Orbán: jelenleg elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások

A jelenlegi helyzetben elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Vilniusban, miután a litván elnök és kormányfő társaságában megtekintette a litván fegyveres erők napja alkalmából rendezett katonai díszfelvonulást.

Orbán: jelenleg elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások

A kormányfő a felvonulás után az eseményen részt vevő magyar szakasz katonáival találkozott, majd magyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte: "ma Európában egyetlen országban sem állnak hegyekben feleslegesen a pénzösszegek", és a részvétel egy katonai hadgyakorlaton mindig komoly kiadással jár. Közölte: ebben az esetben is több százmillió forintról van szó, de a jelenlegi helyzetben, amikor a NATO-t új kihívások érték, "háború van a szomszédos Ukrajnában, az egész térség feszült és ideges", a költségvetési szempontokat is meg kell változtatni.

 

Most elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások, és a kormány megszavazta azt az összeget, amely ahhoz szükséges, hogy a magyar katonák részt vehessenek a litvániai hadgyakorlaton - hangsúlyozta Orbán Viktor. A magyar katonák Litvániában részt vettek az Iron Sword (Vaskard) 2014 fedőnevű, november 2. és 14. között tartott hadgyakorlaton. December közepéig maradnak a balti köztársaságban, ahol egy másik gyakorlat, a Baltic Training 2014 keretein belül különféle téli kiképzéseken vesznek részt.

 

A miniszterelnök elmondta: "ez nekünk fontos, részben katonabecsület kérdése", részben pedig a katonáknak szükségük van arra, hogy nemzetközileg is összemérhessék erejüket. Erre egy hadgyakorlat alkalmas, és ezzel növelik az ország iránti elismerést és tiszteletet is - vélekedett. Hozzáfűzte: itt csak a legnagyobb elismerés hangján beszéltek a magyar egységek részvételéről. Orbán Viktor rámutatott: az ország NATO-nak tett vállalásaival "haladunk", és ugyan Magyarország nem olyan gazdag ország, amely "a mellényzsebéből előránthat tíz- meg húszmilliárd forintokat, de amit vállaltunk, azt teljesítjük".

 

Komoly felújítást végeznek Pápán, részt fognak venni más hadgyakorlatokon, és komolyabb katonai eszközöket szereznek be a következő időszakban - sorolta. Úgy látja, Magyarország a NATO-tagállamok első csoportjába fog tartozni, azon országok közé, amelyek a vállalt pénzügyi és technikai kötelezettségeiket teljesítik. Orbán Viktor az ukrajnai helyzettel kapcsolatban azt mondta, hogy elsősorban Magyarország történelmi tapasztalatából kell kiindulni, vagyis hogy az országnak korábban volt közös határa a Szovjetunióval, és "nem voltunk tőle boldogok".

 

Ezért az az ország érdeke, hogy "Magyarország és Oroszország között mindig legyen valami, ez a valami a szuverén Ukrajna lehet" - mutatott rá. Közölte: az az érdekünk, hogy Ukrajna szuverenitása megmaradjon, az ország erős legyen, meg tudjon állni a lábán, képes legyen működtetni a gazdaságát, és meg tudja védeni a határait. "Egy ilyen szomszédra van szükségünk, az ehhez szükséges minden segítséget nemzeti alapon és NATO-kötelékben is megadunk" - fogalmazott. A kormányfő kijelentette, hogy a jelenlegi magyar hadseregben nagyobb büszkeséget, erősebb öntudatot, fegyelmezettebb életvezetést és komolyabb felkészültséget lát. "Csak a legjobbakat mondhatom a magyar katonákról" - fűzte hozzá.

 

Hende Csaba honvédelmi miniszter a szeptemberi walesi NATO-csúcstalálkozó után jelentette be, hogy Magyarország a keleti szárny megerősítése céljából elhatározott intézkedések keretében részt vesz a térségben tartandó hadgyakorlatokon. Az Iron Sword (Vaskard) 2014 hadgyakorlaton kilenc NATO-ország mintegy 2500 katonája vett részt. A mintegy 140 magyar katonából álló kontingens többségét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóalja adja. December közepéig maradnak Litvániában, és a Baltic Training 2014 fedőnevű hadgyakorlat keretein belül különféle téli kiképzéseken vesznek még részt. A magyar katonák egy litván századdal és amerikai századokkal egy zászlóaljnak megfelelő alegységet képeznek, elhelyezési körletük Ruklában van, ahol amerikai katonákkal vannak együtt.

Az EUR/USD visszaesett az 1,15-ös szint alá, csökkentek az amerikai kötvényhozamok

Az esetleges közvetlen közel-keleti amerikai katonai beavatkozás lehetősége, illetve a gyenge májusi amerikai konjunktúraadatok miatt a befektetők a kockázatmentes estközök felé fordultak.
2025. 06. 18. 09:30
Megosztás:

Az amerikai tőzsdék is estek, viszont emelkedtek az olajárak és az olajcégek árfolyama

Az amerikai részvényindexek is estek kedden, miután Trump elnök szavai felvetették a közvetlen amerikai beavatkozás lehetőségét Irán ellen.
2025. 06. 18. 09:00
Megosztás:

Estek az európai tőzsdék, miután Trump megfenyegette Iránt

Az európai tőzsdék estek tegnap, miután Trump amerikai elnök kommunikációja keményebbé vált Iránnal szemben: feltétel nélküli megadást követelt és felvetette az amerikai hadsereg közvetlen részvételét a konfliktusban valamint a Hamenei legfelsőbb vezető elleni potenciális csapás lehetőségét.
2025. 06. 18. 08:30
Megosztás:

Kreatív alkotók tűnhetnek el az internetről a negatív kommentek hatására

Az online tér ma már nemcsak a szórakozás, hanem a munka, az önkifejezés, a közösségépítés színtere is, de a legtöbben egyre kevésbé érzik biztonságosnak, támogatónak. Kutatás készült arról, hogy a bántó hozzászólások, a trollkodás, a kommentkultúra milyen hatással van a magyar internetezőkre, mennyire befolyásolja, hogy ki és hogyan mer megszólalni és megtartani az online világban is az önazonosságát.
2025. 06. 18. 08:00
Megosztás:

640 milliárd forintnyi finanszírozást tett lehetővé a Start Garancia

A Start Garancia Zrt. közel 430 milliárd forint értékű kezességvállalási portfólióval zárta a 2024-es évet, amelyhez 27 tavaly sikeresen megvalósult nagyösszegű ügylet 115 milliárd forinttal járult hozzá – derült ki a társaság frissen közzétett pénzügyi beszámolójából. Míg a tavalyi év során a hazai vállalati hitelállomány 1,6 százalékkal bővült, a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával működő társaság 37 százalékos gyarapodást tapasztalt. A teljes kezelt állomány viszonylatában a Start Garancia 2024-ig 640 milliárd forintnyi hitel- és kötvénypiaci finanszírozás, illetve 860 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítette elő.
2025. 06. 18. 07:30
Megosztás:

Termőföld árak 2025 - merre megy a termőföld piac?

Tavaly 38%-kal több tranzakció keretében 25%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2023-ban, miközben átlagosan 5,9%-os drágulást regisztráltunk a termőföldpiacon. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2024-re összességében már átlagosan négyszeresére növelte árát. Várakozások szerint a földpiac élénkülése idén töretlen marad, ugyanakkor a klímaváltozás egyre erőteljesebben differenciálja a keresletet és az árszinteket – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.
2025. 06. 18. 07:00
Megosztás:

A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból kiderül: a válaszadók háromnegyede úgy véli, idei nyaralása minden téren drágább lesz a tavalyi évhez képest. A nyugodt nyaralás érdekében ugyanakkor egyre többen kötnek utasbiztosítást.
2025. 06. 18. 06:30
Megosztás:

Szigorít a NAV július 1-től, minden vállalkozásnak észnél kell lenni!

2025. július 1-jétől a NAV online adatszolgáltatási rendszere jóval szigorúbb lesz: több eddig csak figyelmeztetést eredményező adatszolgáltatási probléma mostantól hibának minősül – a hibás számlákat pedig visszautasítja az adóhatóság. A Niveus szerint most minden vállalkozásnak érdemes felülvizsgálnia a számlázási folyamatait, különösen azoknak, akiknél automatizált adatküldés működik.
2025. 06. 18. 05:30
Megosztás:

Miért emelkedhet tovább a panel lakások ára?

A 2025 első negyedévében tapasztalt budapesti lakáspiaci boom legérzékenyebben a panellakások vásárlóit érintették, mivel 2024 júniusa és 2025 áprilisa között az árak 32 százalékkal emelkedtek. Azóta viszont több, a vevők számára kedvező változás is történt: korrigáltak az árak, robbanásszerűen nőtt a kínálat és új támogatások jelentek meg a paneltulajdonosok számára – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
2025. 06. 18. 05:00
Megosztás:

Netrisk: a magyar Tesláktól a BYD-ig –ennyibe kerül a villanyautók kötelezője és cascója

A tisztán elektromos autóknál a kötelező biztosítás átlagdíja az idén meghaladta az 52 ezer forintot, ami lényegében stagnálást jelent éves szinten. A villanyautókra kötött kötelező biztosítási szerződések száma pedig 59 százalékkal nőtt idén január és május vége között – közölte saját adatait ismertetve a Netrisk. A kötelezőknél a márkák ranglistáját a Tesla vezeti, megelőzve a Nissant és a BMW-t, de a BYD is helyet kapott a top 10-ben.
2025. 06. 18. 04:30
Megosztás:

Történelmi léptékű kollégiumfejlesztés kezdődik Szegeden

Ünnepélyes keretek között 2025. június 17-én letették az alapkövét az SZTE id. Jancsó Miklós Kollégium új szárnyainak. A fejlesztés eredményeként 3,6 milliárd forintból 240 minőségi férőhellyel bővül a Szegedi Tudományegyetem kollégiumi befogadóképessége.
2025. 06. 18. 04:00
Megosztás:

Elfogták a MagNet Bank solymári fiókjában elkövetett rablási kísérlet gyanusítottját

2025. június 16-án, a reggeli órákban bankrablási kísérlet történt a MagNet Bank solymári fiókjában. Az elkövető a helyszínről elmenekült, személyi sérülés, illetve anyagi kár nem keletkezett. A MagNet Bank a hatóságokkal azonnal és teljes mértékben együttműködött a nyomozás során. A rendőrség gyors és szakszerű munkájának köszönhetően még aznap délután elfogták a feltételezett elkövetőt, aki kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.
2025. 06. 18. 03:30
Megosztás:

A kormány meghosszabbítja az év végéig felvett diákhitelek kamatstopját

A kormány döntése értelmében a 2024. december 31-ig megkötött diákhitelszerződéseket továbbra is kamatstoppal védi a kormány, így ezek esetében a szabad Diákhitel1 konstrukció legfeljebb 7,99 százalékos kamatszint mellett alkalmazható 2025 második félévében is.
2025. 06. 18. 03:00
Megosztás:

Teljes bérbeadottság a Panattoni City Dock Törökbálint logisztikai parkban

Minden négyzetmétere bérlőre talált a Panattoni City Dock Törökbálint logisztikai központnak. A négy modern csarnokból álló több mint 17 000 négyzetméteres komplexumba máig hét vállalat költözött be. A projekt sikerét nem csupán a komplexum kiváló elhelyezkedése és környezettudatos kivitelezése alapozta meg, hanem a hazai ipari- és logisztikai ingatlanpiacon tapasztalható keresletnövekedés a minőségi “last mile” logisztikára alkalmas főváros környéki központok iránt.
2025. 06. 18. 02:30
Megosztás:

Új adószabályok! Családi adókedvezmény csökkenés jön!

Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is. Az ICT Európa szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt felkészülhessenek a módosításokra.
2025. 06. 18. 02:00
Megosztás:

2026-ban bevezetik az EURÓ-t!

2026 január 1-jén Bulgária történelmi mérföldkőhöz érkezik: hivatalosan is bevezeti az eurót, és ezzel az euróövezet, vagyis az Európai Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) teljes jogú tagjává válik.
2025. 06. 18. 01:30
Megosztás:

40 foknál is melegebb idő érkezik - védekezz Káliummal!

Magyarország idén nyáron ismét szélsőséges időjárás elé néz, 40 Celsius-fok feletti melegrekordok, aszályos időszakok és hirtelen viharok sokasága érkezhet – a gazdálkodók azonban már készülnek a kihívásokra. A növényvédelem és az egyre fejlettebb mezőgazdasági technológiák ugyanis érdemben segíthetnek. Hogyan védekezhetnek a gazdák a 2025-ös hőhullámok ellen?
2025. 06. 18. 01:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Jön a 120 napos korlát az egyszerűsített foglalkoztatásban

2025. július 1-től a munkavállaló egy adott évben úgy dolgozhat legfeljebb 120 napot egyszerűsített foglalkoztatás keretében, hogy a 120 napba beleszámítanak a többi munkáltatónál, szintén az egyszerűsített foglalkoztatás keretében ledolgozott munkanapok is.
2025. 06. 18. 00:30
Megosztás:

2 hét múlva zárul a BTC Bull Token előértékesítése

Nincs olyan kripto kereskedő, aki ne szeretné az airdropokat. A piacon elérhető airdropok többsége azonban értéktelen tokenekkel jutalmazza a kereskedőket, amelyekkel csupán annyit tehetnek, hogy néhány centért eladják őket.
2025. 06. 18. 00:01
Megosztás:

Magyarország készen áll a jövő építésére

Magyarország készen áll a jövő építésére, ehhez mind a szakmai tudás, mind a társadalmi támogatás, mind a politikai szándék adott - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára a Liget Budapest Projekt és a FIABCI (Fédération Internationale des Administrateurs de Biens et des Conseils Immobiliers, Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség) magyar tagozatának keddi sajtórendezvényén Budapesten.
2025. 06. 17. 23:00
Megosztás: