Fed-kamatemelés előtt: más ez a ciklus

Látványosan hosszú vajúdás után a piaci várakozások alapján december 16-án kamatot emelhet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A kamatemelési ciklus elindulását 2014 tavasza óta lebegteti a testület, rendkívül hosszú felkészülési időt adva ezzel a piacoknak. Legutóbb szeptemberben áraztak a testülettől jövő jelzések alapján ilyen lépést a piacok – a döntés akkor nemzetközi aggodalmak miatt elmaradt. Ezúttal nehezebb komoly kifogást találni - olvasható a Pioneer Alapkezelő elemzésében.

„Az amerikai gazdaság jelenlegi állapota nem indokolja az extrém laza monetáris környezet fenntartását, aminek nem kívánt mellékhatásai lehetnek” – mondta a Pioneer Alapkezelő mai sajtóbeszélgetésén Forián-Szabó Gergely befektetési igazgató.

 

Az USA-ban jelenleg kisebb a munkanélküliség, mint a korábbi kamatemelési ciklusok megindulásakor, megkezdődött a bérek emelkedése, és növekedésnek indultak a lakásárak is. Ugyanakkor jelenleg nincs – és az alacsony nyersanyagárak, valamint az erős dollár miatt a közeljövőben várhatóan nem is lesz – olyan inflációs nyomás az amerikai gazdaságon, amilyen a korábbi kamatemelési ciklusoknál tapasztalható volt. Éppen ezért az a legvalószínűbb forgatókönyv pillanatnyilag, hogy emelés lesz ugyan, de a folytatást illetően nagyon óvatos („galamblelkű”) kommentárokra számíthatunk.
 
A piac által prognosztizált amerikai kamatemelési ciklus több okból eltérhet a korábbiaktól. A világgazdasági környezet rendkívül törékenynek mondható, a fejlett gazdaságok többségében a túlzottan alacsony infláció okoz fejfájást. Emiatt globális szinten még mindig laza, illetve lazuló monetáris kondíciókról lehet beszélni, a nagy jegybankok mérlegfőösszege továbbra is növekedést mutat. A Fed láthatóan tudatában van annak, hogy a globalizáció és a világ gazdasági növekedésének törékenysége miatt kamatpolitikája erőteljesebben hat más országokra, mint korábban. A fejlődő országokba irányuló tőkeáramlás az utóbbi tíz évben soha nem látott érzékenységgel reagált a fejlett országok – és azon belül is elsősorban az USA – kamatemelési ciklusaira, a kamatok változása erőteljes be-, illetve kiáramlási hullámokat indukált.
 
„Emellett a Fed döntéshozóinak a dollár erejére is tekintettel kell lenniük, hiszen a külkereskedelmi partnerekhez viszonyított felértékelődésnek komoly növekedési áldozata lehet” – hívta fel a figyelmet a Pioneer befektetési igazgatója. Miután a Fed a globális jegybankok között úttörő szerepet vállal a szigorítással, a tempós kamatemelés könnyen a dollár további erősödéséhez vezethetne. A fenti kockázatok miatt szinte biztosra vehető, hogy a mostani kamatemelési ciklus óvatosabb lesz a korábbiaknál.
 
„Érdekes helyzet, hogy a fejlődő országok összességében soha nem látott adósságokkal terhelve várják a Fed lépését” – mondta Forián-Szabó Gergely. A külföldi devizákban – főként dollárban – erősen eladósodott gazdaságok vannak legjobban kitéve a dollár kamatszint-emelkedésének. Közép-Európa országai a fejlődő régiók közül viszonylag stabil makrogazdasági és finanszírozási környezettel rendelkeznek, és itt az EKB lazább politikája dominálhat, így ez a térség a fejlődő régiók közül viszonylag jól vészelheti át a Fed esetleges szigorítását.
 
A tőkepiacok a korábbi tapasztalatok szerint vegyesen fogadják a kamatemelési ciklusokat. A részvénypiacok a gazdaság pörgését hűtő szándék ellenére több ízben szép emelkedést tudtak felmutatni. A kötvénypiacok azonban gyakran megsínylik a trendváltásokat, különösen ha a kamatemelési ciklus inflációs meglepetéssel párosul. A mostani ciklus azonban a korábbiaktól eltérő képet is mutathat. Az inflációs környezetben egyáltalán nem látszik még a globális fordulat, emiatt az amerikai kamatemelés hatásait akár huzamosabb ideig is ellensúlyozhatja a japán és az európai jegybankok lazító politikája. Ennek hatására a japán és európai hozamkörnyezet tartósan alacsonyabb lehet, mint a dollárkötvények hozamszintjei.
 
Meglepetések persze előfordulhatnak. „Gyökeresen más forgatókönyvet eredményezhet például az újabb és újabb mélypontokat tesztelő nyersanyagárak esetleges felpattanása, vagy a dollár gyengülése, ami a jelenlegi nagyon erős dollár-long pozíciók miatt akár meglepően gyorsan bekövetkezhet, még a beárazott kamatemelés ellenére is” – hívta fel a figyelmet a Pioneer Alapkezelő igazgatója. Ez a konstelláció az egyre feszesebb munkaerőpiaccal rendelkező Egyesült Államokban váratlan inflációs nyomást eredményezne, ami az eszközárak alapos átértékelését vonná maga után.


Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás: