahelyi kollektív tárgyalásokon igyekeznek "kárenyhíteni", mert a reálkeresetek szinten tartására úgyszólván nincs esély - tette hozzá. Arra törekszünk, hogy a lehető legkisebb veszteség érje a munkavállalókat, ugyanakkor folyamatosan próbáljuk a döntéshozókat befolyásolni a jelenlegi helyzet megváltoztatására, bár erre nagyon csekély az esély, mert valódi egyeztetés, párbeszéd nemigen működik - mondta az MSZOSZ elnöke.
Hozzátette: az emberek féltik a munkájukat, "elemi félelem van bennük". Azért kell összefogni, hogy együttesen győzzük le ezt a félelmet, "mert a félelemben élő emberrel azt csinálnak, amit akarnak", ezt a kiszolgáltatottságot kell csökkenteni, össze kell fogni - hangoztatta Pataky Péter. (MTI)