Magyar Telekom: jelentősen csökkent a nettó eredmény az első negyedévben

A Magyar Telekom nettó eredménye az első negyedévben 1,7 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 13 milliárd forintról, a visszaesést a társaság az alacsonyabb bruttó fedezeti ráta és a 7,3 milliárd forintnyi közműadó együttes hatásával magyarázta a szerdán közzétett tőzsdei gyorsjelentésben.

A BÉT honlapján megjelent konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült eredmények szerint a társaság idei első háromhavi bevétele 6,8 százalékkal, 146,6 milliárd forintról 156,6 milliárd forintra nőtt a bázishoz képest. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a cégtől 152,25 milliárd forint bevételt és 4,4 milliárd forint nettó profitot vártak. A Magyar Telekom a tavalyi negyedik negyedévet 1,61 milliárd forint veszteséggel zárta, szemben az előző év hasonló időszaki 40,32 milliárd forint veszteséggel. A társaság összes bevétele 3,4 százalékkal 164,87 milliárd forintra nőtt.

 

A társaság közleménye idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki 2013-ról elmondta, arra számít, hogy az éves bevétel az idén nagyjából a 2012-es szinten marad, szemben a korábbi, legfeljebb 3 százalékos csökkenést prognosztizáló célkitűzéssel.

 

Az első negyedévben a mobil bevételek azonos szinten maradtak az előző év azonos időszakához viszonyítva, 73,2 milliárd forintot tettek ki. A mobilhang-alapú bevételek mérséklődését nagymértékben ellentételezte a mobilkészülék-értékesítésből és az internet szolgáltatásból származó bevételek növekedése. A mobiltávközlési szolgáltatásokon belül a hangalapú díjak adják a bevételek legnagyobb részét, amelyek 7,5 százalékkal, 46,6 milliárd forintra estek vissza a tavalyi 50,4 milliárd forintról.

 

Magyar Telekom részvény tőzsdei árfolyama (1 év)

 

MTelekom részvény árfolyama

 

A vezetékes bevételek az első negyedévében 54 milliárd forintot értek el a tavalyi 55,4 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,5 százalékos visszaesés. Nőttek viszont, 20,2 százalékkal, a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek, s elérték 14 milliárd forintot. Emelkedtek az energiaszolgáltatásból származó bevételek is: az első negyedévben elérték a 15,3 milliárd forintot a tavalyi 6,0 milliárd forint után. Az áramszolgáltatási helyek száma elérte a 100 108-at, míg a gázszolgáltatás esetében az ügyfelek száma 68 039-re emelkedett március 31-ig.

 

A társaság az idén egyebek között azt várja, hogy az energiaszolgáltatásokból tovább emelkedik a bevétele, s eléri a 40 milliárd forintot. Tavaly egész évben 25,5 milliárd forint volt a szegmensből származó bevétel, míg 2011-ben 4,5 milliárd forint. 2012 év végén az áramszolgáltatási helyek száma 87 945, míg a gázszolgáltatás esetében az ügyfelek száma 59 900 volt.

 

A kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 24,3 százalékkal, 51,6 milliárd forintról 39,0 milliárd forintra csökkent az első negyedévben, részben szintén a 7,3 milliárd forintos első negyedévi közműadó miatt. Ez a távközlési adóval együtt 12,9 milliárd forintot tesz ki. A fejlesztésekről a társaság közölte: a tavalyi első negyedévi 10,9 milliárd forint összegű 900 megahertzes spektrum licencdíj nélkül 3,8 milliárd forinttal, 12,9 milliárd forintról 16,7 milliárd forintra nőtt 2013 első negyedévben a beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX). Ezt elsősorban az integrált ügyfélszolgálati és számlázási rendszer fejlesztésének a költsége adta.

 

A társaság ez utóbbiról közölte, hogy várakozásai szerint az újgenerációs rendszer elősegíti majd a vállalati szinergiák jobb kiaknázását, a hatékonyság további javítását és a működési költségek csökkentését, miután 2014 végére eléri a teljes funkcionalitását. A társaság a publikus célkitűzések szerint az idén 194,8 milliárd forint EBITDÁ-t vár, miközben 92,4 milliárd forintot költ beruházásokra. Az előbbi esetében 4-7 százalékos csökkenést valószínűsíti éves szinten, míg a beruházások mérséklődését mintegy 5 százalékra teszi a cég.

 

A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír keddi záróára 361 forint volt, árfolyama az elmúlt 12 hónapban 354 és 499 forint között mozgott.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: