Környezetvédelmi termékdíj: kis módosítás – nagy változás

Első olvasatra úgy tűnhet, hogy új az év nem sok újdonságot hozott a környezetvédelmi termékdíj szabályozásban. Kicsit mélyebbre ásva ugyanakkor, kiderül, hogy vannak olyan módosítások, amelyek gyakran használt konstrukciók újragondolását is szükségessé tehetik – hívják fel a termékdíjban érintett vállalkozások figyelmét a MAZARS szakértői. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: az egyik legjelentősebb változás, hogy a jövőben a készletre vétel alapján történő termékdíj fizetés mellett a kötelezettség-átvállalás már nem működik.

Környezetvédelmi termékdíj: kis módosítás – nagy változás

Január 1-jétől kibővült a környezetvédelmi termékdíj-kötelezettség keletkezés jogcímeinek köre. Az év első napjától az „első belföldi forgalomba hozatal” és a „saját célú felhasználás” mellett a „készletre vétel” is keletkeztethet termékdíj-kötelezettséget – áll a MAZARS legfrissebb összefoglalójában. Erre akkor kerül sor, ha az adófizetésre kötelezett a készletre vétel időpontját jelöli meg a termékdíjfizetési kötelezettség keletkezése időpontjának, és ezt be is jelenti az adóhatóságnak a tevékenység megkezdését követő 15 napon belül, vagy folyamatosan működés esetén – a tárgyévre vonatkozó választását – január 31-éig, írja a jelentés.

 

„Bár a készletre vételt a gyakorlatban a múltban is önálló jogcímkét kezeltük, a törvénymódosítás két nagyon lényeges dologra hívja fel a figyelmet” – mutat rá Csizmadia Heléna, a MAZARS adóigazgatója. Egyrészt a módosításnak komoly következményei vannak azokra nézve, akik készletre vételkor fizetik meg a termékdíjat, és emellett átvállalási szerződésekkel rendelkeznek.

 

Azzal ugyanis, hogy a készletre vétel önálló jogcímként került be a törvénybe, a készletre vételkor tényleges fizetési kötelezettség keletkezik, és azonnal esedékessé válik a termékdíj fizetés. Eddig ez a kitétel azért nem okozott gondot, mert a forgalomba hozatalig nem volt olyan törvényi jogcím, amely alapján fizetési kötelezettség keletkezett volna, forgalomba hozatalkor pedig ez a teher automatikusan átszállt az átvállalóra.

 

„Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban a készletre vételkori megfizetés és a fizetés átvállalása együtt nem működik. Az ilyen konstrukciókat meg kell vizsgálni és úgy kell módosítani, hogy az a lehető legkedvezőbb legyen minden érintettnek.” – vonta le a következtetést a szakember.

 

Hozzátette: erre már csak kevés idő van, mert – ahogy a készletre vételkori fizetési kötelezettség választására – úgy az attól való eltérés bejelentésére is január 31-éig van lehetőség. „A határidő jogvesztő, így a döntés nem tűr halasztást” – figyelmeztetett Csizmadia Heléna. Másrészt a törvényváltozás egy – széles körben elterjedt – hibás gyakorlatra is ráirányítja a figyelmet.

 

A MAZARS szakértői szerint ugyanis az érintett vállalkozások nem mindig kezelték a szabályoknak megfelelően azt a speciális helyzetet, ha készletre vételkori fizetési kötelezettséget választó kötelezett külföldről termékdíjköteles terméket hozott be, de azt végül mégsem hozta forgalomba itthon vagy használta fel saját célra, hanem visszaszállította a külföldi partnernek, vagy – nagykereskedőként – változtatás nélkül továbbértékesítette külföldön. „Ezt az egyszerűség kedvéért sokan úgy kezelték, hogy készletre vételkor megfizették, kiszállításkor pedig visszaigényelték a termékdíjat.

 

A visszaigénylés ilyen esetben azonban jogosulatlan volt, hiszen termékdíj fizetési kötelezettség sem keletkezett.” – hangsúlyozta Csizmadia Heléna. Valójában a termékdíj-kötelezettség az első belföldi forgalomba hozatalkor vagy a saját célú felhasználásakor állt volna be – visszamenőlegesen a készletre vétel időpontjára. Mivel azonban egyik sem történt meg, így fizetési kötelezettség sem keletkezett, azaz sem fizetni sem visszaigényelni nem kellett volna a termékdíjat.

 

A helytelen eljárás többlet adófizetési kötelezettséget ugyan nem jelent, de a jogosulatlan visszaigénylés miatt adóbírságot eredményezhet, ezért az eljárási szabályok megfelelő alkalmazására érdemes odafigyelni, és a múltbeli hibákat javasolt önellenőrzéssel korrigálni. „A 2016-os szabályváltozásokkal ez a hibalehetőség megszűnik” – fűzte hozzá a szakértő.

 

Kié a doboz?

 

A MAZARS gyakorlatában sokszor felmerült az a kérdés, hogy pontosan ki minősül kötelezettnek olyan esetekben, amikor egy társaság logisztikai szolgáltató segítségét veszi igénybe a termékek behozatalához. Ilyen esetekben ugyanis gyakran előfordul, hogy a logisztikai szolgáltató lebontja a szállítói csomagolást (esetleg át is csomagolja a termékeket), és kisebb egységekben szállítja ki a termékeket a címzetteknek.

 

A terméknek a logisztikai szolgáltató soha nem lesz a tulajdonosa, de mi a helyzet a lebontott csomagolással? A törvény 2016. január 1-jétől egyértelműen kimondja, hogy kötelezettnek a csomagolási hulladék első birtokosa számít, tehát ilyen esetekben a logisztikai szolgáltató. Bár a hatóságok jogértelmezése miatt ezt eddig is így kellett volna kezelni, mégis gyakran tapasztaltuk, hogy a logisztikai szolgáltatók nem voltak hajlandóak ezt a kötelezettséget felvállalni, ami mind a szolgáltatást megrendelő, mind a logisztikai szolgáltató szempontjából tarthatatlan.

 

„A szolgáltatást megrendelő feleslegesen fizeti meg a termékdíjat, míg a logisztikai társaság esetében komoly adóhiánnyal és büntetéssel lehet számolni. Az ilyen ügyletek átgondolása, és az esetleg aggályos múlt rendbetétele mindenképpen javasolt” – állítja Csizmadia Heléna.

 

Fontos háromszögek

 

A törvény eddig is tartalmazott kitételeket a háromszögügyletekre vonatkozóan, ezek gyakorlati alkalmazására mégis igen ritkán került sor.

 

„A módosítás ebben az esetben könnyítést jelent, amely kapcsán érdemes átgondolni a múltbeli és a jövőbeli ügyleteket is” – javasolja a szakértő. A szabályozás értelmében, ha belföldi vevőnek értékesítünk termékdíjköteles terméket úgy, hogy az értékesítés következtében a termék közvetlenül külföldre kerül kiszállításra, nem keletkezik termékdíj-kötelezettség. Eddig a szabályozás feltételként szabta, hogy a fuvart az értékesítőnek magának kell végeznie vagy megrendelnie, de ez a korlátozás 2016. január 1-jétől kikerült a törvényből.

 

A MAZARS tapasztalatai szerint ezzel a könnyítéssel eddig még nagyon kevesen éltek, pedig komoly adminisztrációs terhektől szabadíthatja meg mind az értékesítőt, mind pedig a beszerzőt: nincs szükség a termékdíj megfizetéséhez kapcsolódó nyilvántartás vezetésére, a visszaigénylési számlazáradék szerepeltetésére és a visszaigényléshez kapcsolódó adminisztrációra sem.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: