Londoni elemzők: jó irányú módosítások az MNB-törvénytervezeten

Kedvező irányúnak nevezték a magyar jegybanktörvény-tervezeten végrehajtott módosításokat pénteki kommentárjukban londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a módosítások megteremthetik az alapját a januári újabb kapcsolatfelvételnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val.

A JP Morgan bankcsoport citybeli közgazdászainak értékelése szerint a tervezeten pénteken végrehajtott módosítások közül különösen kettő tűnik ki. Az egyik az, amelynek alapján a kamatpolitikai döntéshozókat - az MNB-elnökön és alelnökein kívül - a parlament nevezi ki, vagyis ezt a jogkört nem ruházzák át az államfőre, ahogy az egy korábbi változatban szerepelt.

 

A másik pedig az, amelyik kimondja, hogy a kormány nem tesz kísérletet az MNB és vezetői befolyásolására, és jóllehet az MNB-elnök beszámolással tartozik a parlamentnek, függetlensége azonban biztosított lesz. A JP Morgan londoni elemzői közölték: véleményük szerint kedvező fejleményként kell értelmezni a magyar törvényhozók hajlandóságát az EU és az IMF aggályainak elsimítására.

 

Bár az EU-bizottság inkább a jegybanktörvény és a gazdasági stabilitási törvény tervezeteinek teljes visszavonását pártolta volna - azzal a törvénnyel együtt, amely megteremti a lehetőséget az MNB és a pénzügyi felügyelet összevonására -, "véleményünk szerint azonban a mai (pénteki) módosítások egyértelműen helyes irányba tett lépések" a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos bizonyos aggályok kezelése szempontjából - fogalmaztak pénteki kommentárjukban a JP Morgan londoni szakértői. A ház elemzői közölték: értékelésük szerint a pénteken végrehajtott módosításoknak már "elégnek kell lenniük" ahhoz, hogy januárban informális tárgyalások kezdődhessenek (az IMF-fel és az EU-val).

 

A JP Morgan szakértői szerint ugyanakkor a jegybanktörvény jövő héten esedékes végszavazásáig további olyan módosítások is beterjeszthetők, amelyek lehetőséget teremthetnek akár a hivatalos tárgyalások megkezdésére is, ahogy ez az eredeti tervekben is szerepelt. A cég elemzői pénteki kommentárjukban közölték: továbbra is úgy gondolják, hogy 2012 első negyedében elérhető a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti csomagról, bár "változatlanul magasak annak a kockázatai is, hogy a megállapodás átcsúszik a második negyedévre".

 

Más nagy londoni házak is valószínűsítik, hogy a magyar kormány végül megállapodásra jut a valutaalappal és az EU-val. Az Eurasia Group nevű globális gazdaság-politikai kockázatelemző csoport szakértői az informális előkészítő megbeszélések félbeszakadására utalva minapi helyzetértékelésükben megjegyezték: szerintük kezdettől "egyértelmű volt", hogy nehéznek bizonyulnak majd a tárgyalások az IMF/EU-delegációval, különös tekintettel arra, hogy milyen mértékben eltérnek a várakozások a megállapodás lehetséges típusainak mibenlétével kapcsolatban.

 

A ház ugyanakkor közölte: alapeseti forgatókönyvében 65 százalékos esélyt ad arra, hogy a jövő év elején létrejön a megállapodás egy új programról. E program legvalószínűbb formája az Eurasia elemzői szerint is elővigyázatossági jellegű készenléti megállapodás lesz, amely nem feltétlenül járna tényleges hitellehívással, de negyedévenkénti felülvizsgálat társulna hozzá. (MTI)

Megjelenik a magyarországi autópiacon a kínai Geely márka

Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél - jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.
2026. 02. 24. 06:00
Megosztás:

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését a gyalogosok biztonsága védelmében, valamint a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt.
2026. 02. 24. 05:30
Megosztás:

Optimalizálja hazai gyártási kapacitásait a Green Factory

A Green Factory cégcsoport stratégiai döntést hozott a hatékonyabb régiós szintű működés támogatása érdekében. A vállalat tájékoztatása szerint a Tök községben található üzeme 2026 márciusában leállítja a működését. A kieső kapacitást a cégcsoport gyáli, valamint a lengyelországi Legnicában található, korábbi Eisberg egységéből látják el, biztosítva a partnerek folyamatos és zavartalan kiszolgálását.
2026. 02. 24. 05:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 04:30
Megosztás:

Az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem új irányai

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézete a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 95 877 236 Ft támogatásával a 2019-2.1.7-ERA-NET-2022-00056 azonosítószámú „Az antibiotikum stewardship beavatkozások "egy egészség" irányítása” c. projekt keretében egy nagy nemzetközi kutatási projektben vizsgálta, hogyan érvényesül az „Egy Egészség” (One Health) megközelítés az antimikrobiális rezisztencia (AMR) megfékezésében.
2026. 02. 24. 04:00
Megosztás:

Újabb négymilliárd forint a távfűtött otthonok korszerűsítésére

A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 24. 03:30
Megosztás:

Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el a parlament hétfő esti rendkívüli ülésén, amelyet az MSZP kezdeményezett a gödi Samsung-gyárban felmerült szabálytalanságokkal kapcsolatban, illetve az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzését sürgetve. A napirend elfogadására 18 képviselő igennel, egy pedig nemmel szavazott, míg egy képviselő tartózkodott.
2026. 02. 24. 03:00
Megosztás:

Adathalász e-mailben élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Adathalász e-mailben csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár (MÁK) nevével - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 02:30
Megosztás:

Most kiszámolhatod, mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest

Gondoltál már arra, hogy okosabb vagy-e az átlag magyarnál, vagy csak annak hiszed magad? Netán gyakran érzed úgy, hogy „kilógsz a sorból” – akár pozitív, akár negatív értelemben? Most végre nem érzésekre, hanem számokra támaszkodhatsz.
2026. 02. 24. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook végleges döntést hozott

Igen, a hír igaz, és mára lényegében eldőlt: a Meta megszünteti a Messenger külön telepíthető asztali alkalmazásait Windowsra és macOS-re. Ez azt jelenti, hogy a „Messenger Desktop” programok ezekre az operációs rendszerekre a továbbiakban nem lesznek elérhetők. De mit jelent mindez a gyakorlatban?
2026. 02. 24. 01:00
Megosztás:

Ingyenes online hazugságvizsgálat - most minden kiderül!

A hazugság a mindennapjaink része. Néha ártatlannak tűnő füllentés, máskor tudatos félrevezetés, de szinte minden ember életében jelen van valamilyen formában. A kérdés nem az, hogy találkozunk-e vele, hanem az, felismerjük-e időben, és tisztában vagyunk-e a saját viselkedésünkkel.
2026. 02. 24. 00:30
Megosztás:

Vizsgálják az egri óvodai megbetegedéseket

A hatóságok vizsgálják az egri Epreskert utcai óvodában néhány napja történt megbetegedéseket, és megtették a szükséges intézkedéseket - közölte a város polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 23:30
Megosztás:

A Mercedes erősítene a csúcskategóriás szegmensben

A Mercedes-Benz AG középtávú stratégiai terveiben szerepel, hogy mintegy 2 milliós értékesítési darabszám mellett megerősítse pozícióját a csúcskategóriás szegmensben, egyidejűleg növelje az elektrifikált modellek részarányát, miközben megőrzi a márka alapértékeit - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kereskedelmi Kft. az MTI-t.
2026. 02. 23. 23:00
Megosztás:

Vámháború és geopolitikai feszültség rázta meg a kriptovaluta piacot

A hét pénzügyi piaci nyitása komor hangulatban telt a kriptoszektor számára. A globális geopolitikai feszültségek és az új gazdaságpolitikai bejelentések hatására a befektetők gyorsan kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, ami azonnal lecsapódott a digitális eszközök árfolyamában. A hétvégi pozitív lendület rövid életűnek bizonyult: a makrogazdasági bizonytalanság ismét rátelepedett a piacra.
2026. 02. 23. 22:30
Megosztás:

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését, egyebek mellett a lengyel drónvédelmi rendszer kiépítése terén - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn a délkelet-lengyelországi Deba-Lipa gyakorlótéren, a Jonas Gahr Störe norvég kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
2026. 02. 23. 22:00
Megosztás:

A Bitwise CIO-ja 4 kulcsfontosságú kriptót nevezett meg 2026-ra

A digitális eszközpiac érettségi szintje új szakaszba léphet 2026-ban – legalábbis a Bitwise vezető befektetési szakembere szerint. Matt Hougan, a Bitwise Asset Management CIO-ja négy olyan kriptovalutát nevezett meg, amelyek szerinte strukturális alappillérei lehetnek a 2026-os piaci ciklus hátralévő részének. Nem spekulatív altcoinokról, hanem intézményi szinten is releváns infrastruktúrákról beszél.
2026. 02. 23. 21:30
Megosztás:

A héten elkészül a Vác-Balassagyarmat vasútvonal felújítása

A héten elkészül a Vác és Balassagyarmat közötti vonal felújítása, a kedvezőtlen időjárás miatti kényszerszünet nagy részét sikerült behozni - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának hétfői közleményében.
2026. 02. 23. 21:00
Megosztás:

Jelentősen drágult a gyümölcs Szerbiában

Szerbiában tavaly 68,2 százalékkal emelkedett a gyümölcs ára az előző évhez képest - közölte az ország statisztikai hivatala.
2026. 02. 23. 20:00
Megosztás:

Márciusban indul az idei lakásbiztosítási kampány

Március 1-jén kezdődik az idei lakásbiztosítási kampányban az egy hónapig tartó felmondási időszak, amely lehetőséget ad a lakásbiztosítások felülvizsgálatára, aktualizálására - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak

A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és digitális ügyfélszolgálati rendszereinek elérhetőségét, mivel a légitársaság ütemezett karbantartást hajt végre - közölte a Wizz Air hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:00
Megosztás: