Trócsányi: nagymértékben csökken a tőketartozás és a hitelek kamata

A forintosításról és a fair bankokról szóló törvényjavaslatok eredményeként a devizahitelesek tőketartozása és a hitelek kamata is nagymértékben csökken - mondta az igazságügyi miniszter pénteken az Országgyűlésben az előterjesztések együttes, összevont vitájában.

Trócsányi László elmondta, mindkét törvényjavaslat célja, hogy a devizahitelezéshez kapcsolódó társadalmi probléma még egyszer ne alakulhasson ki.
    

Jelezte, tisztában van azzal, hogy a közel piaci árfolyamon történő forintosításról vita alakult ki. Trócsányi László szavai szerint a kormányt az árfolyam vonatkozásában az Alkotmánybíróság (Ab) egy határozata és a Kúria egy jogegységi döntése is köti, és ha nem ilyen árfolyamot határoztak volna meg, fennállna a veszélye annak, hogy nemzetközi jogi fórumokon a magyar állam pert veszít a bankokkal szemben.
    

Az Ab és a Kúria döntései szerint az árfolyamkockázat teljes mértékben az adósokat terheli, továbbá az Ab szerint a törvényi úton történő szerződésmódosításnak mindkét fél méltányos érdekeit figyelembe kell vennie - indokolt.
    

A miniszter közölte, 2015. február 1-jével kell áttérni a bankoknak az új szerződési feltételekre, és a forintosítás időpontja is ez lesz.
    

Hangsúlyozta, az elszámolással nem érintett szerződések, valamint minden újonnan kötött fogyasztói kölcsönszerződés esetében a fair bankokról szóló javaslat határozza meg az új, tisztességes szerződéses feltételeket, az elszámolással érintett szerződésekhez kapcsolódóan pedig a forintosítási javaslat teszi ugyanezt.
    

Emlékeztetett arra, hogy az elszámolási törvény következtében a még fennálló tartozások és a törlesztőrészletek is 25-30 százalékkal csökkenek.
    

A fair bankokról szóló törvényjavaslatról Trócsányi László elmondta, a szerződéskötést megelőzően a hitelező és a hitelközvetítő a fogyasztó részére olyan felvilágosítást köteles adni, amelynek alapján a fogyasztó felmérheti, hogy a hitel megfelel-e az igényeinek, illetve a pénzügyi teljesítőképességének. További szabály: a hitelező a hitelszerződések mintaszövegét köteles az internetes honlapján hozzáférhetővé tenni. Emellett jelzáloghitel és ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing igénylése esetén a hitelező a szerződés tervezetét köteles a szerződéskötést megelőző legalább hét nappal a fogyasztó rendelkezésére bocsátani - ismertette.
    

Az igazságügyi tárca vezetője elmondta, a fogyasztó számára hátrányosan kizárólag a hitelkamat, a kamatfelár, a költségek és a díjak módosíthatók egyoldalúan. Más szabályok vonatkoznak azonban a 3 évnél rövidebb futamidejű, valamint a 3 évnél hosszabb futamidejű hitelekre - fűzte hozzá.
    

A legfeljebb 3 éves futamidejű, fix kamatozású hitelek esetén a teljes futamidő alatt kamatemelés nem történhet - szögezte le. Hozzátette: referencia-kamatlábhoz kötött hitelek esetén a referenciakamat szintje változhat, ez nem egyoldalú szerződésmódosítás.
    

Trócsányi László elmondta, a referencia-kamatlábhoz kötött hiteleknél a kamatfelárnak a futamidő alatt fixnek kell lennie.
    

A javaslat a 3 évnél hosszabb futamidejű, referencia-kamatlábhoz kötött hitelekről úgy rendelkezik, hogy a referenciakamat szintje és a kamatfelár is megváltozhat - mondta. Utóbbi feltételei: a hitelező legalább 3 éves kamatperiódusokban előre rögzítse a kamatfelárat, valamint a szerződésben kamatfelár-változtatási mutatót határozzon meg, amelyről a hitelfelvevőt a szerződéskötést megelőzően tájékoztatnia kell - fejtette ki.
    

Trócsányi László a 3 évnél hosszabb, változó kamatozású hitelekről szólva közölte, a kamatszint ugyancsak a legalább 3 éves kamatperiódus elteltével módosítható, további feltétel az egyoldalú szerződésmódosításhoz a kamatváltoztatási mutató, vagyis egy objektív index meghatározása. Elmondta, a hitelszerződésben a kamatszint, illetve a kamatfelár a teljes futamidő alatt legfeljebb ötször módosítható.
    

Úgy összegzett: a fair bankrendszerre történő áttérést elősegítő törvényjavaslat arra a helyzetre reagál, hogy a bankok a fogyasztói hitelek piacán a hitelfelvevővel szemben erőfölényben vannak.
    

A forintosításról elmondta, az a 2004. május 1. után kötött deviza vagy devizaalapú jelzáloghiteleket érinti; ebben a körben főszabály szerint kötelező a forintosítás, leszámítva azt az esetet, ha az induló kamatszint a fogyasztó számára kedvezőtlenebb, mint ami a forintosítás előtt volt.
    

A miniszter a jelzálogalapú hitelek forintosítása melletti érvként hozta fel, hogy azok mögött tipikusan az adós lakhatását biztosító ingatlan áll és hosszú futamidejűek. Közölte, az egyedi szerződések a törvény erejénél fogva módosulnak. Indoklása szerint a jogalkotónak a szerződések tömegébe történő ilyen jellegű beavatkozásra bizonyos rendkívüli helyzetekben alkotmányos lehetősége van. A devizahitelek forintosítása egy ilyen legitim alkotmányos cél - mondta.
    

Trócsányi László szerint azoknak sem lesz kötelező a forintosítás, akiknek a rendszeres jövedelme devizában van, jövedelmük alapján a hatályos szabályok alapján is jogosultak lennének devizaalapú kölcsönt felvenni, továbbá ha a hátralévő futamidő rövid. Üdvözölte azt a módosító javaslatot, miszerint mellőzhető a forintosítás, ha a futamidőből legfeljebb 6 év van hátra, vagyis a szerződés legkésőbb 2020. december 31-én jár le.
    

A miniszter szerint az adósok fokozottabb védelmét szolgáló újabb jogalkotói lépéseket a gazdasági mutatók is alátámasztják. Kifejtette: a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a fogyasztási hitelek volumene június 30-án meghaladta a 6802 milliárd forintot, ebből 3139 milliárd forint a forintalapú fogyasztói hitelek értéke, 3662 milliárd forint pedig a devizahitelek nagysága. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: