KSH: májusban ismét nőtt a külkereskedelem volumene

Májusban - az előző két havi csökkenés után - a kivitel volumene 4,4, a behozatalé 2,8 százalékkal nőtt a bázisszinthez képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Euróban számolva az export három havi csökkenés után 1,9, az import két havi esést követően 2,8 százalékkal nőtt májusban az egy évvel korábbihoz mérve. Az év első öt hónapjában a kivitel volumene 1,5, a behozatalé 0,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Euróban számolva azonban az öthavi kivitel 0,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, bár forintban 8,7 százalékkal nőtt.

 

Az import euróban 0,5 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál, és 13,0 százalékkal nőtt forintban. A 2012. január-májusi kivitel értéke 9.792 milliárd forint (33,08 milliárd euró), a behozatalé 8.961 milliárd forint (30,254 milliárd euró) volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 2,827 milliárd eurót tett ki, 425 millió euróval kevesebbet, mint 2011 első öt hónapjában. A májusi 701 millió eurós exporttöbblet azonban a legnagyobb szufficit tavaly szeptember óta.

 

A kedvezőbb májusi adatokat a KSH azzal magyarázta, hogy dinamikus bővülést mutatott a kisebb súlyú élelmiszerek, italok, dohány, illetve a nyersanyagok - ezen belül az olajos mag és olajtartalmú gyümölcs - exportja és megállt a gépek és szállítóeszközök forgalmának tavaly december óta tartó csökkenése. Január-májusban a forint a dollárhoz képest 17,1, az euróhoz mérten 9,6 százalékkal gyengült az egy évvel korábbi árfolyamához képest.

 

Ehhez képest az import első öthavi forintban mért árszínvonala 9,6, az exporté 7,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A cserearány 2,3 százalékkal romlott. A gépek és szállítóeszközök kivitelének és behozatalának volumene 4,3, illetve 2,3 százalékkal volt kevesebb, mint 2011. január-májusban, májusban azonban az export elérte, az import pedig meghaladta az egy évvel ezelőtti szintet. Euróban az export 8,1, az import 4,1 százalékkal esett vissza a tavalyi első öt hónap adataitól. Az árufőcsoporton belül tavaly június óta tart a híradás-technikai hangrögzítő és -lejátszó készülék exportvolumenének visszaesése.

 

Öt hónap alatt a termékkör kivitele több mint negyedével maradt el az előző évitől, bár májusban már mérsékeltebb volt a csökkenés. Ezzel szemben számottevő bővülés jellemezte az energiafejlesztő gép és berendezés kivitelét minden országcsoport vonatkozásában. Egyszámjegyű exportvolumen-növekedés volt az általános rendeltetésű ipari gép, a villamos gép, készülék és műszer valamint a közúti jármű esetében; utóbbi behozatala csaknem tizedével nőtt. A feldolgozott termékek export- és importvolumene 8,6, illetve 4,7 százalékkal nőtt. Euróban az export 6,7, az import 1,8 százalékkal nőtt. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb súlyt képviselő gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitelének volumene több mint tizedével bővült, a behozatalé némileg meghaladta a bázisidőszaki szintet.

 

Kétszámjegyű volt a volumennövekedés a szakmai tudományos ellenőrző műszer, és a szerves vegyi termék importjában, a gumigyártmány, és a fémtermék exportjában, valamint a vas és acél mindkét irányú forgalmában. Az energiahordozók importvolumene 0,6 százalékkal csökkent, az árak 24,7 százalékos növekedése azonban forintban 24,0 euróban 12,8 százalékos importnövekedést okozott. Ellentétes tendencia érvényesült a két fő árucsoportnál: a természetes és mesterséges gáz behozatalának volumene 5,3 százalékkal bővült, míg a kőolajé közel azonos mértékben elmaradt az egy évvel ezelőtt regisztrált forgalomtól. 2012 első öt hónapjában az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportjának volumene 7,3, az importé 1,2 százalékkal emelkedett.

 

Euróban az export 8,9, az import 4,0 százalékos növekedést mutatott. Kétszámjegyű volt a bővülés az árufőcsoport kivitelének közel harmadát képviselő gabona és gabonakészítmény exportvolumenében, ezen belül is a májusi forgalom a másfélszeresére nőtt. A legnagyobb exportnövekmény a holland és a német értékesítéseknek köszönhető. A tejtermék és tojás kivitelének volumene némileg meghaladta, a behozatalé viszont nem érte el 2011 azonos időszaki szintjét. Továbbra is visszaesést regisztrált a KSH az élő állat, valamint a hús és húskészítmény kivitelében és behozatalában. 2012. január-májusában az Európai Unióba (EU) irányuló kivitel volumene 1,0 az onnan érkező behozatalé 3,0 százalékkal volt több mint 2011 azonos időszakában.

 

Az euróban számolt export 1,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az import 1,7 százalékkal felülmúlta azt. Külkereskedelmi aktívum az unió tagjaival szemben 773 millió euróval (109 milliárd forinttal), ezen belül a régi tagállamok vonatkozásában 680 millió euróval (129 milliárd forinttal) csökkent. Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben az export volumene 3 százalékkal bővült, ugyanakkor az importé 5 százalékkal elmaradt az egy évvel ezelőttitől. A külkereskedelmi mérleg hiánya 1 milliárd euró (303 milliárd forint) volt, 347 millió euróval (65 milliárd forinttal) kevesebb, mint 2011 azonos időszakában.


Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás: